Hans Peter Schiff, Németország budapesti nagykövete köszöntőjében elmondta: a kiállítás, amelynek első állomása a németországi Ulm volt, 22 élettörténeten, a privát történelem látószögén keresztül mutatja be a német-magyar kapcsolatok fejlődését.
A történetek mozaikkockái a két ország közötti, több száz éves kapcsolat fejlődésére, az országok történelmi kapcsolódási pontjaira, párhuzamaira is rávilágítanak - tette hozzá.
A kiállítást Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos szakállamtitkára nyitotta meg.
A tárlat a középkortól napjainkig terjedő időszakot fogja át; különböző tárgyakon, fényképeken keresztül elevenednek meg az élettörténetek, amelyek egy része politikai vonatkozású.
A témák között szerepel Szent István és Gizella házasságkötése, de a közönség megismerheti a nürnbergi Haller kereskedőcsalád, a Wittenbergben tanult Heltai Gáspár, a Schweinfurtból Magyarországra települt Mechwart András, továbbá a német és magyar nyelv kettős bűvkörében felnőtt író, Déry Tibor élettörténetét is.
A kiállítás felidézi továbbá Árpád-házi Szent Erzsébet sorsát, akit már négyéves korában Eisenachba vittek jövendőbeli férjéhez, valamint Kottaner Ilonáét, aki 1440-ben a Szent Korona elrablásával írta be magát a magyar történelembe.
A németországi magyar évad, az Ungarischer Akzent keretében Berlinben már bemutatott tárlat betekintést nyújt még Moholy-Nagy László képzőművész és Kertész Imre író életébe, valamint a hetvenes évek vendégmunkásainak mindennapjaiba.
A március 18-ig megtekinthető kiállításon egy film kapcsán azt is megtudhatják az érdeklődők, mit gondolnak a németek a magyarokról, s hogyan látjuk őket mi.
A tárlatot áprilistól, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága rendezésében Pécsett tekintheti meg a nagyközönség.
MTI