
Fotó: Gordon Eszter
A táblát a régi pesti zsidónegyed egyik újonnan védettséget kapott épületén, a Dob utca 19. számú ház falán helyezték el.
A szakállamtitkár kiemelte: a műemléket jelző tábla különleges és jeles épületre került.
Emlékeztetett arra, hogy vasárnap, a holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából a régi pesti zsidónegyeden keresztül vonult az Élet Menete, emlékezve az egykor ott lakókra, akik a vészkorszak idején, elhurcolásuk után nem tértek vissza.
"Ez a tábla nem csak az épületet, a műemléket jelöli meg, hanem emléket állít a városrész szellemiségének, lakóinak is - tette hozzá Schneider Márta, aki reményét fejezte ki, hogy a jelzés az egész Belső-Erzsébetváros értékeit védi majd.
Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke elmondta: ebben az évben összesen több mint kétszáz, műemléki védettséget mutató táblát helyeznek el fővárosi és vidéki épületeken, elsősorban a régi pesti zsidónegyedben és a budai Vár "köpenyén".
Az eseményen részt vett Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere is.
A Dob utca és a Síp utca sarkán álló, egyemeletes klasszicista lakóház a környék egyik karakteres épülete. Mai formáját Hild József építész tervezte.
A ház az utca egyik legrégibb eredetű épülete, mai formájában 1836-ban épült fel, s kivételes épségben maradt fenn.
Történeti értékén túl egyrészt egyedi építészeti részletei (igényes alakítású homlokzata, különleges lépcsőkorlátja, boltozott pincéje, hangulatos belső udvara), másrészt a településképben játszott kiemelkedő szerepe teszik érdemessé a védelemre.
Az ingatlan már 1949-ben szerepelt a műemlék jellegű épületek listáján, 1952-ben és 1955-ben pedig úgynevezett "másodrendű" műemlékként tartották nyilván.
A szerdai eseményre közzé tett összegzés szerint az épület történeti és építészeti értékeit a szakemberek már régebben felismerték, de a ház műemléki védelmet ennek ellenére nem kapott. 2001-ben felvették a KÖH által, Budapest VII. kerületében készített műemléki értékleltárba, mint műemléki védelemre javasolt épületet.
MTI