2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Elképzelések a színházi struktúráról - konferenciasorozat a Merlinben

2007. április 17.
Elképzelések a színházi struktúráról címmel csütörtökön folytatódik az a megbeszélés, amelynek keretében a színházi szakma képviselői elemzik a szakma helyzetét és ismertetik az átalakításra vonatkozó javaslataikat a Merlin Színházban - közölte az intézmény az MTI-vel.
A konferenciasorozat első eseménye az a rendezvény volt, amelyet a Magyar Színházi Társaság és a Befogadó Színházak Társulása (BESZT) szervezésében április 5-én tartottak a színházi struktúra átalakításáról.

A szervezők tervei szerint az érdeklődők a tanácskozásokon meghívott vendégek előadásában ismerhetnek meg egy-egy struktúramodellt, és beszélgethetnek az elhangzottakról.

A csütörtöki konferencián Lukáts Andor színész-rendező, Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója, Harsányi Sulyom László, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója és Szabó György, a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatója tart előadást.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a színházigazgatókkal folytatott tavaly novemberi egyeztetésen a struktúraátalakítás, a finanszírozás, az ifjúság és a közönség, a képzés, az igazgatói kinevezések rendje, valamint a munkajog témájában kezdeményezett párbeszédet a szakmával.

A színházi törvény előkészítéséhez kért szakértői anyagokat a szakma képviselői január végéig eljuttatták a szaktárcához.

A múlt héten, csütörtökön színházigazgatókkal és kulturális szakemberekkel is egyeztetett Horváth Csaba főpolgármester-helyettes. A kulturális ügyekkel is foglalkozó szocialista politikus az MTI-nek akkor elmondta: jelenleg bizonyosnak tűnik, hogy a kultúrára fordítható önkormányzati, állami források nem bővíthetők, ezért a világszerte alkalmazott megoldásra, a mecénások magántőkéjének bevonására van szükség. Kifejtette, hogy a Budapesten működő önkormányzati, állami és magánkézben lévő kőszínházak, valamint a mintegy kétszáz egyéb játszási hely finanszírozásával, hosszú távú stratégiájával összefüggő kérdéseket az év végéig szeretnék tisztázni.

A főpolgármester-helyettes szerint a hosszabb időt igénylő színházi törvény megalkotásáig is szükség van egy olyan, több évre szóló szerződésre, amely rögzítené a színházi támogatások lehetséges mértékét.

Hiller István a Politikatörténeti Alapítvány múlt pénteki rendezvényén úgy fogalmazott: "nem az vezet, hogy őszre legyen színháztörvény, az vezet, hogy a színházi életre jó törvény legyen. És szerintem nagyon sok vita lesz még" - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ettől nem kell tartani.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok