2023. október 4.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Péntekig lehet klubtámogatásra pályázni a PANKKK keretében

2007. augusztus 14.
A vidéki ifjúsági klubok péntekig pályázhatnak zenei programjaik támogatására a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) keretében - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa a Sziget fesztiválon rendezett szakmai beszélgetésen hétfőn.
Újfalusi Gábor rámutatott: a szaktárca által 2005-ben létrehozott PANKKK keretében kiírt pályázat célja, hogy koncertlehetőséget biztosítson amatőr hazai könnyűzenei produkciók számára.

Ezért a pályázat feltétele, hogy legalább kilenc könnyűzenei koncertet kell rendeznie a pályázó klubnak, s ezek 20 százalékában amatőr zenekart kell felléptetnie - hangsúlyozta a főtanácsos.

Hozzátette: a pályázat keretösszege 100 millió forint, a támogatott időszak pedig szeptember 1-től 2008. május 31-ig tart. Újfalusi Gábor emlékeztetett arra, hogy tavaly 67 településen több mint kétezer koncert kapott ilyen módon támogatást.

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a klubtámogatási rendszerrel azt is szeretnék elérni, hogy fokozatosan "kifehéredjen" a sok esetben számlamentes megoldásokkal működő koncertélet.

Vörös András programkoordinátor arról beszélt, hogy a PANKKK keretében szeptember 14-i határidővel lehet jelentkezni a HungaroConnections külföldi csereprogramra.

A negyedik alkalommal meghirdetett program keretében a magyar együttesek egy-egy külföldi partnerzenekarral közösen szervezett hazai és külföldi koncertjük költségeire kaphatnak támogatást, összesen 100 ezer forintot.

Vörös András hozzátette: Retour néven egy regionális csereprogramot is terveznek még az ősszel.


(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok