2023. október 4.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Varga Kálmán a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vezetője lesz

2007. június 7.
Távozik posztjáról Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke, aki a jövő héttől a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vezetője lesz.
"Öt évi elnökösködés után kissé belekoptam a hivatali bürokráciába(...), új szakmai kihívásra vágytam, és már hónapok óta készítettük elő ezt a váltást" - fogalmazott a KÖH távozó elnöke az MTI-nek.

Varga Kálmán, aki jövő hétfőtől visszatér korábbi munkahelyére, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságához, elmondta: személyesen egyezett meg Hiller István kulturális miniszterrel a váltásban.

Hozzátette: új tisztségében hatékonyabban és eredményesebben tud a jövőben más emlékműveket, nagy értékű kastélyokat megóvni. A szakember a fertődi Esterházy-kastély felújítását miniszteri biztosként felügyeli március eleje óta.

Varga Kálmán kifejtette: a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága új irányítójaként legfőbb feladatainak a felújításokra szánt uniós források koordinálását, a gondnokság nemzeti intézmények körébe emelését és az egységes vagyonkezelési koncepciót tartja.

"Akár magántőke bevonásával is bővíteni szeretnénk az állami tulajdonú műemlékállományt" - fogalmazott.

Varga Kálmán KÖH-elnökké történt kinevezése előtt a Műemlékek Nemzeti Gondnokságánál tudományos vezetőként dolgozott.

Arra, hogy a KÖH-ben utódja Mezős Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem építésztörténeti és műemléki tanszékének vezetője lesz, nem kívánt reagálni.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok