2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Ma van a költészet napja

2008. április 11.
Ma van a költészet napja, ez alkalomból megemlékezéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, dedikálásokat, konferenciákat tartanak országszerte. Az ünnepen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök emléktáblát avat fel Faludy György író egykori budapesti házának falán, az eseményen részt vesz Hiller István oktatási és kulturális miniszter is.
A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.

Ezen a napon hagyományosan koszorút helyeznek el az irodalmi szervezetek képviselői és a IX. kerület polgármestere a költő budapesti emléktáblájánál, egykori lakóhelyén, a ferencvárosi Gát utcában. A megemlékezésen Turczi István költő mond beszédet. Megkoszorúzzák a költő Liszt Ferenc téri szobrát is, ahol Juhász Ferenc költő szólal fel az ünnep kapcsán. Ma avatják fel Szécsi Margit költő újraöntött mellszobrát is Budapesten, az ünnepségen beszédet mond Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke.

Színházi programok a fővárosban
A költészettel kapcsolatos előadásokkal, zenéléssel, versmondással, költői pályázattal és rendhagyó dalnokversennyel ünneplik a költészet napját a budapesti teátrumok. Az április 11-i programok közül egyesek a magyar irodalom klasszikusait idézik fel, mások kortárs költők műveit veszik elő, sőt ezen a napon új versek is születnek majd.

Az Új Színház erre az alkalomra nyílt versversenyt hirdetett a "Hűség és megcsalás" témakörben. A korlátlan terjedelmű műveket e-mailen keresztül lehetett a teátrumnak elküldeni. A beérkezett alkotások legjobbjait az Új Színház színművészei és stúdiósai péntek délután 5 órától a Stúdiószínpadon adják elő, a teátrum igazgatója, Márta István megzenésítésében. Műveik elhangzása után a verseny résztvevői megtekinthetik Feydeau-Hennequin Fogat fogért című vígjátékának főpróbáját.

Az Örkény Színház a költészet napján a Nyugat 2008-1908 című előadást tűzi műsorra. Az eredetileg a Művészetek Palotájával együttműködésben létrehozott produkció a legendás folyóirat 33 évfolyamának anyagából készült Réz Pál és Várady Szabolcs válogatásában. Az előadásban az Örkény Színház teljes társulata részt vesz, megszólaltatva a Nyugat legjelentősebb alkotóit: Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt, Karinthyt Frigyest, Csáth Gézát, Szép Ernőt, Kaffka Margitot, Krúdy Gyulát, Juhász Gyulát, Tóth Árpádot, Füst Milánt, József Attilát, Gelléri Andor Endrét, Szomoryt, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát, Radnót Miklóst, Weöres Sándort, Ottlik Gézát és szerkesztőit: Ignotus Pált, Osvát Ernőt, Hatvany Lajost, Schöpflin Aladárt, Fenyő Miksát és Gellért Oszkárt. A darab szerkesztője és rendezője a teátrum igazgatója, Mácsai Pál.

A Millenárison, a Fogadóban Lovasi András énekli a franciás műveltségű költő-műfordító, Lackfi János verseit, melyeket Heidl György zenésített meg. A koncerten a Hangzó Helikon sorozatban megjelent album dalait hallhatja a közönség.

Rendhagyó, közös programmal ünnepli a költészet napját a Merlin Színáz, a Nemzeti Színház és a prae.hu. A Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán megrendezett Merlin Energia Dalnokversenyen a meghívott költőknek - Garaczi László, Havasi Attila, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina, Spiró György és Varró Dániel - az energiafelhasználással kapcsolatos kulcsszavakra kell majd verset írniuk, melyeket az est végén Darvas Ferenc, Gryllus Dániel, Gryllus Samu és Farkas Róbert zenésítenek meg és adnak elő. Amíg a költők dolgoznak, a közönség ismeretterjesztő előadásokat és a témához kapcsolódó zeneszámokat hallgathat, illetve egy kísérletet is megtekinthet. Az este műsorvezetői Jordán Tamás és Novák Péter lesznek.

A költészet napjához kapcsolódóan tartják vasárnap 11 órától a Nemzeti Színházban a 10. Versfesztivált. Az eredetileg a Tabánból indult, ingyenesen látogatható rendezvényt hatodik alkalommal rendezik a teátrumban, ezúttal a "Hajóorrban" felállított színpadon. Fellép többek között az Ando Drom, Bánffy György, Hegedűs D. Géza és osztálya, Huzella Péter, Kovács Patrícia, Lukács Sándor, Őze Áron, Papp János, az Új Színház stúdiósai és Vallai Péter, a műsorvezető Turczi István költő lesz. A programot 17 óra után Sebő Ferenc és zenekara zárja Jordán Tamással közösen.

Programok, megemlékezések vidéken
Egerben már csütörtökön megtartják a költészet napi ünnepi műsort a Gárdonyi Géza Színházban. A stúdiószínpadon 16 órától Megtartó varázslat címmel adnak ajándékműsort a teátrum művészei. A társulat tagjai közül 18-an mondják el kedvenc versüket; az összeállításban többek között Ady Endre, Gárdonyi Géza, Petőfi Sándor és Varró Dániel költeményei szerepelnek; Szívós Győző pedig saját költeményét is megosztja a közönséggel.

Péntek éjféltől szombat éjfélig Huszonnégy óra líra címmel előadássorozatot tart az egri Eszterházy Károly Főiskola és az Egri Kulturális és Művészeti Központ a Művészetek Házában. Az interaktív programsorozat alkalmával 24, egy-egy órás előadás, beszélgetés, versciklus interpretáció keretében olyan témákkal találkozhatnak a látogatók, mint a beat költészet, az irodalmi folyóirat-kultúra Magyarországon, vagy "A költő, ha nő" témája.

Szekszárdon a Babits-év 2008 nyitórendezvényét tartják a költészet napján a Művészetek Házában. A város szülötte, a 20. századi magyar költészet nagy alakja, Babits Mihály emléke előtt tisztelegnek születésének 125. évében a verseiből szerkesztett zenés irodalmi összeállítással, a költő és Szekszárd kapcsolatát elemző előadással, Kis Pál István költő saját versét mondja el Babitsos szép tűnődések címmel.

Szolnokon pénteken szavalóversenyt tartanak általános és középiskolásoknak az Aba-Novák Kulturális Központban. A próza- és versmondás kategóriában József Attila költeményei mellett bármely reneszánsz költő egy művét is előadhatják a versenyzők, sőt saját alkotásaikat is bemutathatják a közönségnek. Az esti szolnoki rendezvényen mintegy félszáz fiatal lép színpadra, a programot a Metaflóra együttes koncertje zárja.

Székesfehérváron a Vörösmarty Színház Stúdiószípadán Takács Zsuzsa Kossuth-díjas költő verseiből készült monodrámát mutatnak be pénteken. Réczei Tamás, a program rendezője elmondta: a 70 éves költőnő köteteiből válogatta ki azokat a verseket, amelyekkel az alkotó mintegy visszatekint életének eddigi fontos kapcsolataira, történéseire. A monodrámát Xantus Barbara, a teátrum művésze tolmácsolja. A Vörösmarty Színházban hagyomány a költészet napi est megrendezése, amelyen minden alkalommal egy-egy különleges produkciót láthat a verskedvelő közönség. Az idei estre a város középiskolásait és az ARTéria Színházbarátok Egyesületének tagjait hívták meg.

Zalaegerszeg egyik éttermében a költészet napján elkészítik költőink és íróink ételreceptjeit. Aki ezen a napon betér a Kisnapfény Étterembe, menüként fogyaszthatja el a receptekből készült ételeket. A zalai megyeszékhelyen 10 órakor tartják a Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ hivatalos névadó ünnepségét. Az író, költő, irodalomtörténész, kritikus és műfordítóra emlékezve Sinkovits Vitai András és Vitai Ildikó ad műsort. Délután a József Attila Könyvtárban a szlovéniai Lendva diák versmondói adnak műsort muravidéki költők műveiből, majd zalaegerszegi diákok versillusztrációiból nyílik kiállítás. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban két előadással ünneplik pénteken a költészet napját: 11 és 17 órától Ülni, állni, ölni, halni címmel József Attila verseiből készült összeállítást láthatják az érdeklődők. A megyei könyvtárban délután Karafiáth Orsolya és Vass Tibor költők közreműködésével tartanak megemlékezést. A művelődési központban 9 órától a felnőtt verskedvelőknek, míg az Arany János Gimnáziumban a közép-, a pócspetri iskolában pedig az általános iskolásoknak szerveznek megyei szavalóversenyt 14 órától.

Szegeden a költészet napján Juhász Gyula költő születésének 125. évfordulójához kapcsolódva szavalóversenyt rendeznek az egyetem hallgatói számára.

Makón csütörtökön este rendezik a költészet napjához kapcsolódó ünnepséget, melyen átadják a Makói Medáliák Emlékplakettet, valamint a Gyémánthíd-díjat. 2005 óta az emlékplakettet és a vele járó pénzjutalmat egy irodalmárokból álló szakmai kuratórium javaslata alapján első kötetes magyarországi költő veheti át, a Gyémánthíd-díjat - a vele járó számítógéppel és egyesztendős internet-előfizetéssel - pedig egy tehetséges és rászoruló makói általános iskolás kapja.

Tatabányán a jelentkezők kedvenc versüket mondhatják el a Közművelődés Házában péntek este öt órakor kezdődő találkozón. A versek füzérét maguk a résztvevők alakíthatják, a szervezők elsősorban a magyar líra darabjait várják a spontán összejövetelre, melyre előre nevezni nem szükséges.

Kaposváron Lekötelező irodalom címmel költészetnapi versmondó versenyt rendeznek a MTESZ Székházban, a Kaposvári Polgári Casino szervezésében. A Somogyi Hírlap és a Művészbejáró Művelődési Központ közös vers- és prózamondó versenyét 10-18 éves diákok részvételével a Művészbejáróban tartják.

Nagyatád a XVII. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó találkozónak ad otthont, a balatonboglári művelődési házban pedig pénteken kezdődik a 10. Dunántúli Kazinczy-verseny kétnapos programja.

A Versünnep döntőjét egyenes adásban közvetíti pénteken a Duna Televízió. A vetélkedőn színészek, előadóművészek, színinövendékek versengenek, ezúttal a révkomáromi Jókai Színházban. Az április 6-i balatonfüredi középdöntő 12 hazai és határon túli legjobbja a 100 éve indult Nyugat szerzőitől, valamint kortárs költőktől választott versekkel méri össze tudását a döntőben.

Programok, megemlékezések Budapesten
Ezen a napon hagyományosan koszorút helyeznek el József Attila budapesti emléktáblájánál, a IX. kerületi Gát utcában. A táblát annak a háznak a falán helyezték el, ahol egykor a költő lakott, s tiszteletére emlékszobát rendeztek be. A délután egy órakor kezdődő ünnepségen Turczi István költő és Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester vesz részt.

A költő Liszt Ferenc téri szobrát a József Attila Művészeti Centrum Közhasznú Alapítvány koszorúzza meg ünnepség keretében, amelyen Juhász Ferenc költő mond beszédet.

A költészet napján emléktáblát avatnak Faludy György író, költő, műfordító, humanista gondolkodó tiszteletére annak a háznak a falán, amelyben 1996-tól 2003-ig élt.

A tömeges versmondás Guinness-rekordját szeretné felállítani az Alsóerdősor utcai Általános Iskola ötszáz tanulója és tanára. A vállalkozás szerint József Attila, Petőfi Sándor és Weöres Sándor legismertebb verseit szavalják majd a VII. kerületi diákok.

Arany Jánostól Parti Nagy Lajosig terjed azon költők névsora, akiknek kötetei közül választhatnak az utasok a Lufthansa Budapestről induló járatain április 11-én. Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Orbán Ottó magyar nyelvű kötetei mellett például Nemes Nagy Ágnes kétnyelvű kötete, Petőfi Sándor János vitéz című művének angol nyelvű változata és kétnyelvű versantológia is várja az utasokat. A választásban Szabó T. Anna költő a beszállásnál segít az utasoknak.

Az Europoetica nemzetközi költészeti fesztivállal indul csütörtökön a fővárosban a Ráday Kultucca elnevezésű programsorozat; a négynapos irodalmi rendezvényen könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések és kiállítások kapnak helyet a Ráday utcában és környékén. Költészet napján a fesztivál keretében Délszláv irodalmi találkára várják az érdeklődőket a Sanyi és Aranka Színház épületébe. Háború után béke címmel szerb, horvát, szlovén, bosnyák, montenegrói és vajdasági alkotók arról beszélgetnek, hogyan dolgozták fel a délszláv háborút. Este a Ráday Képesházban 3 nő 3 kérdés címmel fiatal írónők arról folytatnak eszmecserét, hogy mi foglalkoztatja a mai alkotónemzedéket, valamint arról, hogy miről nem akarnak vagy nem lehet manapság írni.

Az Olasz Kultúrintézet Mario Luzi válogatott verseit tartalmazó kötettel készül: a XX. századi olasz költészet kiemelkedő alakjának Fenn égő sötét láng című antológiájával több évtizedes mulasztást pótol a Magyar Napló Kiadó.

A Magvető Kiadó két verseskötettel ünnepli a napot: Kántor Péter Trója-variációk című kötetét az Írók Boltjában mutatják be a költő részvételével, míg Jónás Tamás Önkéntes vak című verseskönyvéről a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgetnek majd. Utóbbi kötettel együtt mutatják be Beney Zuzsa életműsorozatának első darabját, az Összegyűjtött versek I-III. kötetét, amelyekről Ferencz Győző beszél majd.

A Parnasszus költészeti folyóirat szintén ünnepel: a tavaszi szám bemutatóján Csoóri Sándor Kossuth-díjas költővel Turczi István beszélget a Műcsarnokban.

A jeles napon adják át az AEGON Művészeti-díjat, amelyet idén Térey János drámája, az Asztalizene érdemelt ki. Az alkotó az eredménykorábbi kihirdetésekor a műfajjal kapcsolatban elmondta: "a versnek kerestem életet, és a versnek van élete a színpadon, mert a meztelen, pőre vers rendkívüli figyelmet követel, ami a mostani magyar kultúrában nincs meg, de a színház képes kikényszeríteni".

Újraöntötték Szécsi Margit költő mellszobrát. A József Attila-díjas alkotó 2007-ben ellopott emlékművét, Kő Pál szobrászművész alkotását a költészet napján avatják fel újra a Pestszentlőrinci Kossuth téren, ahol Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke mond beszédet.

(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok