Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója méltó alkalom arra, hogy a fővárosi utazóközönség még közelebbi kapcsolatba kerüljön a zenetudóssal.
Hozzátette: a mintegy 200 tabló kiragadja az embert a körülötte lévő környezet monotonitásából, segít abban, hogy a hétköznapi forgatagban azokat a gondokat, azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják, más szemszögből tudja nézni.
Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára beszédében kiemelte: Kodály Zoltán közel áll az emberekhez, hiszen a mai generációknak tulajdonképpen van valamilyen Kodály-képük.
A Kodály Zoltán jubileumi év záróprogramjaira kitérve elmondta, hogy december 1-jén a Kodály országa elnevezésű programsorozat, amelynek keretében magyarországi városok és egy határon túli település forgalmas közterein helyi és vendégkórusok segítségével ismerkedhettek meg a háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató életművével a járókelők.
December 16-án, Kodály Zoltán születésnapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekara és énekkara közreműködésével ünnepi emlékhangverseny lesz a Zeneakadémián, a Magyar Állami Operaházban pedig a Székelyfonót és a Psalmus Hungaricust mutatják be - folytatta.
Schneider Márta szólt arról is, hogy Kodály szülővárosában, Kecskeméten tartják a jubileumi év zárórendezvényét, az esti díszhangversenyen hirdetik ki a Kodály műveltségi verseny eredményét és adják át a díjakat.
A tárlatról szóló ismertető szerint a Kodály Zoltán-kiállítás kettős vezérfonallal készült. A tablók sorrendjét, tartalmát egyrészt az időrend határozta meg, másrészt a tematika: Kodály Zoltán életének, munkásságának egy-egy jellemző szakasza, különösen fontos emberi-szakmai kapcsolatai, zeneszerzői munkásságának egy-egy fontos területe, a népzenekutatás, a zenei nevelői tevékenység, valamint szakmai-közéleti szerepvállalása hazai és külföldi fórumokon.
A kiállítás kép- és dokumentumanyagának forrásai a budapesti Kodály Archívum, a kecskeméti Kodály Intézet Zenepedagógiai Archívuma, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, továbbá az Eősze László szerkesztésében megjelent "Kodály Zoltán élete képekben és dokumentumokban" című album.
Az idézeteket Kodály Zoltán "Visszatekintés" címmel megjelent írásaiból, "Közélet, vallomások, zeneélet" és "Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers" című munkáiból, valamint a Legány Dezső szerkesztésében megjelent "Kodály Zoltán levelei" című kötetből válogatták a tárlat rendezői.
MTI