A tervezet az előadóművészeti értékek gyarapítását, az előadásoknak a közönség széles rétegeihez való eljuttatását, ezen belül kiemelten a gyermek-és ifjúsági korosztály aktivitásának előmozdítását, a legjobb előadások, alkotások nemzetközi jelenlétének elősegítését, a színházi, és más előadóművészeti intézményrendszer fejlesztését, valamint a közpénzek hatékony felhasználását elősegítő támogatási rendszer megteremtését célozza. Javaslatot tesz a szervezetek nyilvántartásának kialakítására, új típusú normatív, a fenntartók kötelezettségeit és jogosultságait egyértelműen megállapító finanszírozási modell bevezetésére. Szól a normatív támogatáson túl egyéb közvetlen (pályázatok) és közvetett (adójogszabályok) támogatási formákról, szabályozza az intézményvezetők (színházigazgatók) kinevezésének rendjét. A színházi munka sajátosságait figyelembe vevő speciális munkajogi szabályokat alkot, és rendelkezik a szimfonikus zenekar, a kórus, a balett-és táncegyüttes - a színházakétól eltérő - szabályairól is. Javaslatot tesz a színházi, és más előadóművészeti szakmai szervezetek véleménynyilvánítási, javaslattételi jogosultságát a törvény erejével biztosító fórum létrehozására is.
Az államigazgatási egyeztetési folyamat megkezdése előtt a koncepció tervezetét a tárca nyilvános szakmai vitára bocsátja. Ennek nyitányaként 2007. október 1-jén a színházi törvény koncepcióját Nagyné Varga Melinda művészeti főosztályvezető átadta a reprezentatív szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőinek. A megbeszélésre a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület, a Független Színházak Szövetsége, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Muzsikus Fórum, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesülete, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete kapott meghívást.
A minisztérium a szakmai vita koordinálására kérte fel a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket. Megállapodás született, hogy a tagszervezetekkel megtárgyalt véleményüket, kiegészítéseiket, módosítási javaslataikat a minisztérium szakértőivel együttműködve 2007. november 9-ig - a Magyar Színházi Társaság útján - eljuttatják a tárcához.
A koncepciótervezet szövege elérhető
itt.