2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Nemzetközi hárfaverseny Szegeden

2010. november 9.
A nyitókoncerttel hétfőn este megkezdődött a II. Nemzetközi Hárfaverseny Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban. A szombatig tartó művészeti seregszemlére tizenhét országból érkeztek résztvevők.
Hannah Phillips brit hárfaművész próbál a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében a II. Nemzetközi Hárfaverseny nyitókoncertje előtt (fotó: MTI)
Hannah Phillips brit hárfaművész próbál a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében a II. Nemzetközi Hárfaverseny nyitókoncertje előtt (fotó: MTI)
A 2007 után immár második alkalommal megrendezett hárfaversenyen csaknem hatvan, a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett fiatal művész vesz részt - mondta Szabó Norbert szervező a verseny kezdete előtt az MTI-nek.
 
A versenyzők négy kategóriában - 13, 17, 21 és 30 esztendő alatti korcsoportban - mérik össze tudásukat. A szabadon választott művek mellett a programban szerepelnek kötelező darabok is, melyek összeállításánál a szervezők törekedtek arra, hogy a versenyzők megismerjék a 2000-ben elhunyt sokoldalú és termékeny Kossuth-díjas zeneszerző, Farkas Ferenc alkotásait is.
 
A gyerekek a hárfatanulást egészen fiatalon, már öt-hatéves korban elkezdhetik. A kisgyerekek számára apró, egyszerűsített, pedál nélküli hangszereket készítenek. A verseny indulói között is vannak már ügyes és jól felkészült nyolcéves diákok - fogalmazott a muzsikus.
 
Szabó Norbert elmondta: a művészeti seregszemle megrendezését az tette lehetővé, hogy egy francia hangszergyártó cég a kezdeményezés mellé állt, és számos hárfát szállított a Tisza-parti városba. A verseny pénzdíjait is a vállalkozás ajánlotta föl.
 
A művészek produkcióját nemzetközi zsűri értékeli. A seregszemle eredményhirdetését és a gálaműsort szombaton este rendezik a Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának koncert termében, itt a kategóriák legjobbjai lépnek föl a Gyüdi Sándor vezette Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében.
 
A rendezvényhez kapcsolódóan esténként koncerteket rendeznek, melyeken nemzetközi versenygyőztes külföldi előadók játszanak komoly- és könnyűzenei műveket.
 
 
(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok