2023. október 4.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Vass Lajos az operaház új főigazgatója

2007. május 21.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn kihirdette a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire kiírt pályázat eredményét: az új főigazgató Vass Lajos, az új főzeneigazgató Fischer Ádám.
Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter

Hiller István bejelentése szerint az operaház új vezetői június 1-jétől töltik be posztjukat, megbízatásuk öt évre szól.

A szakminiszter elmondta, hogy a pályázatra, amelynek május 10-én járt le a határideje, hatan adtak be egyéni pályamunkát: négyen a főigazgatói, ketten a főzeneigazgatói posztra.

Vass Lajos, aki tavaly június óta az operaház miniszteri biztosa és Fischer Ádám, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója közösen pályázott az Opera vezetésére. A pályázati kiírás szerint a közös pályázat előnyt jelentett az elbírálásnál.

Hiller István elmondta, hogy az általa felkért szakmai-szakértői jelölő bizottság véleményének figyelembe vételével döntött a pályamunkákról. Kiemelte: a bizottság egyhangú javaslatot tett le az asztalra, ezt megerősítve hozta meg a döntést.

"Egy fontos szakaszon vagyunk túl és egy nagyon izgalmas korszak kezdetén állunk. Azt szeretném, ha a Magyar Állami Operaház innentől kezdődően az előadásokról, a darabok színvonaláról, sok-sok érdeklődő öröméről vagy éppen kritikájáról szólna" - hangsúlyozta Hiller István, aki hozzátette azt is: nem szeretné, ha a jövőben szervezeti, személyi kérdések "foglalnák le" az Operát.

"Normális és színvonalas operaházat szeretnék" - jelentette ki a kulturális tárca vezetője. Hiller István megjegyezte: "azt szeretném, ha a minisztériumnak az elkövetkező öt évben nem, vagy csak nagyon keveset kellene foglalkozni az operaházzal".

Mint mondta, az operaház arca Fischer Ádám főzeneigazgató lesz, aki ma az egyik legismertebb és legelismertebb karmester a világon.

A miniszter úgy fogalmazott: a főigazgatónak "sok dolga lesz". Elsősorban szervezési, financiális, az intézmény működtetésére vonatkozó tevékenység áll majd munkájának középpontjában.

Hiller István a jelenleg még miniszteri biztosként dolgozó Vass Lajos eddigi munkáját értékelve arról beszélt, hogy szükséges volt egy olyan légkör kialakítása az Operában, amely megteremtette az alapot egy hosszútávon is eredményesen működő új vezetéshez. Ennek kapcsán Vass Lajos közel egyéves tevékenységét eredményesnek és fontosnak nevezte a miniszter.

Beszélt arról is, hogy a jövőben nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon az operaház nemzetközi kapcsolatrendszere, amelyre a pályázatot elnyert két személy konkrét elképzelést mutatott be.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a közösen benyújtott pályázat egyebek mellett kitér az Erkel Színház jövőjére és a kamaraopera-játszásról szóló elképzelésekre, továbbá a műsorpolitikára is.

Hiller István beszélt arról is, hogy a magyar közélet prominens képviselőiből álló, az Opera működését segítő támogatói-tanácsadói testület két-három hét múlva áll össze.

Vass LajosVass Lajos 1955. május 7-én született Szolnokon.

1986-1989 között a Szolnok Megyei Tanács művelődési osztályvezető-helyettese, majd osztályvezetője, 1990-től 1996-ig a szolnoki Szigligeti Színház Szervező Irodájának vezetője, majd menedzser-igazgatója, 1991-től az Ars-In-Kom Művelődési és Kommunikációs kft. alapító ügyvezető igazgatója volt. 1996 és 2000 között a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. ügyvezető igazgatójaként ténykedett, miközben a Magyar Rádió ellenőrző testületének tagja is volt. 2000 és 2002 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, 2002 júniusától egy évig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium közigazgatási államtitkára, 2003 júniusától 2006 júniusáig politikai államtitkára volt. 2006. június 19. óta vezette miniszteri biztosként a Magyar Állami Operaházat. 2006 októberében az önkormányzati választásokon az MSZP szolnoki polgármesterjelöltjeként indult, de vereséget szenvedett.

Elvégezte a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát, az ELTE bölcsészkarának filozófia szakát és a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelméleti szakát. Nős, egy lánygyermeke van.


Fischer Ádám 1949. szeptember 9-én született Budapesten. Karmesteri és zeneszerzési tanulmányait a Zeneakadémián, majd a bécsi zeneakadémián végezte, 1970-71-ben Velencében és Sienában mesterkurzusokon tanult. 1971-től a grazi, 1972-73-ban a St. Pölten-i színház karmestere, illetve korrepetitora, 1973-74-ben a bécsi Staatsoper korrepetitora, majd a helsinki Finn Nemzeti Opera első karmestere volt. 1975-től a Helsinki Filharmonikusok karmestere, 1978-tól a karlsruhei Városi Színház karmestere.

1981-től Freiburgban volt főzeneigazgató. 1984-től az Állami Hangversenyzenekar vendégkarmestere, 1996-tól első vendégkarmestere és művészeti tanácsadója. 1987-ben Kismartonban létrehozta az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart, akikkel lemezre játszotta Haydn összes szimfóniáját. 1987-92 között a Kasseli Opera zeneigazgatója volt. 1984-ben debütált a párizsi Operában, 1986-ban a milánói Scalában, 1989-ben a londoni Covent Gardenben, 1994-ben a New York-i Metropolitan Operában. A Mannheimi Nemzeti Színház főzeneigazgatója, a Dán Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere. 2001-2004 között ő vezényelte a Bayreuthi Ünnepi Játékokon Richard Wagner tetralógiáját, a Nibelung gyűrűjét, ezért a berlini Opernwelt című szaklap 50 kritikusának szavazata alapján ő lett a 2002. év legjobb karmestere. Hangversenydirigensként mindenhol szívesen látott vendég, a világ szinte minden jelentős zenekarát vezényelte.

2004-től zenei tanácsadóként vezette a Magyar Rádió zenei együtteseit, 2005-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestere, 2006-tól zeneigazgatója.

Fischer Ádám nős, egy fia és egy lánya van.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok