A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 7. számú mellékletének c) pontja alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) pályázatot hirdet a helyi önkormányzatok által fenntartott hivatásos SZABADTÉRI SZÍNHÁZAK számára 2007. évi színházi programjuk, elsősorban új produkcióik támogatására.
Pályázatot nyújthatnak be:
Helyi önkormányzat által megalapított hivatásos szabadtéri színházak, amelyek
- önálló művészeti koncepció alapján, évadszerűen valósítják meg nyári művészeti programjukat , valamint
- saját bemutatók színrevitelével új művészeti értéket hoznak létre.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
I. A pályázó 2006. évi művészi programjának megvalósításáról szóló részletes szakmai és költségvetési beszámolót. (Számlamásolatokat nem szükséges csatolni.)
II. A 2007-re tervezett részletes művészeti elképzeléseket, a saját és közös új színházi bemutatók, a befogadásra tervezett színházi előadások felsorolását, ezek részletes leírását, valamint a megvalósításhoz szükséges költségvetési tervezetet és a kért támogatás összegét.
III. A kitöltött és a pályázó által aláírt, a fenntartó helyi önkormányzat által ellenjegyzett
pályázati űrlapot.
IV. A színház hatályos létesítő okiratának egyszerű másolatát.
V. A pályázathoz csatolni kell a pályázó aláírt nyilatkozatát
- a pályázatban foglalt adatok, információk, dokumentációk helytállóságáról,
- annak tudomásulvételéről, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege nyilvánosságra hozható,
- a rendezett munkaügyi kapcsolatokról,
- arról, hogy a megvalósítani tervezett feladat vonatkozásában más pályázaton részt vett-e, illetve milyen más állami és egyéb támogatást vesz igénybe,
- arról, hogy a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez hozzájárul,
- arról, hogy nincs 60 napon túli köztartozása.
A benyújtás módja:
A pályázatokat a fenntartó helyi önkormányzathoz kell benyújtani egy eredeti és 8 másolati példányban 2007. február 15-ig.
A helyi önkormányzatok a pályázatokat 2007. február 28-ig a (területileg illetékes) kincstárnak nyújtják be.
A kincstár az 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. §. (3) bekezdésének megfelelően megvizsgálja és a pályázati felhívásnak nem megfelelő, hiányos pályázat esetében a pályázót a pályázat benyújtását követő 8 napon belül haladéktalan hiánypótlásra szólítja fel. A kincstár a megvizsgált támogatási igényt egy eredeti és 7 másolati példányban 2007. március 19-ig továbbítja az Oktatási és Kulturális Minisztérium MŰVÉSZETI FŐOSZTÁLYÁRA (1054 Budapest, Szalay u. 10-14.) .
A borítékra írják: SZABADTÉRI SZÍNHÁZAK PÁLYÁZATA
A pályázat elbírálása, felhasználása és elszámolása:
A felosztható keretösszeg: 290 millió forint.
A támogatás odaítéléséről a kultúráért felelős miniszter által felkért kuratórium dönt.
Nem nyújtható támogatás olyan pályázó részére, aki
a) a támogatás iránti kérelmében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott,
b) a pályázat kiírását megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel, vagy azzal nem számolt el,
c) nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének.
Az OKM a pályázat minisztériumhoz történő benyújtásától számított 30 napon belül értesíti a döntésről a pályázókat és a helyi önkormányzatokat. Az eredményt közzéteszi a minisztérium honlapján, mellyel egyidejűleg a támogatásban részesített helyi önkormányzatok, valamint a részükre jóváhagyott támogatási összeg jegyzékét utalványozás céljából megküldi az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak.
A támogatás a helyi önkormányzatot illeti meg. A helyi önkormányzat a kapott támogatás felhasználásáról a tárgyév december 31-ei határnappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatás tárgyév december 31-én feladattal terhelt maradványával a tárgyévet követő június 30-áig kell elszámolni.
A helyi önkormányzatnak gondoskodnia kell a kapott támogatás felhasználásának elkülönített és naprakész nyilvántartásáról, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatás megadásáról és a kért dokumentumok rendelkezésre bocsátásáról.
A támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzését az erre külön jogszabályban meghatározott szervek végzik. Ezen túlmenően az OKM jogosult vizsgálni, hogy a támogatás a pályázatban meghatározott és a pályázó által vállalt célra került-e felhasználásra.
A támogatás folyósítására, felhasználására, felhasználásának ellenőrzésére és elszámolására az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, illetve az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendeletnek a helyi önkormányzatok központi költségvetésből származó támogatásaira vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
A pályázatról további információk az OKM Művészeti Főosztályának színházi referensétől Radácsi Anikótól kérhetők (473-72-43).
Budapest, 2007. január
Dr. Hiller István
oktatási és kulturális miniszter