2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Ujfalussy József zenetudóst február 19-én búcsúztatják

2010. február 5.
Ujfalussy József Kossuth-, Széchenyi- és Herder-díjas zenetudóstól február 19-én vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temető Makovecz-termében. Az MTA egykori alelnökét, akit az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekint, a református egyház szertartása szerint búcsúztatják.
Ujfalussy József a XX. századi zenetörténet, ezen belül Bartók Béla, Claude Debussy és Liszt Ferenc zenéjének neves kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. 1973 és 1980 között vezette az MTA Zenetudományi Intézetét. 1988-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, majd 1995 és 1998 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként, 1985 és 1993 között pedig az MTA alelnökeként dolgozott.
 
Ujfalussy József Debrecenben született 1920-ban, ez év február 13-án töltötte volna be 90. életévét. 1943-ban szerzett tanári diplomát a Debreceni Tudományegyetem görög-latin és művészettörténet szakán, majd 1946-tól a Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzésre, illetve karnagyképzésre járt, itt 1949-ben szerzett diplomát. Mestere Bartha Dénes, Ferencsik János, Szabolcsi Bence és Veress Sándor volt.
 
1955-ben a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, zeneelméletet és zeneesztétikát oktatott. 1980-ban az egyetemmé átalakított Zeneakadémia rektorává választották, az intézményt nyolc éven keresztül vezette. 1990-ben professzor emeritus címet kapott.
 
Egyetemi munkája mellett az MTA Bartók Archívumában is dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1973-ban választották, 1985-ben pedig rendes tagja és alelnöke lett.
 
(MTI/OKM)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok