2023. október 4.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

OGY - kulturális bizottság - tájékoztató a filmszakma helyzetéről

2007. február 20.
A filmtörvény hatályba lépése óta eltelt két és fél évben bebizonyosodott, hogy az abban foglalt szakmai koncepció működőképes, jól szolgálja a magyar filmművészet és filmipar fejlődését - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára kedden az Országgyűlés kulturális bizottságának ellenőrző albizottságában.
A magyar filmgyártás "jó állapotban van", amit az is mutat, hogy a hazai alkotások, illetve a magyar filmeket néző mozilátogatók száma a filmtörvény hatályba lépése óta jelentősen nőtt - mondta Schneider Márta.

Hozzátette: míg 2005-ben 19 magyar filmet mutattak be a mozikban, 2006-ban már 27 alkotást láthatott a közönség. A mozilátogatók száma 2005-ben több mint másfélmillió volt, 2006-ban pedig már meghaladta a 2 milliót. A szakállamtitkár az aktuális feladatok közé sorolta a nemzeti filmvagyonhoz tartozó filmalkotások terjesztésének szabályozását.

Beszámolt arról, hogy a nemzeti filmvagyon átadásának technikai folyamatát idén szeptember 30-ig zárják le.

A szakállamtitkár az Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) és a Magyar Történelmi Film Közalapítvány összevonásáról szólva hangsúlyozta, hogy az átalakítás célja a racionálisabb és átláthatóbb működés az állami források hatékonyabb felhasználásáért. Az összevonással egy nagyobb szervezetben nagyobb mozgástér nyílhat a történelmi filmek számára - mondta, rámutatva, hogy az összevonásról, a zavartalan feladatellátás érdekében, még tartanak a szakmai egyeztetések.

A szakállamtitkár beszámolt arról is, hogy két koprodukciós szerződés aláírása van folyamatban a szaktárcánál. A magyar-német és magyar-olasz együttműködés aláírásával új piacok nyílnak meg a filmek előtt.

Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke beszámolójában elmondta, hogy a filmtörvény megvalósításából adódó feladatok felénél tartanak. Elsőként a játékfilmek pályáztatási és finanszírozási rendszerét alakították át, ezen a területen mobilizálni kellett a hazai és a külföldi befektetőket.

Az MMK elnöke szerint a jövőben további műfajokban is meg kell újítani a finanszírozási és pályázati rendszert, emellett fontos feladatnak nevezte olyan regionális tanácsok létrehozását, amelyekben a szomszédos országok képviselői is helyet kapnak.

Az MMK elnöke szerint szemléletváltásra van szükség, nemcsak a szuperprodukciókra kell koncentrálni, olyan műtermeket is létre kell hozni, amelyek a középkategóriás filmek forgatásra is alkalmasak, mivel ezek biztosítják a filmipar folyamatos foglalkoztatását.

Halmai Gáborné (MSZP) hozzászólásában többi között azt hangsúlyozta: a jövőben kiemelt figyelmet kell fodítani arra, hogy a hazai alkotások nagyobb arányban jelenjenek meg külföldön.

Halász János alelnök (Fidesz) egyebek mellett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Nemzeti Filmiroda, valamint az MMK és a Magyar Történelmi Film Közalapítvány összevonásáról tett fel kérdéseket. A két közalapítvány összevonása kapcsán megjegyezte: nem érti az ellenvélemények ellenére miért erőlteti ezt a kormány.

Schneider Márta válaszában megismételte: az átalakítások célja a racionálisabb, átláthatóbb működés, amely nem sért szakmai szempontokat.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok