Az EU Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanácsa november 15-én és 16-án tartja soron következő ülését.
A Brüsszelben megrendezendő tanácsülés első napján, november 15-én kerül sor az oktatási témák megvitatására, napirenden szerepel többek között az egész életen át tartó tanulás európai képesítési keretrendszerének létrehozásáról szóló ajánlás tervezete, a tanárképzés minőségének javításáról szóló következtetések, valamint az oktatásról és képzésről mint a lisszaboni stratégia fő hajtóerejéről szóló tanácsi állásfoglalás elfogadása, amely egyben a hivatalos ebéd témája is.
Az ülés második napján tárgyalják a miniszterek a kultúrát érintő kérdéseket. Napirenden szerepel az európai kulturális menetrendről szóló tanácsi állásfoglalás elfogadása, amelyhez kapcsolódóan tájékoztatás hangzik el a 2007 szeptemberében Lisszabonban tartott Kulturális Fórum Európáért című rendezvény eredményeiről. A résztvevők eszmecserét folytatnak továbbá az Európai Unió és Oroszország közötti jövőbeni kulturális együttműködésről és határozatot fogadnak el az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat 2011. évi eseményeiről. A fentieken túl tájékoztatás hangzik el a portugál elnökség idején megrendezett oktatási és kulturális témájú eseményekről, valamint az európai vízalatti kulturális örökségek védelméről és az EU és Kína közötti kapcsolatokról.