2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kulturális albizottsági beszámoló a filmtörvényről

2007. november 13.
A filmes szakmai szervezetek támogatják a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) jelenlegi kuratóriuma mandátumának meghosszabbítását - jelentette ki Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke kedden Budapesten az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának ülésén.
(MTI) - Sámuel Balázs, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettese hozzátette, hogy a szaktárca is támogatja a kuratórium mandátumának meghosszabbítását.

Grunwalsky Ferenc elmondta: a javaslatot a szakminiszternek már csak a kormány elé kell terjesztenie. Az MMK elnökének beszámolója szerint a pénzügyi finanszírozás területén a filmszakma a stabilizálódás jelét mutatja. A kormánnyal 2007 januárjában kötött, 4 évre szóló szerződés fix és átlátható helyzetet teremtett, mivel nem kell minden évben a szerződés megkötésére várni, időben elkezdődhet a munka - vélekedett Grunwalsky Ferenc. Ugyanakkor hangsúlyozta: kevés a filmterjesztésre és az artmozi-hálózat fenntartására fordítható forrás, több pályázati lehetőségre lenne szükség. Sérelmezte, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság még mindig nem adta át a filmjogokat. "Tarthatatlan állapot", hogy a filmek hasznosításával még mindig nem tudnak foglalkozni. Grunwalsky Ferenc megemlítette, hogy az MMK vagyonkezelői bizottságot hozott létre, amely mind a Mafilmet, mind Magyar Filmlaboratóriumot átvilágította. A két vállalatnak alkalmazkodnia kell a technikai változásokhoz, ki kell dolgozniuk egy új stratégiát - tette hozzá.

Sámuel Balázs a filmtörvényről szólva kiemelte: az olyan adókedvezmény-rendszert teremtett, amely biztosította a "lerongyolódott" infrastruktúra újjáépülését. Hozzátette: a 4 évre szóló megállapodás példaértékű lehet a kultúra más ágazatai számára is. Beszámolt arról is, hogy az OKM a Magyar Történelmi Film Közalapítvánnyal is több évre szóló finanszírozási szerződést köt.

A filmjogok átadásáról szólva a főosztályvezető-helyettes kifejtette: a szaktárca minden olyan jogszabály-alkotási és kormány-előterjesztési javaslatának eleget tett, amellyel ez a kérdéskör megnyugtatóan rendezhető lenne. Informális ígéretet kapott a minisztérium arra vonatkozóan, hogy decemberre az átadás első lépései megtörténnek - tette hozzá. Sámuel Balázs közölte azt is, hogy a filmtörvény végrehajtási rendeletét az art mozikra és a filmgyártási költségekre vonatkozóan módosítják. Az OKM főosztályvezető-helyettese a magyar filmtörvény európai uniós vizsgálatáról elmondta: a magyar rendszer EU-konform, mind a mozgókép kultúrát, mind a filmipart támogatja. Hozzátette: jelezték a brüsszeli bizottságnak, hogy ezt a rendszert szeretnék fenntartani.

Halász János, a Kulturális és Sajtóbizottság ellenőrző albizottságának fideszes elnöke úgy vélte, hogy az MMK és az OKM 4 évre szóló megállapodása nem írhatja felül a kormányrendeletet: a közalapítvány büdzséjét a költségvetési törvény is befolyásolja. Az elnök "képtelenségnek" nevezte, hogy a filmjogok kérdését még mindig nem oldották meg. Az OKM képviselőjének az uniós vizsgálattal kapcsolatban elhangzott mondataira reagálva felvetette azt is, hogy Brüsszelben a versenypolitikai főigazgatóság még nem döntött arról, hogy a magyar filmtörvény minden tekintetben megfelel-e az uniós előírásoknak.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok