2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Elhunyt Cseh Tamás

2009. augusztus 8.
A Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében érte a halál. Cseh Tamást az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.
Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.
 
Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte, az Antoine és Desiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, a Jóslat, az Utóirat, a Mélyrepülés, a Vasárnapi nép, az Új dalok, a Nyugati Pályaudvar, a Levél nővéremnek II., A telihold dalai, a Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek, és Ady című album.
 
Fotó: MTI
Fotó: MTI
 
A művész '74-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.
 
Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás, a tévében is feltűnt (Cimbora és Velünk élő történelem), szervezett legendás "indiánozást" a Bakonyban és könyvet is írt a témáról.
 
Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek.
 
"Mint egy csonkolás, olyan súlyos veszteség számomra Cseh Tamás halála, elvitte magával a már soha meg nem születő dalszövegeket" - mondta Bereményi Géza.
 
A dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező közölte: bár már három éve tudni lehetett, hogy Cseh Tamás nagyon beteg, ezért fel volt készülve a legrosszabbra, mégis, amikor pénteken késő este értesült a haláláról, először nem hitte el.
 
"Két és fél évig bízott a gyógyulásban; az ő optimizmusától nem függött a dolog, határozottan úgy tudta, hogy túl lesz ezen. Mintegy fél éve azonban kiderült, hogy betegsége feltartóztathatatlan" - mondta Bereményi Géza. Cseh Tamás daganatos megbetegedés következtében hunyt el.
 
"Cseh Tamás távozása egy harminckilenc éves közös munka végét jelenti. Halálával elvitte magával azokat a dalszövegeket, amiket csak neki tudtam volna írni, mert ezeket ő váltotta ki belőlem személyes találkozásaink során" - fogalmazott az író. Kiemelte: Cseh Tamás nagyon jó ösztönű ember volt, ez érvényes volt a párválasztására is.
 
Kifejtette: közös dalaik úgy születtek, hogy Cseh Tamás lejátszotta neki a dalait gitáron, és ő arra rögtönözte szövegeit. Cseh Tamás és Bereményi Géza 1970-től alkotott együtt.
 
"Amikor először találkoztunk, Tamás rajztanár volt, és tudtam róla, hogy gitáron kísérve énekelget angol szövegeket. Akkoriban jelent meg az első novelláskötetem, és már nagyon szerettem volna valakinek dalszöveget írni. Amikor egy társaságban egy éjszaka elkezdtünk beszélgetni, felajánlottam neki, hogy írnék neki. Másnap találkoztunk egy kölcsönlakásban, ahol lakott, és két szöveg, a Désiré és az Ócska cipő mindjárt meg is született" - emlékezett Bereményi Géza.
 
Mint mondta, rögtön megbeszélték, hogy odaköltözik hozzá. Másfél évig éltek lakótársként abban a lakásban és szinte minden nap írtak. Eleinte csak maguknak, aztán a barátoknak, később elterjedt a hírük és a Huszonötödik Színházban kezdetét vették Cseh Tamás estjei, Bereményi Géza összeállításában. Az első műsor a Dal nélkül címet viselte, "Tamás itt szokta meg a közönség előtti éneklést".
 
1974-ben jelent meg az első Cseh Tamás lemez Bereményi Géza dalszövegeivel, Másik Jánossal közös előadásban: ez volt a Levél nővéremnek. Ezt követte az Antoine és Désiré, majd évente-kétévente egy-egy újabb közös Cseh-Bereményi album. Utolsó közös munkájuk A véletlen szavai című CD volt, amely 2007-ben jelent meg.
 
Megjegyezte: mint ahogy egyszer egy kérdésre válaszolva Cseh Tamás sem tudta megválaszolni, mi volt a titka együttműködésüknek, ő sem tud felelni erre. Hozzátette: talán ezek a dalok meg akartak születni, az hozta össze őket.
 
Bereményi Géza szólt arról, hogy fog ő még dalszövegeket írni, de tudja, hogy azokat és olyanokat nem, mint Cseh Tamásnak, és ezt nem feltétlenül minőségi értelemben gondolja.
 
Cseh Tamás nagyon termékeny volt, sok dalt írt, amelyek mára közkinccsé váltak, ez pedig óriási dolog - fogalmazott Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója barátjára, az elhunyt Cseh Tamásra emlékezve. "Egy zeneszerző nem kívánhat többet, minthogy a dalait dúdolják, és ne csak dúdolják, hanem értsék is. Ahhoz pedig, hogy értsék, olyan versek és olyan dallamok kellettek, amik az emberek különféle gondolatait közvetítik" - mondta Márta István.
 
Véleménye szerint Cseh Tamás zenéje abban különbözött sok pályatársáétól, hogy "nagyon sikerült Bereményi Gézával együtt egy olyan művészi kifejezésmódot találni, ami nagyon emberi és nagyon ösztönös volt, nem volt benne semmi csináltság. Természetesen nem mérhető bartóki, mozarti vagy beethoveni nagysággal a zenéje; az a néhány akkord néha többet, néha kevesebbet jelentett, mint nagy zeneszerzők életműve".
 
Cseh Tamás hihetetlen szabadságot árasztott magából, "köszönöm, hogy volt nekünk" - mondta Eperjes Károly színművész, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója az elhunyt dalszerző-énekesre emlékezve. Köszönöm azt a hihetetlen szabadságot, amit mindig árasztott magából - tette hozzá.
 
Néma gyászmenetet tartanak Cseh Tamás emlékére szombat este 20 órakor Bakonybélen a falu központjától a művész házáig - közölték a szervezők. Cseh Tamás csaknem ötven éve kötődött a faluhoz, amelynek áprilisban díszpolgára lett. Cseh Tamás két éve már állandó bakonybéli lakos volt, csak gyógykezelésekre járt fel Budapestre. Ismert, hogy Cseh Tamás 1961 óta szervezte a bakonybéli erdőkbe az indiántáborokat, mert - mint egykor mondta - úgy gondolták, hogy "ha elmennek az erdőkbe, a bakonyi rengetegbe, akkor kilépnek a hazug és ideológiai szörnyűségekkel terhelt akkori világból", s olyanok lesznek, mint az indiánok: tiszták, bátrak, egyenes jelleműek és önfeláldozóak.
 
(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok