2023. szeptember 22.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Nagy Olvashow - idén a babáké a főszerep

2007. október 2.
Elsősorban a babákat és kismamákat szeretné könyvtárba csábítani a Nagy Olvashow című országos könyvtári programsorozat, amelynek keretében a Kölyök-, Tini- és Nagyi-olvashow című rendezvény is helyet kap október 2. és 12. között - közölték a szervezők kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ramháb Judit, a programbizottság elnöke kifejtette: idén az egy év alatti kisbabák családjait szeretnék megszólítani, hogy a baba-olvasójeggyel kölcsönözni járó apróságok hamar gyakorlott könyvtárlátogatóvá váljanak. Az első könyvtári élmények rögzítésére Babaolvasó címmel füzet készült, amelyet a kistelepülésekre is eljuttatnak a védőnői hálózaton keresztül - tette hozzá.

A kismamák szülői szakkönyvek mellett mondókás és mesekönyveket is kölcsönözhetnek a baba-olvasójeggyel.

Amennyiben a program sikeres lesz, a finanszírozó Nemzeti Kulturális Alap évente akár 400-500 millió forintot is elkülönít a könyvtárak és állományaik babaközpontú fejlesztésére. A programot támogatja az Együtt a társadalomért elnevezésű megállapodás is, amely a kulturális tárca és az Informatikai és Könyvtári Szövetség között született.

A 3-12 éves gyerekeket a kölyök-programmal szeretnék olvasásra bírni a Nagy Olvashow keretében; a korcsoportonként összeállított ajánlott olvasmányokhoz fejtörők kapcsolódnak. A gyerekek többek között Janikovszky Éva, Csukás István, Lázár Ervin, Szabó Magda és Böszörményi Gyula köteteinek elolvasásával tehetnek szert a Kölyökolvasó-cím elnyerésére - közölte Ramháb Judit.

A könyvtárak a tinik meghódítását is célul tűzték ki: a korosztály szokásait figyelembe véve őket az interneten keresztül szólítják meg. A tizenéveseket október 2. és 12. között kvízjáték ösztönzi olvasásra és az internetes adatbázisok használatára. "Senkinek nem jössz be, ha a könyvtárba nem jössz be" - figyelmezteti a korosztályt a játékszlogen.

Az idősebb korosztályt a Nagyi-olvashow szólítja meg: a nyugdíjasok figyelmét a könyvtárak otthonosságára, a számukra indított programokra és a kapcsolatteremtés lehetőségére hívják fel.

A tíznapos esemény fénypontja a Könyves Vasárnap lesz: a könyvtárak akár éjfélig is nyitott kapukkal, irodalmi és zenés programokkal, vetélkedőkkel várják az érdeklődőket október 7-én.

A rendezvénysorozat eredményeit október 12-én Kecskeméten konferencián elemzik a szakemberek.


(MTI)

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok