2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az OKM pályázatot hirdet színházi nevelési programokat megvalósító drámapedagógiai műhelyek, illetve színházi nevelési programokat befogadó szakmai központok működésének támogatására

2008. július 2.
Az oktatási és kulturális miniszter pályázatot hirdet színházi nevelési programokat megvalósító drámapedagógiai műhelyek, illetve színházi nevelési programokat befogadó szakmai központok működésének támogatására, az OKM tárcaköltségvetésében biztosított 25 millió forintos keret terhére.

Azon színházi nevelési programokat megvalósító drámapedagógiai műhelyek részesülhetnek támogatásban, akik a színház és a drámapedagógia eszközeit komplex módon kezelő, a nézők cselekvő résztvevővé tételére épülő, több óra időtartamú, meghatározott életkorú csoportnak szóló, alacsony résztvevői létszámmal tartott foglalkozásokat valósítanak meg, illetve fogadnak be.

A pályázat célja: A drámapedagógiai foglalkozásokon belül egyedülálló művészeti és pedagógiai formát jelentő színházi nevelési programok megvalósulásának és az általános és középiskolás korosztályhoz való eljuttatásának támogatása.

Támogatás kérhető: működési költségekre, a foglalkozás létrejöttéhez szükséges 2008. január 1-től december 31-ig felmerülő kiadások fedezésére.
  • személyes munkavégzés finanszírozására vagy megbízásra (legfeljebb a támogatás 70%-a),
  • a tevékenység dokumentálására,
  • a tevékenységhez kapcsolódó költségek, bérleti díjak finanszírozására,
  • a foglalkozáshoz szükséges kellékek beszerzésére
Pályázók köre: Magyarországon működő jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek.

Pályázni három kategóriában lehet:
  1. Színházi nevelési programokat hivatásszerűen bemutató, folyamatosan működő drámapedagógiai műhelyek,
  2. Színházi nevelési programokat projekt-formában létrehozó drámapedagógiai műhelyek,
  3. színházi nevelési programokat befogadó szakmai központok.
1. Színházi nevelési programokat hivatásszerűen bemutató, folyamatosan működő drámapedagógiai műhelyek

A kategóriában szétosztható irányadó összeg 16 millió Ft.
Pályázhatnak azok a fenntartó önkormányzati és nélküli színházi nevelési programokat megvalósító drámapedagógiai műhelyek, amelyek:
  • a választott téma feltárása alkalmas, a célzott életkori csoportnak megfelelő színházi nyelven megjelenített, színvonalas színházi előadásból és aktív résztvevői közreműködésre építő feldolgozó részből álló foglalkozásokat tartanak,
  • legalább két - különböző korcsoportoknak - szóló programot tartanak műsoron,
  • évente legalább egy új programot hoznak létre,
  • színházi nevelési programjaikból (összesítve) min. 80 foglalkozást tartanak évente.
Előnyt élveznek azon pályázók, amelyek munkatársainak legalább egy harmada rendelkezik (programokra vetítve) pedagógusi végzettséggel, emellett drámapedagógusi szakirányú képesítéssel, vagy akkreditált drámapedagógiai képzésen vett részt.

A pályázathoz csatolni kell:
  • a 2008. évre vonatkozó, (kizárólagosan) a színházi nevelési programokkal kapcsolatos szakmai elképzeléseket maximum 3 oldalban,
  • a műsoron tartani kívánt színházi nevelési programok forgatókönyvét,
  • a tanév során bemutatni tervezett színházi nevelési program(ok) ismertetőjét maximum 3 oldalban,
  • kimutatást az előző tanév során a színházi nevelési programokból tartott foglalkozások jegyzékét (program címe, hol, mikor, kiknek),
2. Színházi nevelési programokat projekt-formában létrehozó drámapedagógiai műhelyek
A kategóriában szétosztható összeg irányadó 4 millió Ft.
Pályázhatnak azok az önkormányzati vagy állami fenntartó nélküli színházi nevelési programokat megvalósító, projekt-formában működő drámapedagógiai műhelyek, amelyek:
  • színvonalas színházi előadásból és aktív résztvevői közreműködésre építő feldolgozó részből álló foglalkozásokat hoznak létre,
  • a létrehozott színházi nevelési programokat legalább egy iskolai féléven át műsoron tartják és ez idő alatt legalább 10 alkalommal bemutatják,
Előnyt élveznek azon pályázók, amelyek munkatársainak legalább egy harmada rendelkezik (programokra vetítve) pedagógusi végzettséggel, emellett drámapedagógusi szakirányú képesítéssel, vagy akkreditált drámapedagógiai képzésen vett részt.

A pályázathoz csatolni kell:
  • a 2008-ban bemutatni kívánt színházi nevelési program(ok) ismertetőjét (egy drámapedagógiai műhely legfeljebb két program projekt-formában történő bemutatására pályázhat) maximum 3 oldalban,
  • a drámapedagógiai műhely színházi nevelési programokkal kapcsolatos eddigi tevékenységének részletes bemutatását maximum 3 oldalban,
  • induló drámapedagógiai műhelyeknél a szakmai elképzelések részletes ismertetését,
  • befogadói nyilatkozatot arról, hogy a projekt-formában létrehozni kívánt színházi nevelési program megvalósításához megfelelő működési helyük van,
A pályázathoz csatolható a Magyar Drámapedagógiai Társaság, mint színházi neveléssel foglalkozó országos szakmai szervezet igazolása a tevékenységükről, és a végzettségek/képzettségek igazolása.

3. Színházi nevelési programokat befogadó szakmai központok
A kategóriában szétosztható irányadó összeg 5 millió Ft.
Pályázhat az a színházi nevelési programokat megvalósító drámapedagógiai műhelyeket befogadó szakmai központ, amely:
  • magas pedagógiai és művészi színvonalon, folyamatosan működik,
  • évadonként legalább két drámapedagógiai műhely vagy két színházi nevelési program számára biztosít rendszeres fellépési illetve bemutatási lehetőséget (és ezt az előző három tanévre igazolni tudja), vagy legalább három különböző színházi nevelési program megvalósulásának nyújt otthont.
  • 2008-ban legalább két (színházi nevelési programokat létrehozó) drámapedagógiai műhelynek biztosít feltételeket műhelymunkához, valamint programjaik elkészítéséhez ,
  • működési területén kiemelt figyelmet fordít a színházi nevelési programok célközönségével, az általános és középiskolákkal való kapcsolattartásra.
A pályázat elbírálásakor előnyt jelent, ha a pályázó olyan szakmai programokat is szervez, amelyek hozzájárulhatnak a drámapedagógia műhelyek, a színházi nevelés képviselőinek szakmai fejlődéséhez (pl. fesztiválok, módszertani találkozók, továbbképzések stb.),

A pályázathoz csatolni kell:
  • a színházi nevelési programok létrehozásáról, bemutatásáról szóló, az előző három tanévre vonatkozó részletes kimutatást,
  • a 2008. évre vonatkozó, színházi nevelési programokkal kapcsolatos szakmai elképzeléseket,
  • a befogadni kívánt drámapedagógiai műhelyek és a bemutatni kívánt színházi nevelési programok felsorolását,
  • a színházi nevelési programokat létrehozó drámapedagógiai műhelyek vezetői által aláírt, az együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Pályázni a kitöltött adatlappal, az altémákban megjelölt mellékletekkel, illetve az ehhez csatolt háttéranyagok megküldésével lehet.
Azon drámapedagógiai műhelyek, amelyek 2008-ban az OKM által meghirdetett független színházak működési pályázatára pályázatot nyújtottak be, és a független működési pályázatokat elbíráló testület átirányította pályázatukat a drámapedagógiai műhelyek pályázatára, azoknak elegendő kiegészítést benyújtani jelen kiírás feltételei alapján. Ez esetben a benyújtott kiegészítésen a pályázatért felelős személynek szükséges nyilatkoznia arról, hogy a független működési pályázatra benyújtott anyag és a kiegészítés együtt jelenti a drámapedagógiai műhelyek működési pályázatának anyagát.
A pályázathoz - új drámapedagógiai műhelyek esetében- célszerű mellékelni a már elkészült foglalkozások felvételét DVD-n.
Pályázat benyújtásának módja: a pályázati anyagot 1 eredeti és 2 másolati példányban kell eljuttatni az OKM Művészeti Főosztályára1055. Szalay u. 10-14. A pályázat benyújtását követő 7 munkanapon belül az OKM Művészeti Főosztályának munkatársa hiánypótlásra szólíthatja fel a pályázókat.
Pályázat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 9.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást nyújtó személy: Szakonyi Zsófia, telefon: 473- 7243.
A pályázaton szétosztható keretösszeg, lebonyolítási költségekkel együtt 25 millió forint, melynek fedezete az OKM fejezeti kezelésű előirányzat 11/34//4/2 Kiemelt hazai művészeti társulatok, intézmények, szervezetek, rendezvények támogatása.
A pályázaton elnyert összeg előfinanszírozás keretében egy összegben folyósított vissza nem térintendő támogatás, mely 2008-ban használható fel. A pályázat elnyeréséhez nem szükséges saját erőt felmutatni.
A nyertes pályázókkal a Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet köt szerződést. A pályázaton elnyert támogatás elszámolásának feltételeit a támogatási szerződés szabályozza.

A TÁMOGATÁS ODAÍTÉLÉSE

A támogatás odaítéléséről szakmai szervezetek által delegált szakértői testület tesz javaslatot döntésre az oktatási és kulturális miniszternek.
A szakértői testület a drámapedagógiai műhelyek eddigi tevékenysége, a 2008-re benyújtott művészeti elképzelések, az adatlapon szereplő információk és az alábbi szempontrendszer alapján mérlegeli a pályázatokat.

A pályázatot elbíráló szakértői testület szempontrendszere:

1. Művészi jelleg és színvonal
2. Szakmai kritériumok
3. Társadalmi hatás
- előadásszám (gyerek- és/vagy ifjúsági nézőréteghez eljutó foglalkozások száma)
- nézőszám (gyermek - és/ vagy fiatalkorú néző, fővároson kívüli, hazai, külföldi néző).

Nem nyújtható támogatás olyan pályázó részére, aki
a) a támogatás iránti kérelmében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott,
b) a pályázat kiírását megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel, vagy azzal nem számolt el,
c) nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének.

A PÁLYÁZAT EREDMÉNYÉNEK KÖZLÉSE

Az OKM az eredményt legkésőbb a megjelenést követő 60 nap múlva közzéteszi a minisztérium honlapján, valamint a döntésről levélben értesíti a pályázókat.


Dr. Hiller István
oktatási és kulturális miniszter

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok