2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Katona József pályázat - 26 színházi előadás kap támogatást

2007. május 30.
A kortárs magyar drámák írását és színrevitelét ösztönző Katona József produkciós pályázatra az idén beadott 63 pályaműből 26-nak ítélt támogatást a szakmai zsűri - jelentette be Schneider Márta kulturális szakállamtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az eredményhirdetésen a szakállamtitkár elmondta: a 26 támogatott pályázatból 9 az úgynevezett alternatív színházak, 6 pedig a határon túli teátrumok közül került ki. Darvasi László darabját például a sajtótájékoztatónak is helyet adó MU Színház mutathatja be pályázati támogatással, Toepler Zoltán egyik művét pedig a Studió K; a szabadkai Népszínház Zalán Tibor, az Újvidéki Színház Egressy Zoltán drámájának bemutatására kapott támogatást.

Schneider Márta kiemelte: bár a pályázati kiírásban prioritásként szerepelt a gyermek- és ifjúsági előadások megszületésének ösztönzése, a szakmai zsűri csupán négy ilyen produkciót talált érdemesnek a támogatásra, köztük a tatabányai Jászai Mari Színháznak Varró Dániel művéből készült előadását, valamint Zalán Tibor mesejátékának előadását a zalaegerszegi Griff Bábszínházban.

Kiemelt cél volt az új darabok megszületésének ösztönzése is, éppen ezért az ősbemutatókat külön honorálta a pályázat. Ám az idén is csak 3 ősbemutatót tudott díjazni a kuratórium, ezért a szakmával közösen el kell gondolkozni azon, hogy milyen más módon lehetne ösztönözni az új drámák születését - mondta Schneider Márta.

Az elnyerhető legmagasabb támogatást, 2,5 millió forintot kapott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Tasnádi István Tranzit című darabjának ősbemutatójára. A minisztérium 1,5 millió forinttal támogatja Spiró György Árpádház című darabjának első színrevitelét a Budapesti Kamaraszínházban. Szintén 1,5 millió forintot kap a Krétakör Színház Vinnai András Pesti-esti munkacímű művének ősbemutatójára.

Schneider Márta emlékezetett arra: a szerző ősbemutató esetén 500 ezer, új bemutató esetén pedig 250 ezer forint szerzői támogatást kaphat.

A szakállamtitkár a nyertesek közül kiemelte Spiró Györgyöt, Tasnádi Istvánt, Zalán Tibort és Kárpáti Pétert, akik két-két darabjukkal is nyertek támogatást a pályázaton, valamint a Tatabányai Jászai Mari Színházat, amely két produkcióval is bekerült a támogatott előadások közé.

A pályázaton összesen 8 produkció nyerte el a lehető legnagyobb összegű támogatást. A Hevesi Sándor Színház mellett 2,5 millió forintot kap például a Vígszínház Esterházy Péter egy művének színpadra állítására, a Radnóti Színház Térey János színművének bemutatására, az Örkény Színház Kárpáti Péter egy darabjának színrevitelére valamint a Szegedi Nemzeti Színház Visky András egy művének előadására.

Az elmúlt 3 év eredményeiről szólva Schneider Márta kiemelte, hogy 66 színházi produkció létrejöttének támogatására összesen mintegy 155 millió forintot fordítottak. Ennek a jelentős összegnek már meg kell látszania a magyar színházak repertoárján - vélekedett a szakállamtitkár.

Kiss Csaba, a Drámaírói Kerekasztal elnöke kiemelte: ez a pályázati forma modellértékű lehet a többi szakma számára is. Manapság a kortárs magyar dráma az egyik sikerágazata lett a színháznak, minden színház műsortervében kiemelten szerepelnek ezek a darabok - mutatott rá.

Ha még legalább 5 évig meghirdetik minden évben a Katona József pályázatot, annak már irodalomtörténeti jelentősége lesz - jegyezte meg Kiss Csaba.

A Drámaírói Kerekasztal elnöke beszámolt arról, hogy az ORTT a közeljövőben pályázatot ír ki kortárs magyar drámák színházi előadásából készülő tévéjátékokra. Mint mondta, a Várkonyi Zoltánról elnevezett pályázatot várhatóan 60-80 millió forintos kerettel hirdetik meg.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter február 1-jén hirdette meg a Katona József-pályázatot, amelyre 2007. szeptember 1. és 2008. augusztus 31. között bemutatandó produkció tervével pályázhattak közösen a színházak és a drámaírók.

A pályázat lebonyolítására 50 millió forint állt rendelkezésre a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből. Ebből az összegből összesen 48,6 millió forintot osztottak ki, a többi a pályázat lebonyolításának költségeit fedezte.

MTI


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok