2023. június 2.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Kétszáz hátrányos helyzetű gyerek vett részt a Nemzeti Múzeum Reneszánsz karácsonyi programján

Kétszáz hátrányos helyzetű gyereknek szerzett felejthetetlen délelőttöt a Hungarofest Kht. Reneszánsz Programirodája a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett rendhagyó karácsonyi gyerekprogrammal.
2008. december 19.

Hiller István átadta az Aase-díjakat

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter átadta az epizodisták számára megalapított Aase-díjat kedden, a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Az elismerést idén Péva Ibolya, Zsurzs Kati, Csuha Lajos és Uri István vehette át. Az eseményen a tárca vezetője köszönetét fejezte ki az előadó-művészeti érdekképviseleti szervezetek vezetőinek és képviselőinek azért az összefogásért, amely lehetővé tette a régóta várt törvény megszületését.
2008. december 16.

Bogyay Katalin: "Csak a témaév ért véget, a kultúrák közötti párbeszéd nem"

"A kultúrák közötti párbeszéd nem korlátozódhat egyetlen évre" - jelentette ki Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008 záró sajtótájékoztatóján. Az Európai Uniós témaév hazai rendezvényei 2008 januárjában indultak, és egy multikulturális programsorozattal zárulnak december 12-én.
2008. december 12.

Az egyetemes kultúra újabb remekműve látható a Szépművészetiben

„El Greco nemcsak a spanyol festészet, hanem az egyetemes kultúra egyik géniusza” - mondta Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára „Jézus nyomában – El Greco Szent Jánosa. Géniuszok és remekművek VII.” című kamara-kiállítás megnyitó ünnepségén. A tárlat középpontjában a madridi Pradóból kölcsönzött Evangélista Szent János című festmény áll, melyet a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott több mint 40 alkotással együtt láthat a közönség 2008. december 12. és 2009. február 5. között.

2008. december 12.

Hiller István éves beszámolója a kulturális bizottság előtt

Az előadóművészeti törvényről, az új fesztiváltámogatási rendszerről, a Reneszánsz évről, a kulturális vidékfejlesztésről, a hazai kultúra külföldi bemutatásáról, a kulturális fejlesztési programokról és a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programról is beszélt éves beszámolójában Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága előtt csütörtökön.
2008. december 12.

Fiatal magyar kulturális követek Németországban

Hiller István oktatási és kulturális miniszter és a Robert Bosch Alapítvány képviselői együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek köszönhetően a „Kulturális menedzserek Közép- és Kelet-Európából” elnevezésű program keretében fiatal magyar kulturális menedzserek utazhatnak Németországba.
2008. december 11.

Hiller: "Páratlan csodákat mutat be az átalakuló Szépművészeti Múzeum"

"December 11. emlékezetes nap lesz a Szépművészeti Múzeum több mint 100 éves történetében" – jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a múzeum térszínt alatti bővítéséről, valamint az ott 2009 nyarán megnyíló, egyedülálló, kizárólag Budapestre tervezett kiállításról számoltak be.
2008. december 11.

Budapest Helyreállítása - ünnepi konferencia Budapesten

December 11-én ünnepi konferenciát rendeznek a fővárosban Budapest helyreállítása - például a Mátyás-templom címmel.
2008. december 11.

Elfogadták az előadó-művészeti törvényt

Az Országgyűlés hétfőn 221 igen szavazattal, 155 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az előadó-művészeti törvényt, amely szabályozza a színházak, zenekarok, balett- és táncegyüttesek költségvetési támogatását, valamint tartalmazza a színészekre, zenészekre és táncosokra vonatkozó speciális munkajogi szabályokat. A törvény március 1-jén lép hatályba, a benne meghatározott támogatás először 2010-ben vehető igénybe.
2008. december 8.

Magyarország büszke a Fesztiválzenekarra!

„Amit a Budapesti Fesztiválzenekar produkál, az a Magyarországról alkotott képet alapvetően formálja” – jelentette ki Hiller István azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy a 25. jubileumát ünneplő együttest a világ tíz legjobb zenekara közé szavazták a legtekintélyesebb kritikusok.
2008. december 8.

Hiller: "A válság még szükségesebbé tette a struktúraváltást"

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint két kulturális galaxisban élünk: a Gutenberg-galaxisban, és a Google-galaxisban. Ezt a szakminiszter a "Változó igények - megújuló könyvtár. Fejlesztési modellek itthon és külföldön" című konferencián mondta pénteken, Szentesen.
2008. november 28.

Hiller: az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a kultúra a jövő

Fotó: Gordon Eszter
A jövő a kultúráé és az oktatásé; abból a válságból, melyben most a világ van, senki nem úgy jön ki, mint ahogyan belekerült; azok távozhatnak belőle jól, akik képesek struktúraváltásra - mondta Szentesen, a tíz évvel ezelőtt zsinagógából átalakított könyvtárnál tartott pénteki koszorúzást követően Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
2008. november 28.

Bemutatták a Haydn-év programjait

Haydn-év
"Haydn közös örökségünk, amelynek közös ápolása mindkét félnek fontos" - jelentette ki Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a Haydn-év magyar programjait bemutató a közös osztrák-magyar sajtótájékoztatón. A 2009-ben megrendezendő emlékévben 30 külföldi sztárfellépő és zenekar közreműködésével 140 rendezvényre és 134 komolyzenei koncertre várják a közönséget 13 városban országszerte és külföldön.
2008. november 26.

Átadták a Los angelesi magyar filmfesztivál díjait Budapesten

Átadták az október közepén megrendezett Los Angeles-i magyar filmfesztivál díjait egy budapesti étteremben szerda este.
2008. november 20.

Roma Kulturális Központ lehet a Szentkirályi utcában

Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet kedden Horváth Csaba főpolgármester-helyettes azon javaslatával, hogy Roma Kulturális Központ létesüljön jövőre a Szentkirályi utcában - nyilatkozta a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
2008. november 19.

Európai kulturális fórumot rendezett a francia EU-elnökség

Christine Albanel francia kulturális miniszter meghívására a magyar kulturális kormányzat által "arts and buisness" néven elindított, a kultúrába való befektetést serkentő törvényekről, valamint a magántőkének a kultúrába való bevonásárára tett magyar kezdeményezésekről számolt be európai kollegáinak Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a dél-franciaországi Avignonban.
2008. november 19.

Tanácskozás a kulturális és könyvtári kapcsolatokról

Kulturális és könyvtári kapcsolatok az Európai Unióban címmel szakmai tanácskozást rendeztek Nyíregyházán.
2008. november 18.

Az Akadémiai Könyvtár új digitális gyűjteményei

Két kiemelkedő tudós, Kaufmann Dávid (1852-1899) és Stein Aurél (1862-1943) életét és munkásságát tárja a nagyközönség elé a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára a keleti gyűjteményében őrzött hagyatékuk digitális feldolgozásával.
2008. november 13.

Átadták az "Év könyvtára" címet

Fotó: Gordon Eszter
Az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nyerte el idén az "Év Könyvtára" címet és az azzal járó egymillió forintos jutalmat. Az elismerést Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az intézmény igazgatója vette át Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól szerdán Budapesten.
2008. november 12.

Jazz az Operában

Fotó: Gordon Eszter
"Ez a különleges koncert is a jazz és a magyar jazzművészet hazai emancipációjának köszönhető" - jelentette ki Schneider Márta kulturális szakállamtitkár azon a sajtótájékoztatón, amelyen a "Jazz az Operában" című esemény programját ismertették.
2008. november 11.

Hiller: az előadó-művészeti törvény lehetőséget biztosít a fejlődésre

MTI Fotó: Soós Lajos
Az előadó-művészeti törvény lehetőséget biztosít a fejlődésre, az előrelépésre; az e területre szánt állami források pedig kiszámíthatóvá és ellenőrizhetővé válnak a jövőben - közölte Hiller István szakminiszter expozéjában csütörtökön a parlamentben.
2008. november 7.

Megnyílt a karikatúrafesztivál

Fotó: Illyés Tibor (MTI)
A kultúrák közötti párbeszéd témáját feldolgozó hazai és külföldi karikatúrákat mutat be idén a Magyar Kultúra Alapítvány budai székházában megrendezett XII. Magyar karikatúrafesztivál.
2008. november 7.

Nyolc fiatal döntős az Új Magyar Zenei Fórum versenyében

Az év elején Új Magyar Zenei Fórum címmel meghirdetett zeneszerzői versenyre 38 pályamű érkezett, ezek közül a szervezők nyolcat választottak ki január a 12-i döntőre. A versenyt az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a Reneszánsz Év keretében 16 millió forinttal támogatja - közölte a rendezvényről tartott tájékoztatón Schneider Márta, a tárca szakállamtitkára Budapesten.
2008. november 5.

dunaPart Kortárs Magyar Előadóművészeti Platform - bemutatkoznak a függetlenek

A hazai színházi és táncélet független alkotóinak munkáiból szervez reprezentatív bemutatót november 13. és 17. között a Trafó és a Krétakör. A négy és fél napos platform során a nagyközönség 25 előadást tekinthet meg, míg a meghívott külföldi intézményvezetők szakmai beszélgetéseken is megismerkedhetnek a művészekkel - mondták el a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon a budapesti Akku kulturális központban.
2008. november 4.

Haydn-év: példa nélküli osztrák-magyar együttműködés

Fotó: Gordon Eszter
"A Haydn-év 2009 legjelentősebb közép-európai emlékéve lesz" - jelentette ki Csák Ferenc, a tárca kultúráért felelős államtitkára azon a sajtótájékoztatón, amelyen Burgenland tartomány tanácsosával, Helmut Bielerrel közösen számoltak be az évaddal kapcsolatos osztrák-magyar együttműködésről.
2008. október 29.

Átadták a Pulitzer Szülővárosa Díjat Makón

Hrabovszki Rita és Nagy Zsófia kapta a Pulitzer Szülővárosa Díjat, a makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) alapította elismerést szerdán adták át a Maros-parti városban. A minisztérium díját Arató Gergely, a tárca államtitkára adta át.
2008. október 29.

Aláírták a Zeneakadémia épületének rekonstrukcióját célzó, 10,8 milliárd forintról szóló támogatási szerződést

„Ez a terv összehozta az embereket és behozta őket ide jelképesen és valójában is” – jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter a „Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten” című kiemelt projekt támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán. A Zeneakadémia életében új fejezetet nyitó dokumentumot a szakminiszter mellett Batta András, a Zeneakadémia rektora, Mosonyi Balázs, a Regionális Fejlesztési programok Irányító Hatósága főigazgatója látta el kézjegyével.
2008. október 22.

Újratemették Janus Pannoniust Fotógaléria

Ünnepélyes keretek között újratemették Janus Pannonius, egykori pécsi püspököt kedden a baranyai megyeszékhelyen; a szentmisével egybekötött búcsúztatáson több százan vettek részt a pécsi székesegyházban. A ceremónia előtt közéleti személyiségek emlékkonferenciával és mandulafa-ültetéssel tisztelegtek a humanista költő előtt.
2008. október 22.

Hiller István: „Janus Pannonius újratemetésének napján illő a reneszánsz mentalitásról is beszélni”

„Janus Pannonius élete azt is megmutatja, milyen sebességgel terjedt el a reneszánsz életérzés” – mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Janus Pannonius Emlékkonferencián tartott előadásában. A tárca vezetője a humanista költő, Janus Pannonius újratemetése alkalmából tett pécsi látogatása során részt vesz a mandulafa-ültetési ceremónián, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság ülésén, valamint a szentmisén és az újratemetési szertartáson is.
2008. október 21.

Hiller István: Agóra program kilenc megyei jogú városban

Kilenc megyei jogú város összesen 14,6 milliárd forint támogatásban részesül többfunkciós kulturális központ kialakítására az Agóra program keretében - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. október 20.

A frankfurti könyvvásár magyar szemmel: Dragomán volt a sztár

A fiatal magyar író, Dragomán György volt az egyik legnagyobb sztár a frankfurti nemzetközi könyvvásáron, amely a jubileumhoz méltóan rendkívül sikeres volt. Előre tört Kína, az elektronikus könyvek áttörése viszont nem várható. Így összegezhetők a hét végén zárult vásárral kapcsolatos magyar vélemények.
2008. október 19.

A Hosszúfény antológia bemutatója a Fészek Művészklubban

Hétfő délután került sor a Hungarofest - Égtájak Iroda szervezésében az Oktatási és Kulturális Minisztérium határon túli irodalmi ösztöndíjasainak munkáit tartalmazó Hosszúfény című antológia bemutatására.
2008. október 14.

Előadóművészeti törvény - szakmai szervezetek a tervezet mellett

Fotó: Gordon Eszter
Közös szándéknyilatkozatot adott át az előadóművészeti törvény tervezetének támogatásáról tizenhat szakmai szervezetek képviselője Hiller István oktatási és kulturális miniszternek kedden, a budapesti Új Színházban.
2008. október 14.

Konok Tamás kapta a Magyar Festészet Napja Alapítvány díját

Konok Tamás Kossuth-díjas festőművésznek ítélték az idén a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumának Életmű-díját.
2008. október 14.

Segítséggel élők a reneszánsz kiállításon

Fotó: Gordon Eszter
"Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szépművészeti Múzeum a továbbiakban is olyan kiállítások megrendezésén gondolkodik, amely sokakat vonz, tudást, a szabadidő jó és szórakoztató eltöltését nyújtja, és amely a vakok, gyengénlátók, mozgáskorlátozottak számára is élményt, szórakozást nyújt" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn, a budapesti Szépművészeti Múzeumban megrendezett Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című kiállításhoz kapcsolódó tapintható tárlaton. A különleges kiállítást ezen a napon több mint 150 segítséggel élő kereste fel.
2008. október 13.

Országos Tini Könyvtári Napok

Október 7-12. között Országos Tini Könyvtári Napokat tartanak az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Egy héten át 408 könyvtár több mint 2300 programmal várja az érdeklődőket.
2008. október 9.

Magyar színdarabok a párizsi porondon

Parasztopera
Akár a magyar színdarabok hónapjának is nevezhetnénk az októbert Párizsban, ahol a Párizsi Magyar Intézet támogatásával négy magyar-érdekeltségű darabot is bemutatnak a francia színházak. Kosztolányi Dezső Pacsirtája, Agota Kristof Trilógiája, Pintér Béla Parasztoperája, valamint Mundruczó Kornél és Bíró Yvette a VIII. Pécsi színházi találkozón fődíjat nyert Frankenstein-terve tölt meg francia színházakat.
2008. október 7.

Hiller István újabb öt évre nevezte ki Kiss Imrét a MÜPA élére

Művészetek Palotája (fotó: Nándorfi Máté - kultúra.hu)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter újabb öt évre kinevezte Kiss Imrét a Művészetek Palotája vezérigazgatójának. A mostani kinevezés egyben annak a munkának is elismerése, amelyet Kiss Imre a Művészetek Palotája élén végzett az intézmény 2004-ben történt megnyitása óta.
2008. október 7.

Elhunyt Marton László

Életének 83. évében elhunyt Marton László. A Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművészt az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról és temetéséről később intézkednek.
2008. október 6.

Az André Kertész ösztöndíjasok első közös tárlata

ak_081003_01.jpg
Az André Kertész fotóművészeti ösztöndíjasok munkáiból nyílik kiállítás 2008. október 8-án a Balassi Galériában.
2008. október 2.

Múzeumok Őszi Fesztiválja

A Múzeumok Őszi Fesztiválján idén országszerte mintegy 110 múzeum több mint 700 programmal várja a látogatókat és a szakembereket szeptember 29. és november 15. között. A Múzeumok Mindenkinek Program (MMP) országos rendezvénysorozatát immár harmadik alkalommal rendezik meg. A Múzeumok Majálisa és a Múzeumok Éjszakája mellett sikerült újabb hagyományt teremteni ezzel, az évente ismétlődő, hosszabb időszakon átívelő fesztivállal, amelyen a látogatók különleges élményt nyújtó, változatos, szórakoztatva oktató programokon vehetnek részt - többnapos rendezvények, családi hétvégék és rendhagyó tanórák keretében.
2008. szeptember 25.

A Másik - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008 magyarországi programsorozatának kiemelt eseményét, A Másik című kiállítást szeptember 26-án nyitják meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
2008. szeptember 24.

Hiller István: "Az Előadó-művészeti Törvény tervezete közös szakmai munka eredménye"

Fotó: Gordon Eszter
"Ha az Országgyűlés elfogadja az Előadó-művészeti Törvény tervezetét, az Oktatási és Kulturális Minisztérium négy milliárd forintot biztosít a költségvetésből a törvény végrehajtására" - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Dráma Napján az Új Színházban. A szaktárca vezetője a színházi, zenei és táncszakma képviselőinek jelenlétében ismertette a törvényjavaslat tartalmát.
2008. szeptember 21.

Neoreneszánsz építészet Budapesten - tárlat a MÜPA-ban

A Reneszánsz Év őszi évadnyitó eseményeként Neoreneszánsz építészet Budapesten címmel nyílt kiállítás szombaton a Művészetek Palotájában. A tárlatot Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg.
2008. szeptember 21.

Legyen kulturális közünnep a Kulturális Örökség Napjai - 25 millió forint az OKM-től a jövő évi rendezvényre

Fotó: Gordon Eszter
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium jövő évtől 25 millió forinttal támogatja a Kulturális Örökség Napjait (KÖN) - jelentette be Hiller István miniszter a rendezvény megnyitóján. A mostani hétvégén ritkán látható csodálatos kincseinket és műemlékeink rejtett zugait tekinthetik meg térítésmentesen a látogatók országszerte.
2008. szeptember 19.

Az OKM készen áll arra, hogy megtöbbszörözze a Kulturális Örökség Napjai rendezvény támogatását

Fotó: Gordon Eszter
"Ebben a rendezvényben nemcsak fantázia van, hanem nagy-nagy lehetőség is" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Kulturális Örökség Napjainak idei programját bemutató sajtótájékoztatón. A mostani hétvégén ritkán látható csodálatos kincseinket és műemlékeink rejtett zugait tekinthetik meg térítésmentesen a látogatók országszerte.
2008. szeptember 18.

Örök reneszánsz a Közlekedési Múzeumban

"Ez a kiállítás összefogás nélkül nem valósulhatott volna meg" - mondta megnyitóbeszédében Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kultúráért felelős államtitkára az Örök reneszánsz - A megújulás technikája című kiállítás megnyitóján. A tárlatot közösen rendezte az integrációra készülő két legnagyobb hazai technikatörténeti közgyűjtemény, a Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum a Reneszánsz Év - 2008 alkalmából.
2008. szeptember 18.

Megalakult a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága

Hiller István oktatási és kulturális miniszter jelenlétében tartotta alakuló ülését a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága, amelynek elnöki posztját - a tárca vezetőjének felkérésére - Csák Ferenc, az OKM kultúráért felelős államtitkára tölti be.
2008. szeptember 17.

Reneszánsz Év - kortárs kultúra, kreativitás a középpontban

A Reneszánsz Év elkövetkezendő programjai a kortárs kultúrára, a kreativitásra, a teremtésre helyezik a hangsúlyt - mondta Rubovszky Rita, a Hungarofest Kht. igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2008. szeptember 11.

Egy szimbolista látomás - megnyílt a Szépművészeti Múzeum Hodler-kiállítása

Keddtől látogatható a budapesti Szépművészeti Múzeum Ferdinand Hodler svájci festő munkáit bemutató, Egy szimbolista látomás címmel megrendezett időszaki kiállítása, melynek keretében első alkalommal láthatók Magyarországon az itthon kevésbé ismert művész képei. A nemzetközi együttműködésben létrejött, nagyszabású tárlat 170 festmény, grafika és néhány dokumentum segítségével ad átfogó képet a szecesszió egyik vezető egyéniségének életművéről.
2008. szeptember 9.

A Pekingi Nemzetközi Könyvvásár díszvendégének helyéért lobbizik Magyarország

A Pekingi Nemzetközi Könyvvásár díszvendégi helyéért lobbizik Magyarország - mondta Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára Pekingben.
2008. szeptember 7.

Támogatást kapott a "Balaton - Európa kulturális tava" program

Tízmillió forintos támogatást kaphat az a civil kezdeményezés, amely célul tűzte ki, hogy 2010-re, csatlakozva a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programhoz, legyen a Balaton Európa kulturális tava - jelentette be Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke Balatonföldváron, a "Balaton - Európa kulturális tava I." konferencia megnyitóján pénteken.
2008. augusztus 29.

Az OKM cáfolja a Magyar Hírlap téves információkon alapuló cikkét - közlemény

A mai Magyar Hírlap címlapján megjelent "Állami támogatást a fojtogatónak" című írás valótlanságot állít az Oktatási és Kulturális Minisztériummal kapcsolatban. Határozottan cáfoljuk, hogy az "Országos Alternatív Színházi Szövetség"-nek bármilyen támogatást adott volna az OKM, hiszen ez több okból sem valósulhatott meg.
2008. augusztus 29.

Új színház nyílik Tokajban

2008. augusztus 30-án hivatalosan is megnyílik a Paulay Ede Színház Tokajban.
2008. augusztus 28.

Hiller István a kormány nevében bocsánatot kért az 1968-as csehszlovákiai magyar bevonulás miatt

Hiller István kulturális miniszter a kormány nevében bocsánatot kért a negyven évvel ezelőtti magyar részvétel miatt a prágai tavasz leverésében.
2008. augusztus 21.

Reneszánsz Év - 910 millió forint a városoknak, a művészetnek és a tudománynak

Fotó: Gordon Eszter
A művészeti csoportokat, az alkotóközösségeket és a városokat célozta meg az oktatási és kulturális tárca a Reneszánsz Év 2008 alkalmából tavasszal meghirdetett 910 millió forintos pályázati csomagja.
2008. augusztus 18.

Az előadóművészeti törvény tervezete várhatóan októberben kerül a parlament elé

Az előadóművészeti törvény tervezetét várhatóan szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján nyújtja be Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Országgyűlésnek, így a törvényjavaslatot várhatóan októberben kezdheti el tárgyalni a parlament - közölte Csák Ferenc, a szaktárca államtitkára szerdán Budapesten.
2008. július 30.

Mátyás király a közösségi portálon

A reneszánsz korának hatalmas információhalmazát közérthető formában, a laikusok számára is élvezhető módon közvetíti egy új internetes honlap, amely az iWiW közösségi portál mintáját követi. Egyes napokon már több mint négyezerre szökött föl a letöltések száma. Ősztől feltehetően tovább nő a kíváncsiság, mert az időutazást egy itt induló játék főnyereményeként valóságos térbeli utazás is tetézheti.
2008. július 30.

Hiller István: célunk, hogy 2013-ra minden könyvtárban legyen számítógép és internet

Fotó: Gordon Eszter
A könyvtárosok és könyvtárlátogatók nélkül nincs igazi értéke a milliós támogatásoknak - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 40. Vándorgyűlésének megnyitóján, Szombathelyen. A háromnapos rendezvény alatt átfogó és hangsúlyos elemzést kap a 21. század kreatív társadalmának könyvtára.
2008. július 24.

Hiller István átadta a Fitz József-könyvdíjat

Hiller István oktatási és kulturális miniszter Szombathelyen a Könyvtárosok 40. Vándorgyűlésén átadta a Fitz József-könyvdíjat. Ezzel a díjjal a könyvtárosok szavazatai alapján azokat a könyveket jutalmazzák, amelyek az elmúlt időszak könyvtári gyarapodásának keresett, várt, értékes kötetei voltak.
2008. július 24.

Elhunyt El Kazovszkij Kossuth-díjas képzőművész

El Kazovszkij
El Kazovszkij Kossuth-díjas képzőművész, a kortárs magyar művészet egyik legjelentősebb alakja életének 59. évében 2008. július 21-én elhunyt.
2008. július 21.

Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek

Az Európai Bizottság a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások tágabb körű hozzáférhetőségének javítása érdekében a vidéki területeken a gazdasági és társadalmi fejlődés elősegítését, a vonzó vidéki élet megteremtését fő célként tűzte ki az alapszolgáltatások kialakítása, fejlesztése által. Az FVM meghirdette az "Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (továbbiakban: IKSZT) cím" elnyerésére kiírt pályázatot.
2008. július 18.

Lezárultak a PANKKK vidéki klubkoncert és infrastruktúra pályázatai

Lezárultak a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) vidéki klubkoncert és infrastruktúra pályázatai: a 2008-2009-es évadban 74 helyszín kap támogatást rendezvények szervezésére, 47 klub pedig infrastrukturális fejlesztésekre - közölte Berta András program-koordinátor az MTI-vel csütörtökön.
2008. július 17.

Hiller István: "A magyar filmtámogatási programról vita nélkül hozta meg döntését az Európai Bizottság"

Fotó: Gordon Eszter
"A magyar kulturális diplomácia egyik legnagyobb sikere, hogy 2008. július 16-án az Európai Bizottság vita nélkül fogadta el az állami támogatással járó magyar filmszakmai programot" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
2008. július 17.

Július végén életbe lép az új filmtámogatási rendszer

Az Európai Unió elfogadta a magyar filmtámogatási rendszert, így az idén nyilvántartásba vett filmeknek a jövő hónaptól már e szerint folyósítják a támogatást - közölte Sámuel Balázs az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakértője az Európai Bizottság döntését követően.
2008. július 16.

Eladható-e a kortárs magyar képzőművészet külföldön? - kerekasztal-beszélgetés a Balassi Intézetben

Eladható-e a kortárs magyar képzőművészet külföldön? - erre a kérdésre kereste a választ több kulturális szakember hétfőn a Balassi Intézetben, ahol fiatal magyar festők munkáiból nyílt kiállítás a kulturális szakdiplomaták éves értekezletének első napján. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői meglehetősen borúlátóan nyilatkoztak a magyar kortárs művészet külföldi helyzetéről.
2008. július 8.

Nemzeti emlékhelyet avattak Balfon

Fotó: Winkler Barnabás
Az emlékezés felelősségéről beszélt a magyar határvidék egykori munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok nemzeti emlékhelyének pénteki avatásán Arató Gergely, az oktatási és kulturális tárca államtitkára a balfi temetődombon.
2008. július 4.

Új könyvtárat adtak át Újpalotán

Az egykori Pajtás étterem helyén nyílt meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) legújabb, újpalotai fiókja, amelyet pénteken ünnepélyes keretek között adtak át Budapesten.
2008. július 4.

Alföldi Róbert a Nemzeti Színház főigazgatója

Kulcsátadás a Nemzetiben (Fotó: Gordon Eszter)
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház új vezetője kedden vette át hivatalos kinevezését Hiller István oktatási és kulturális minisztertől Budapesten, sajtótájékoztató keretében. Az új főigazgató ismertette a jövő évi műsortervet, bemutatta a társulat új tagjait és beszélt terveiről is.
2008. július 1.

Irodalmi emlékházak reneszánsza

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Reneszánsz év 2008 jegyében 120 millió forint összértékben hirdette meg az "Irodalmi emlékházak reneszánsza" meghívásos pályázatot, amelynek keretében az intézményekben élményközpontokat hoz létre, elősegíti az iskolák és az emlékházak hatékonyabb együttműködését, támogatja a köréjük szerveződő kulturális rendezvényeket, táborokat.
2008. június 27.

Megújul és kulturális-turisztikai központ lesz az edelényi kastély

 
Edelény, L'Huillier-Coburg kastélyA Kormány június 25-i ülésén "kiemelt" projektté minősítette a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 2. kastély-rehabilitációs projektjét, amely az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély helyreállításával, vonzerejének megteremtése révén a Cserehát és a Galyaság turisztikai fejlesztését szolgálja.
2008. június 26.

Már csak a tárgyak a régiek a makói József Attila Múzeumban

Alfa program a múzeumokért
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Alfa programjának 54 millió forintos támogatásával újult meg a makói József Attila Múzeum és állandó kiállítása. A "Küzdelmes Évszázadok" című új tárlatot Schneider Márta kulturális szakállamtitkár és Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg 2008. június 26-án 16 órakor.
2008. június 26.

Megjelent a kulturális tárca Határon túli irodalmi ösztöndíjasainak antológiája

A 2008. évi Ünnepi Könyvhétre megjelent a Magvető Könyvkiadó gondozásában a kulturális tárca 2004-2006 közötti határon túli irodalmi ösztöndíjasainak antológiája.
2008. június 25.

Átadták a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új budafoki tagintézményét

MTI Fotó: Földi Imre
Szerdától vehetik birtokba az olvasók a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új budafoki fiókintézményét. A 283 millió forintból létrehozott új kulturális központot kedden adták át.
2008. június 24.

Eredményesek a tárgyalások az internetszolgáltatókkal

Az OKM reagálása a Napi Gazdaság "Milliárdos állami támogatás fesztiváloknak" címmel megjelent cikkére.
2008. június 24.

Karinthy Frigyes születésnapja lesz a magyar humor napja

Fotó: MTI
Karinthy Frigyes születésnapját, június 25-ét ezentúl a magyar humor napjaként ünnepelje a hazai színházi szakma és a közélet - javasolta a kezdeményezés keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kalmár Tibor rendező. A magyar humor első alkalommal megtartott ünnepének tiszteletére Humorvosság címmel rendeznek gálaestet a Játékszínben szerda este.
2008. június 24.

Milliárdok fesztiváloknak

Sziget Fesztivál (MTI Fotó: Nándorfi Máté)
Évente négy-hatmillió ember jár fesztiválokra hazánkban, a rendezvények ezentúl egységes pályázati rendszerben igényelhetnek pénzt az államtól.
2008. június 23.

Szenzációs siker volt a Múzeumok Éjszakája Fotógaléria

Fotó: MTI
Újabb rekord dőlt meg az idei Múzeumok Éjszakáján, hiszen idén több mint 330 ezren vettek részt a programokon országszerte. Ráadásul ez a látogatói szám csak előzetes adat, hiszen még mindig folyamatosan érkeznek be a jelentések a minisztériumba.
2008. június 23.

Közös kulturális intézetet alapítottak a V4-ek

MTI Fotó: Kollányi Péter
Közös kulturális intézetet alapítottak Visegrádi Fórum néven a V4-ek; az erről szóló dokumentumot a négy ország kulturális minisztereinek találkozóján, pénteken a csehországi Olmützben írták alá.
2008. június 21.

Hiller István: "Idén a határokat is átléptük" - Múzeumok Éjszakája 2008-ban

"A közönség az elmúlt években megszerette ezt a rendezvényt, és várja ezt a szombatot" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Múzeumok Éjszakája idei programjait bemutató sajtótájékoztatón.
2008. június 19.

100 tehetséges kisdiák utazik Szlovákiába az OKM támogatásával

Fotó: Gordon Eszter
"Kodály álma, hogy legyen a zene mindenkié, a gyermekek és a kórusok által valósulhat meg leginkább" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki személyesen kívánt jó utat az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kórusának, amely három napos tanulmányi kirándulásra indult Szlovákiába. A 100 fős gyermekkórus a tárca Kodály országa című rendezvénysorozatán nyerte el a lehetőséget arra, hogy felkeressék Kodály Zoltán életének fontos helyszíneit.
2008. június 19.

Tordy Géza lett a nemzet színésze

Tordy Géza
Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.
2008. június 19.

Az OKM közleménye Takács Imrének, az Iparművészeti Múzeum korábbi főigazgatójának munkajogi helyzetéről

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Sajtóirodája Takács Imrének, az Iparművészeti Múzeum korábbi főigazgatójának munkajogi helyzetéről az alábbi tájékoztatást adja.
2008. június 18.

Megalakult a KLASSZ zenei iroda

"Most még úgy tűnhet, hogy minden a legnagyobb rendben van, de ha nem változtatunk, 10-15 év múlva kiürülhetnek a komolyzenei koncerttermek" - állítja Erdődy Orsolya a most megalakult KLASSZ Zenei Iroda vezetője. A Hungarofest Kht-n belül létrehozott iroda nagy komolyzenei évadokat, fesztiválokat, ösztöndíjakat koordinál majd, másképpen.
2008. június 17.

Hiller István: "Több mint 185 millió forintos támogatás jut a diákok kulturális szabadidős tevékenységére a Reneszánsz Évben"

Fotó: Gordon Eszter
Óriási érdeklődéssel, összesen 2258 beérkezett versenymunkával és 1 milliárd 63 millió forint elnyert támogatási összeggel zárult a Reneszánsz Év 2008 pályázatainak első féléve - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Szerinte a közkultúrát támogató tematikus pályázatok közül az egyik legfigyelemreméltóbb a Reneszánsz túrák pályázat. Országszerte több mint 45 ezer diák kel útra, és osztálykirándulással egybekötött múzeumi látogatásokon ismerkedik meg Magyarország reneszánsz emlékhelyeivel.
2008. június 16.

56-os vértanúk emléknapja - Koszorúzás a Vértanúk terén

MTI Fotó: Soós Lajos
Katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg hétfőn a közjogi méltóságok és a kormány, valamint a parlamenti pártok képviselői az 1956-os forradalom és szabadságharc éppen ötven évvel ezelőtt kivégzett mártír miniszterelnökének szobrát a budapesti Vértanúk terén.
2008. június 16.

Hiller István: még folynak az egyeztetések az előadóművészeti törvényről

Az előadóművészeti törvény szövege majdnem teljesen kidolgozott, de még folynak az egyeztetések - mondta Hiller István csütörtökön az MTI-nek. Az oktatási és kulturális miniszter nehéz feladatnak látja, hogy a törvény parlamenti többséget kapjon, de úgy véli: van arra esély, hogy még idén elfogadják a kulturális élet számára jelentős jogszabályt.
2008. június 12.

Hiller István: "Megállapodtunk a vezető internet-szolgáltatókkal"

Fotó: Gordon Eszter
"Tanulságos és sikeres tárgyalássorozaton vagyunk túl" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elnökével, Bölcskei Imrével a kultúratámogatási alternatívák lehetőségeiről folytatott párbeszédük eredményeként egy szándéknyilatkozatot írt alá. A tárca a közeljövőben ennek szellemében állapodik meg majd egyenként a szolgáltatókkal a konkrét együttműködésről.
2008. június 12.

Katona József produkciós pályázat

A Katona József produkciós pályázat hatása a 2007-2008-as évad repertoárján már szembeötlően éreztette hatását: az ország kőszínházaiban estéről estére kortárs magyar szerzők darabjai közül választhatott a közönség. A 2008-as kiírás a teljes színházi spektrum számára kínált lehetőséget, és idén is kiemelten ösztönzi a gyermek és ifjúsági korosztályt megszólító eredeti drámák megírását és színrevitelét.
2008. június 10.

Pulitzer Szülővárosának Díja – 2008.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter fővédnökként kétmillió forinttal támogatja az idén Pulitzer Szülővárosának Díj adományozását. A diákújságíróknak szóló pályázatot Buzás Péter, Makó polgármestere és Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke a miniszterrel közösen hirdette meg.
2008. június 9.

Ünnepi Könyvhét - bemutatták az ötnyelvű Visegrádi antológiát

Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Visegrádi antológia, amely tizenhárom közép-európai író egy-egy munkáját tartalmazza cseh, magyar, lengyel, szlovák és angol nyelven. A kötetet pénteken mutatta be Békés Pál főszerkesztő az egyes részek cseh, lengyel és szlovák szerkesztőivel közösen Budapesten.
2008. június 9.

Elhunyt Sánta Ferenc

Elhunyt Raksányi Gellért
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megrendüléssel tudatja, hogy pénteken, életének 81. évében elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas író.
2008. június 7.

Reneszánsz lázban az iskolák: ezren eredtek a reneszánsz nyomába

A Reneszánsz Év - 2008 keretében megrendezett Mátyás király öröksége a gótikától a barokkig című kiállításához kapcsolódva a Magyar Nemzeti Galéria "A reneszánsz nyomában" címmel országos gyermek és ifjúsági képzőművészeti pályázatot hirdetett általános és középiskolások számára.
2008. június 6.

Megkezdődött a Pécsi Országos Színházi Találkozó

Fotó: Gordon Eszter
A Pécsi Nemzeti Színház Csehov: Ivanov című drámájának előadásával kezdetét vette a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön.
2008. június 6.

Aláírták a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa programról az együttműködési megállapodást

Fotó: Gordon Eszter
"A program megvalósulása célegyenesbe ért" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki Tasnádi Péterrel, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterével aláírta az együttműködési megállapodást a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításával kapcsolatos feladatokról. Egyúttal új megbízást adtak át a Művészeti Tanács tagjainak.
2008. június 5.

Százmillió forint idén az irodalmi művek fordításának támogatására

Százmillió forint támogatást kap idén a Fordítástámogatási Alap, ez az összeg nagyságrendekkel több a korábbi évekbeli 20-50 millió forintos állami hozzájárulásoknál - mondta el Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára szerdán Balatonfüreden, a 10 éve létrehozott Magyar Fordítóház jubileumi ünnepségén.
2008. június 4.

Ma kezdődik a Budai Gourmet Fesztivál - Reneszánsz gasztrókaland ínyenceknek

A Reneszánsz Év – 2008 nyári rendezvényei a hangok, ízek, illatok és az ezekhez köthető élmények világába kalauzolnak el minket országszerte.
2008. május 30.

Versenyképes ország - versenyképes könyvtáros - záró konferencia

Egy könyvtáros feladata, hogy önmagát és másokat képezve olyan szolgáltatást nyújtson, amellyel megfelelhet az új kihívásoknak a változó világban - összegezte Bakos Klára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) elnöke a Versenyképes ország - versenyképes könyvtáros konferencia-sorozat tapasztalatait szerdán Budapesten, a Parlamentben tartott záró rendezvényen.
2008. május 29.

A filmtörvény módosítása - expozé

Csák Ferenc államtitkár expozéjában kiemelte, hogy a magyar filmtámogatási program tavaly év végén lejárt, és a törvényt néhány ponton módosítani kell ahhoz, hogy a program megkapja az Európai Bizottság jóváhagyását.
2008. május 27.

Hiller István: "Segítjük a magyar filmek Cannes-i bemutatkozását"

"A magyar filmművészet jelentőségteljes Cannes-i bemutatkozásához a Filmunió és a tárca közötti három éves megállapodással szeretnénk biztosítani a szükséges anyagi feltételeket" - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A megállapodást várhatóan ősszel írják alá.
2008. május 26.

Hiller István is elfogadta az Európa Kulturális Fővárosa programot

"A mai napon aláírtam a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt 2010-re vonatkozó programtervezetét" - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a kormányszóvivő tájékoztatón. A 2009-es "felvezető év" és a 2010-es év kulturális programjait bemutató koncepció elfogadásával lehetővé vált a kormány és Pécs város közötti módosított szerződés aláírása is.
2008. május 26.

Mátyás király az iwiw-en - elindult a reneszánsz közösségi portál

Elindult a Reneszánsz iwiw közösségi portál; az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) reneszánsz kori ismeretterjesztő honlapját pénteken mutatták be Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
2008. május 23.

Nemzeti emlékhely alapkőletétele Balfon

A múlttal való szembenézés kötelességéről beszélt Bogyay Katalin, a kulturális tárca nemzetközi szakállamtitkára a nemzeti emlékhely alapkőletételi ünnepségén pénteken a balfi temetődombon, a zsidó munkaszolgálatosok helyreállított tömegsírjánál.
2008. május 23.

Szenzációs előadások az ELTE nemzetközi Mátyás-konferenciáján

Reneszánsz témájú és szellemiségű előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők a "Mátyás király - Magyarország a reneszánsz hajnalán" című nagyszabású nemzetközi konferencián, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitott meg az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 2008. május 20-án. A magyar tudományos élet kiemelkedő jelentőségű eseményén három kontinens 12 országából 99 előadó vesz részt az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Reneszánsz Év keretében.
2008. május 23.

POSZT - minden eddiginél több program az idei színházi találkozón

Minden eddiginél több programmal várja idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) az érdeklődőket: összesen 260 eseményt szerveznek a június 5-én induló fesztiválra, amelyen idén három határon túli színház is vendégszerepel - mondta Simon István, a POSZT Kht. ügyvezető igazgatója a találkozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. május 22.

Elhunyt Raksányi Gellért

Elhunyt Raksányi Gellért
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium fájdalommal tudatja, hogy életének 83. esztendejében elhunyt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze, a magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínésze.
2008. május 21.

Magyar koncert és fogadás Cannes-ban

Hajnalig tartó szabadtéri magyar fogadást rendezett kedden este a 61. Cannes-i Filmfesztiválon a magyar filmek külföldi képviseletével foglalkozó Magyar Filmunió az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, amelyen Hiller István miniszter köszöntette a közel ötszáz vendéget, majd Lajkó Félix hegedűművész adott fergeteges koncertet.
2008. május 21.

Reneszánsz konferencia - egy amerikai Mátyás király udvarában

Kilencvenkilenc előadás hangzik el vasárnapig a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián Budapesten. A nyitó előadást egy Texasban oktató amerikai tudós tartotta, aki Firenzében kutat és magyarul kezdte a referátumát.
2008. május 21.

Hiller István: "A Reneszánsz Éve a tudomány éve is Magyarországon"

Fotó: Gordon Eszter
A "Mátyás király - Magyarország a reneszánsz hajnalán" című nagyszabású nemzetközi konferenciát Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A magyar tudományos élet kiemelkedő jelentőségű eseményén három kontinens 12 országából 99 előadó vesz részt az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Reneszánsz Év keretében. Évtizedek óta nem rendezett magyarországi egyetem hasonló nagyságrendű tudományos találkozót. A reneszánsz korszak legkiválóbb kutatóinak részvételével zajló ötnapos konferencia jelentős mértékben hozzájárul a jelen innovatív, kezdeményező tudományos életének fellendítéséhez, és kibontakozási lehetőséget biztosít új kutatási irányok kialakításához.
2008. május 20.

Harmincezer látogató a Múzeumok Majálisán Fotógaléria

Több mint harmincezren látogattak el a hétvégén a Múzeumok Majálisára; a kétnapos rendezvényen a legigényesebben megjelenő múzeumnak járó közönségdíjat a turai Falumúzeum kapta, a legszínesebb, legszórakoztatóbb programért járó elismerést pedig a Magyar Nemzeti Múzeumnak ítélték a látogatók - közölte az MTI-vel hétfőn Lovas Judit.
2008. május 19.

"Információ" - Andreas Fogarasi Arany Oroszlán-díjas műve az Ernst Múzeumban

Fotó: Gordon Eszter
Szombattól látható a budapesti Ernst Múzeumban Andreas Fogarasi Információ című tárlata, melyen kiállítják a 2007-es Velencei Biennále-győztes Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című munkáját. Az Arany Oroszlán-díjas videoinstalláció mellett a tárlat látogatói a magyar-osztrák művész korábbi alkotásait is megtekinthetik. Fogarasit Pro Cultura Hungariae-díjjal tünteti ki az Oktatási és kulturális Minisztérium.
2008. május 19.

Múzeumok Majálisa: átadták az Év Múzeuma elismerést Fotógaléria

Fotó: Gordon Eszter
A Múzeumok Majálisa megnyitásán, szombaton délelőtt a Múzeum-kertben több elismerést adtak át: két intézmény szögezheti ki az Év múzeuma 2007 emléktáblát, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Jósvafői Tájház.
2008. május 19.

Hiller István Európa legnagyobb múzeumainak vezetőit köszöntötte Budapesten

Fotó: Gordon Eszter
"Ez a tanácskozás nemcsak a Szépművészeti Múzeumnak vagy Budapestnek, hanem az egész magyar kultúrának az elismerése" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a világ legnagyobb múzeumainak vezetőit tömörítő, úgynevezett Bizot-csoport európai szekciójának tanácskozásán a Parlamentben.
2008. május 16.

Hiller István: Magyarországon a zsidó kultúra új reneszánszát éli

Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete és Hiller István oktatási és kulturális miniszter (Fotó: Ritter Doron)
Magyarországon a zsidó kultúra új reneszánszát éli - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten.
2008. május 16.

Idén is 30 millió forint támogatást kap az UMZE

Az Új Magyar Zene Egyesületet (UMZE) idén is 30 millió forinttal támogatja az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette be Schneider Márta szakállamtitkár az egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az UMZE Kamaraegyüttes következő koncertjének részleteit és a jövő évad programját is ismertették.
2008. május 15.

Budapesten tanácskoznak Európa legnagyobb múzeumainak vezetői

A Szépművészeti Múzeum meghívására pénteken Budapesten tanácskozik a világ legnagyobb múzeumainak vezetőit tömörítő úgynevezett Bizot-csoport európai szekciója, a tanácskozást Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitja meg.
2008. május 15.

A reneszánsz másodvirágzása a Perényiek és a Rákócziak korában - kiállítás Sárospatakon

A reneszánsz másodvirágzása a Perényiek és a Rákócziak korában címmel nyílt kiállítás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak várában; a tárlat a Reneszánsz Év 2008 rendezvénysorozatának része.
2008. május 13.

A cannes-i magyar filmes részvételt 38 millió forinttal támogatja az OKM

Fotó: Gordon Eszter
A magyar filmesek 61. Cannes-i Filmfesztiválon való jelenlétét 38 millió forinttal támogatja az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter a szerdán kezdődő franciaországi seregszemle kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2008. május 13.

Reneszánsz Év - 220 millió digitalizálásra

Reneszánsz Év - 2008
Rendkívüli örömmel fogadta a szakma a Reneszánsz Év - 2008 keretében és szellemiségében meghirdetett Magyar Digitális Képkönyvtár című pályázatot, amelyen 48 könyvtár részesült összesen csaknem 220 milliós forintos támogatásban. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak köszönhetően így olyan anyagok és tartalmak válnak hozzáférhetővé, amelyekhez eddig a széles közönség csak ritkán és nagy nehézségekkel juthatott hozzá.
2008. május 7.

Átadta a 2010-es progamtervezetet az EKF művészeti tanácsa

Giorgio Pressburger író, rendező átnyújtja Hiller István oktatási és kulturális miniszternek és Tasnádi Péternek, Pécs polgármesterének az elkészült Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010 művészeti és kulturális programtervezetet a Művészeti Tanács nevében. MTI Fotó: Földi Imre
A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt 2010-re vonatkozó programkoncepcióját és programtervezetét hétfőn adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszternek, valamint Tasnádi Péter pécsi polgármesternek a program művészeti tanácsa nevében Giorgio Pressburger író, rendező Budapesten.
2008. május 5.

Budavári Reneszánsz Vigasságok

Fotó: Gordon Eszter
Tizenötezer ember ünnepelte együtt a reneszánsz újjászületését a Budavári Reneszánsz Fesztiválon.
2008. május 5.

Budavári Reneszánsz Vigasságok - Mátyás király lakodalma és reneszánsz fesztivál

2008. május 1 és 3. között zajlik a Hungarofest Kht. - Reneszánsz Év 2008 Programiroda és a Budavári Önkormányzat közös rendezvénye.
2008. április 30.

Már 100 ezren látták a Reneszánsz Év - 2008 első kiállítását

A Mediciek fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében című kiállítás 100 ezredik látogatóját fogadta a Szépművészeti Múzeum. A szerencsés látogatót, Bús Ágnest Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Baán László, az intézmény főigazgatója köszöntötte és ajándékozta meg.
2008. április 29.

Mátyás lett a Mátyás képregény pályázat győztese

Stílusosan Lanczinger Mátyás az egyik nyertese a Reneszánsz Programiroda - Hungarofest Kht. a Film.hu partnerségével a Reneszánsz Év - 2008 keretében meghirdetett, 700.000 forintos összdíjazású Mátyás, a király képregény-pályázatnak.
2008. április 26.

A reneszánsz tanulmányi pályázat nyertesei ellátogattak Mátyás korának helyszíneire

Fotó: Gordon Eszter
Az OKM által kiírt reneszánsz tanulmányút-pályázat nyertes diákjai és tanárai április 16-19. között végigjárták Hunyadi Mátyás korának fontos helyszíneit.
2008. április 25.

Megnyílt az idei Könyvfesztivál

Fotó: Gordon Eszter
Megnyílt a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön; a rendezvény vendégeit, köztük a díszvendéget, Bret Easton Ellis amerikai írót Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte a Millenárison.
2008. április 25.

NKA: hamis az "internetadó" elleni érvelés

A Nemzeti Kulturális Alap elnöke szerint hamisak azok a felvetések, amelyek Magyarország infokommunikációs elmaradását hozzák fel érvként az "internetadó" ellen, hiszen a 0,8 százalékos járulék csak minimálisan növelné meg az internetezés költségét, a bevételek egy részét pedig pont a digitális szakadék csökkentésére fordítanák. Harsányi László erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.
2008. április 24.

A Kormány nem támogatja a ruházati termékek járulékának bevezetését

A Kormány nem támogatja a "Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény" módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott a "Ruházati termékek bevonása a járulékkörbe" című képviselői módosító-javaslatot.
2008. április 23.

A fesztiválszövetségek támogatják az NKA-járulékbevételek módosításáról szóló törvényjavaslatot

A fesztiválok finanszírozásáról tartott ma sajtótájékoztatót Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára, Harsányi László, az NKA elnöke és Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára. A jelenlévő fesztiválszövetségek képviselői elmondták: teljes mellszélességgel támogatják az NKA-járulékbevételek módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvénymódosítás nyomán beérkező források lehetővé teszik, hogy mintegy 500 millió forinttal növekedjen a fesztiválok finanszírozására fordítható összeg.
2008. április 22.

Kulturális és sajtóbizottság - nem kerülhet ki az internet a járulékoltatási körből

Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága keddi ülésén egyhangúlag leszavazta azt a három - ellenzéki, illetve kormánypárti - módosító javaslatot, amely kiemelte volna az internetszolgáltatást a kulturális járulékoltatási körből.
2008. április 22.

Műemléki Világnap

edeleny_071003.jpg
A Reneszánsz Év kapcsán az idén elkezdődhet a gyulafehérvári székesegyház Lázói János által 1512-ben építtetett kápolnájának felújítása, és ennek az évnek a feladata Mátyás király kolozsvári lovas szobrának helyreállítása is - jelentette ki Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke a műemlékvédelmi világnapon rendezett ünnepségen pénteken Budapesten.
2008. április 18.

Megemlékezések a holokauszt áldozatainak emléknapján Fotógaléria

Fotó: Gordon Eszter
Országszerte megemlékezéseket tartottak a holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából szerdán; Budapesten az Élet menete fáklyás felvonulásán négy-ötezer ember vett részt.
2008. április 16.

A Nemzeti Kulturális Alapot érintő törvénymódosításról tartott expozét a parlamentben Arató Gergely

Éves szinten várhatóan 2-3 milliárd forinttal nőhet a Nemzeti Kulturális Alap bevétele, ha az Országgyűlés elfogadja azt a törvénymódosító javaslatot, amely bővítené a befizetők körét - mondta az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben.
2008. április 16.

Elhunyt Antal Imre

Életének 73. évében elhunyt Antal Imre Érdemes művész, televíziós műsorvezető. Temetéséről később intézkednek.
2008. április 15.

A Reneszánsz Év vidéki programsorozatának megnyitója

Fotó: Gordon Eszter
Nem véletlen, hogy Miskolc a Reneszánsz Év vidéki programsorozatának nyitó helyszíne, ugyanis a város az elmúlt tíz évben példát mutatott a kultúra iránti elkötelezettségére, és nemcsak pusztán a reneszánsz kor történelmi helyszíneivel rendelkezik, hanem képviseli azt a gondolkodásmódot, életérzést, amely ezt az újjászületést jelenti - fogalmazott Hiller István Miskolcon, a Diósgyőri várban pénteken.
2008. április 11.

Faludy György tiszteletére avatott emléktáblát Gyurcsány Ferenc

Fotó: Schumy Csaba
Faludy György író, költő tiszteletére avatott emléktáblát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az alkotó egykori Szent István körúti lakóházánál a költészet napján, pénteken Budapesten.
2008. április 11.

Ma van a költészet napja

Ma van a költészet napja, ez alkalomból megemlékezéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, dedikálásokat, konferenciákat tartanak országszerte. Az ünnepen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök emléktáblát avat fel Faludy György író egykori budapesti házának falán, az eseményen részt vesz Hiller István oktatási és kulturális miniszter is.
2008. április 11.

Nemzetközi romanap - ünnepi rendezvény a Duna Palotában

Ünnepi rendezvényt tartottak a nemzetközi romanap, a roma kultúra napja alkalmából kedden Budapesten, a BM Duna Palotában.
2008. április 9.

Kulturális és sajtóbizottság - kulturális járulékról szóló törvénymódosítás

Egyhangúlag támogatta és általános vitára alkalmasnak találta kedden a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) járulékbevételét érintő törvénymódosítást az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.
2008. április 8.

Elbúcsúztatták ifjú Nagy Zoltán Kossuth-díjas táncművészt

Kollégák, barátok és tisztelők vettek búcsút ifjú Nagy Zoltán Kossuth-díjas táncművésztől, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektorától, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosától kedden a Magyar Állami Operaház előcsarnokában.
2008. április 8.

Nemzetközi romanap - rendezvények a fővárosban

A nemzetközi romanap alkalmából ma több rendezvényt tartanak pártok, roma és nem roma civil szervezetek, jogvédők a fővárosban, illetve Brüsszelben.
2008. április 8.

Nagyarányú fejlesztést hoz a Skanzen Örökség Program

Fotó: Gordon Eszter
2 milliárd 222 millió forint európai uniós és állami támogatásban részesül a Magyarország népi építészetét és életmódját bemutató szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként. A nagyarányú fejlesztést biztosító Skanzen Örökség Program szerződését közösen ellenjegyezte Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter, illetve Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
2008. április 4.

Megnyílt a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Titanic
Megkezdődött a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál csütörtökön este Budapesten. A rendezvényen az idén 9 szekcióban 65 merész produkciót mutatnak be, a Hullámtörők-díjért nyolc alkotás száll versenybe.
2008. április 4.

Arthur Koestlerre emlékeztek halálának 25. évfordulóján

Emlékkonferenciát rendeztek Arthur Koestler magyar származású író, újságíró halálának 25. évfordulója alkalmából csütörtökön, Budapesten. A Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) tartott eszmecserén írók, akadémikusok, történészek és irodalomtörténészek szólaltak fel.
2008. április 4.

1 milliárd forint összértékben újabb pályázatok indulnak a Reneszánsz Évben

"A Reneszánsz Év nemcsak egy programsorozat - bár ilyen horderejű és átfogó kulturális évadot még nem szervezett a minisztérium -, hanem számos nagy fejlesztés is elindul országszerte a reneszánsz gondolat jegyében" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter még az Év megnyitóján. A tárca a Reneszánsz Év - 2008 költségvetéséből a színvonalas megemlékezések és programok mellett 2,6 milliárd forintot biztosít kulturális fejlesztésre, mindenekelőtt a közművelődés és a művészetek külön támogatására.
2008. április 3.

Hubay Miklóst köszöntötték 90. születésnapján

MTI Fotó: Bruzák Noémi
Hubay Miklós írót ünnepi esten köszöntötték 90. születésnapja alkalmából szerdán Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas alkotó április 3-án, csütörtökön ünnepli születésnapját.
2008. április 3.

Hunyadi Mátyás, a király

Másfél hét alatt több mint 5600 látogatót vonzott a "Hunyadi Mátyás, a király" című kiállítás. A Reneszánsz Év - 2008 programjaként a Budapesti Történeti Múzeumban nyílt kiállítás igazi kuriózum: a tárlathoz 65 külföldi műtárgy érkezett ausztriai, csehországi, németországi, olaszországi és szlovákiai gyűjteményekből, köztük számos olyan műtárgy is, amely még soha nem volt látható Magyarországon. Mint a többi kiállításhoz, a BTM tárlatához is számos múzeumpedagógiai és kísérő-rendezvény kapcsolódik.
2008. április 1.

A görög kultúra emlékeiből nyílt kiállítás az ELTE könyvtárában

Fotó: Gordon Eszter
A görög-magyar kapcsolatok évszázadokra visszanyúló történelmét és ennek jelentőségét hangsúlyozta Mihalisz Liapisz görög kulturális miniszter és Hiller István tárcavezető a Görögség és a görög kultúra a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.
2008. március 28.

Hiller István: Több mint 29 milliárd forint jut művelődési házak felújítására, létrehozására

Fotó: Gordon Eszter
Az Új Tudás - Műveltség Mindenkinek program társadalmi egyeztetése ma Szekszárdon folytatódott. Hiller István oktatási és kulturális miniszter először itt tájékoztatta a megye közművelődési szakembereit, intézményvezetőit a programnak azon részleteiről, amelyek a közművelődés és a közkultúra fejlesztéséről szólnak.
2008. március 27.

Elhunyt ifj. Nagy Zoltán balettművész

Budapest, 2008. március 23., vasárnap (MTI) - Súlyos betegség után, 42 éves korában vasárnap elhunyt ifj. Nagy Zoltán balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, a Táncművészeti Főiskola rektora. A művészt az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a főiskola és az Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
2008. március 24.

Hunyadi-emlékkiállítás Vácott

Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnyitotta a "Mátyás király és a Hunyadiak a magyar reneszánsz korában" című emlékkiállítást Vácott a Madách Imre Művelődési Központban 2008. március 14-én.
2008. március 14.

Megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Fotó: Gordon Eszter
Nagyszabású reneszánsz bemutatóval kezdődött meg a 28. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a Budai Várban pénteken; a programsorozat nyitórendezvényén, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK)kódexkiállításának megnyitóján az intézmény vezetője mellett Hiller István, Bajnai Gordon és Demszky Gábor vett részt.
2008. március 14.

4x a reneszánszról

Fotó: Gordon Eszter
"A magyar múzeumok és nagykiállítások történetében egyedülálló összefogásként valósul meg a »4x a reneszánszról« kiállítás-sorozat" - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a "4x a reneszánszról" nyitótárlatának - Csillag a Holló árnyékában - sajtótájékoztatóján az Országos Széchényi Könyvtárban.
2008. március 13.

Hiller István: Elindult az Arts and Business magyarországi megvalósítása

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a KOGART Házban bejelentette: az OKM megállapodást kötött a KOGART Alapítvánnyal a Kortárs Művészeti Gyűjtemény közös támogatásáról.
2008. március 11.

Máris hatalmas az érdeklődés a "Reneszánsz Év - 2008" közművelődési és közgyűjteményi pályázatai iránt

Mint ismeretes, Hiller István oktatási és kulturális miniszter február 12-én hirdette meg - a Reneszánsz Év - 2008 keretében - a közművelődési és közgyűjteményi pályázatok első körét 1.260.000.000 Ft összértékben. Az interneten hozzáférhető pályázatokat eddig - négy hét alatt - 11.356-an töltötték le.
2008. március 7.

Emlékpontok: mintegy 30 ezer interjú készül a XX. század szemtanúival

Fotó: Gordon Eszter
A következő két évben mintegy 30 ezer interjút készítenek a XX. század történéseinek szemtanúival a középfokú oktatási intézmények diákjai; az Emlékpontok elnevezésű program európai uniós forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködésével valósul meg - jelentették be csütörtökön Budapesten.
2008. március 6.

Három a kislány! - Babaházak a Skanzenben

Egyedülálló kiállítás készül a Szentendrei Szabadtéri Múzeumban - csatlakozva az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Reneszánsz Év - 2008 rendezvényeihez. A Reneszánsz Év keretében, a modernitás jegyében lehetőség nyílik látogató- és családbarát múzeumi programok megvalósítására is. "Három a kislány - Babaházak" címmel a Skanzen "muzeológiai kísérletében" három kislány gyermekkorát rekonstruálja, két párhuzamos történetet bemutatásával, tárgyi és szóbeli emlékek alapján.
2008. március 3.

Arató Gergely államtitkár Scheiber Sándor-díjakat adott át

A három idei díjazott Fotó: Gordon Eszter
A Scheiber Sándor főrabbi tiszteletére 1995-ben alapított díjat évente egyszer, Scheiber Sándor halálának évfordulóján, március 3-án adományozza a kulturális miniszter. A díjat azok a magyar állampolgárok, illetve határon túl élő magyarok kaphatják, akik kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás- és művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén.
2008. március 3.

"4x a reneszánszról" - Egyedülálló kiállítás-sorozat négy intézmény együttműködésében

Összefogott az Országos Széchényi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Iparművészeti Múzeum. A négy intézményben nagyszabású és egyedülálló kiállítás-sorozat nyílik "4x a reneszánszról" átfogó címmel a Reneszánsz Év - 2008 programsorában, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter hirdetett meg a Magyar Kultúra Napján.
2008. február 28.

Indul az országos könyvtárfejlesztési program

A technikai eszközök körének bővítése, a digitalizálás, a tartalmi infrastruktúra-fejlesztés, tehát a könyvtári terület megújítási stratégiájának minden eleme elkezdődik az idén - mondta a kezdeményezést gondozó Oktatási és Kulturális Minisztérium könyvtári osztályának vezetője az MTI-nek.
2008. február 28.

Új vezető a Reneszánsz Programiroda élén

Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2008. március 1-jétől Gárdos Bernadettet nevezte ki a Reneszánsz Programiroda élére. Az Iroda az Oktatási és Kulturális Minisztérium keretében a Hungarofest Rendezvényszervező Kht-n belül működik, feladata a Reneszánsz Év 2008 programjainak operatív koordinálása.
2008. február 26.

Schneider Márta "Pro Cultura Hungarica" kitüntetést ad át

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára az elismerést Arnaldo Dante Marianaccinak, a budapesti Olasz Intézet leköszönő igazgatójának nyújtja át kedden este az intézetben tartandó ünnepségen.
2008. február 26.

Hiller István a Magyar Géniusz Programról

Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demján Sándor, a VOSZ elnöke beszélget A magyar társadalom a tehetség szolgálatában címmel rendezett szakmai konferencia előtt a Gábor Dénes Főiskolán. (MTI Fotó: Soós Lajos)
A Magyar Tehetséggondozás I. Országos Konferenciáján - Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédét követően - Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Géniusz Programról beszélt.
2008. február 22.

Lemondott a Reneszánsz Programiroda vezetője

Egy héten belül új vezetőt nevez ki a Reneszánsz Programiroda élére Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki szerdán az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Thuróczy Zoltán lemondása a Reneszánsz Év programjában semmilyen fennakadást nem okoz.
2008. február 20.

Bencsik Barnabás a Ludwig Múzeum új főigazgatója

Fotó: Gordon Eszter
Bencsik Barnabás művészettörténész a fővárosi Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum új főigazgatója - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2008. február 20.

OKM: az EU a filmtámogatási rendszer egészét vizsgálja, az adókedvezmény eltörlése fel sem merült

Az Európai Unió a magyar filmtámogatási rendszer egészét vizsgálja, a filmgyártáshoz adott társasági adókedvezmény intézményének eltörlése fel sem merült a tárgyalásokon - közölte Sámuel Balázs, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) főosztályvezető-helyettese az MTI-vel.
2008. február 15.

Pécs 2010 - Megalakult a művészeti tanács

Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Tasnádi Péter, Pécs város polgármestere közösen kért föl egy művészeti, kulturális szakemberekből álló testületet, amelynek feladata az Európa Kulturális Fővárosa rendezvény 2009-2010-es programjainak kialakítása, illetve felügyelete. Erről a miniszter és a pécsi városvezető még 2008. február 4-én állapodott meg azzal, hogy tíz napon belül konszenzussal létrehozzák a szakértő testületet.
2008. február 15.

Magyar Fordítóház - ötmilliós támogatást nyújt a szaktárca

Az idén 10 éves fennállását ünneplő balatonfüredi Magyar Fordítóház működését öt millió forinttal támogatja 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium - mondta el Budai Katalin, a tárca kulturális főtanácsosa csütörtökön Budapesten.
2008. február 14.

A II. világháború áldozataira emlékeztek a fővárosban, a vizafogói emlékműnél

Fotó: Gordon Eszter
A II. világháború áldozataira emlékeztek Budapesten, a XIII. kerületi vizafogói emlékműnél kedden, ahol 1944-45 telén ellenállókat, katonaszökevényeket és üldözötteket gyilkoltak meg a fasiszták.
2008. február 12.

Reneszánsz év 2008 - A közművelődés reneszánsza: elindulnak az első pályázatok

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Napján - 2008. január 22-én - jelentette be, hogy a közművelődés nélkülözhetetlen forrásbővítéséhez hozzájárul a Reneszánsz Év bázisa is, a hagyományos támogatási formák mellett.
2008. február 11.

Schiff András ma vette át a Magyar Kultúra Követe 2008 címet

Fotó: Paraszkay György
Hiller István oktatási és kulturális miniszter ma adta át Schiff Andrásnak a Magyar Kultúra Követe 2008 címet. A zongoraművész és karmester - aki külföldi koncertjei miatt csak most tudta átvenni az elismerést - Esterházy Péter író, publicista, Eötvös Péter zeneszerző és karmester, Kányádi Sándor költő, műfordító, Julia Marton-Lefevre magyar származású környezetvédelmi és tudományos szakdiplomata, Palya Bea énekművész mellett viselheti a címet.
2008. február 8.

Hiller István: az EKF szerkezeti kérdéseit februárban le kell zárni

A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt magas színvonalon megvalósulhat, ehhez azonban a beruházási tervek pontos ismeretére és a szervezeti-szerkezeti kérdések februári lezárására van szükség - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2008. február 7.

Hiller István a pécsi polgármesterrel tárgyalt

Európai Kulturális Fővárosa
Az Európai Kulturális Fővárosa (EKF) program öt fő projektjéből négy az eredeti terveknek megfelelően valósul meg, a Nagy Kiállítótér is elkészül, de lehet, hogy más helyszínen - mondta Tasnádi Péter, Pécs polgármestere hétfőn Budapesten újságíróknak, miután tárgyalt Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel.
2008. február 4.

Fodor Gábor és Hiller István a környezetvédelmi oktatás megerősítéséről is egyeztetett

A környezeti nevelés fejlesztéséről és a kötelező környezetvédelmi oktatás bevezetésének lehetőségéről is tanácskozott ma Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
2008. február 1.

Megkezdődött a 39. Magyar Filmszemle

39. Magyar Filmszemle
Megkezdődött a 39. Magyar Filmszemle; a megnyitó ünnepségen kitüntetéseket adtak át, majd filmrészleteket vetítettek a mustrán látható alkotásokból kedden este Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
2008. január 30.

Az OKM közleménye a Ludwig Múzeum főigazgatói pályázatáról

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatói posztjára öt pályázat érkezett be az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz határidőn belül.
2008. január 24.

Hiller István: "Reneszánsz főművek érkeztek Magyarországra"

Fotó: Gordon Eszter
"Soha nem járt még Magyarországon az itáliai reneszánsznak ilyen csodálatos műtárgy-együttese" - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Szépművészeti Múzeumban "A Mediciek fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében" című kiállítás ünnepélyes megnyitóján.
2008. január 24.

A Mediciek fénykora - bemutatták a kiállítást Budapesten

Fotó: Gordon Eszter
"Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a jövőben is minden segítséget, támogatást megad ahhoz, hogy a hazai múzeumok ilyen színvonalas kiállításokat szervezhessenek" - jelentette ki Hiller István miniszter a Szépművészeti Múzeumban "A Mediciek fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében" című kiállítás sajtóbejárásán.
2008. január 23.

Hiller István: "Az oktatásban és a kultúrában nem lesz több megszorítás"

Fotó: Gordon Eszter
"Az oktatásban és a kultúrában nem lesz több megszorítás. Mostantól a legfontosabb cél a közművelődés, a magyar közkultúra megerősítése" - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Napján, a Néprajzi Múzeumban megtartott ünnepségen, a kitüntetések átadásakor. Az OKM 2008-ban - a már korábban közzétett kulturális modernizációs programja alapján - a sikeres költségvetési tárgyalásoknak köszönhetően hozzáfog a közművelődés forrásbővítéséhez.
2008. január 22.

Hiller István az EKF-ről: rövidesen le kell zárni a személyi kérdéseket

Az oktatási és kulturális miniszter szerint másfél hónapon belül le kell zárni a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program személyi és szervezeti kérdéseit - Hiller István erről hétfőn, a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt.
2008. január 22.

Megkezdődött a Reneszánsz Év - 2008 programsorozat Fotógaléria

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Napja előestéjén a Néprajzi Múzeumban nyitotta meg a Reneszánsz Év - 2008 programsorozatot. A Reneszánsz Év - 2008 történelmi hátterében a tény: idén ünnepeljük Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évét.
2008. január 21.

A Magyar Kultúra Követe 2008

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter Esterházy Péter írót, publicistát, Eötvös Péter zeneszerzőt és karmestert, Kányádi Sándor költőt, műfordítót, Julia Marton-Lefevre magyar származású környezetvédelmi és tudományos szakdiplomatát, Palya Bea énekművészt, valamint Schiff András zongoraművészt és karmestert kérte fel a Magyar Kultúra Követe 2008 cím viselésére.
2008. január 21.

A Kultúra Magyar Városa 2008

A Kultúra Magyar Városa 2008
Tokaj, Gyula és Miskolc nyerte el a Kultúra Magyar Városa 2008 címet. Az elismerést olyan városok önkormányzatai kaphatják meg, melyek a kulturális, művészeti életüket kiemelkedően fejlesztik, támogatják, kulturális értékeiket példaértékűen mutatják be. A városok képviselői a kitüntető címet 2008. január 18-án vették át Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól.
2008. január 18.

Magyar kultúra napja - rendezvények országszerte

Himnusz
A magyar kultúra napja alkalmából az ország számos településén rendeznek a napokban ünnepséget. A programok között koszorúzás, szoboravatás, ökumenikus istentisztelet, szavalóverseny, irodalmi est is szerepel, kitüntetéseket adnak át, s megemlékeznek a tavaly elhunyt Szabó Magda íróról.
2008. január 18.

100 éves a Nyugat Fotógaléria

Fotó: Gordon Eszter
"A "Nyugat 100" évad kezdeményezője, a Magyar Televízió a Nyugat hagyományát, szellemiségét felvállalva filmekkel, dramatizált és szórakoztató műsorokkal emlékezik meg a lapról és szerzőiről. A nyitóeseményen részt vett Hiller István oktatási és kulturális miniszter is.
2008. január 16.

Elhunyt Körmendi János

Körmendi János
A család kérésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium mély fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy Körmendi János Kossuth-díjas színművész és író életének 81. esztendejében, türelemmel viselt hosszú betegség után 2008. január 6-án, vasárnap szeretettei körében elhunyt.
2008. január 9.

Nagyszabású kiállítások 2008-ban Budapesten

A Reneszánsz évhez kapcsolódó számtalan kiállítás mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban a rettegett lovas nép, a szkíták történelmével és kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók, a Magyar Természettudományi Múzeumban pedig a jégkorszakról láthatnak - többek között - kiállítást az érdeklődők a jövő évben Budapesten.
2008. január 2.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok