2024. március 2.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

“A kultúrpolitika kétes csengésű szó" (Magyar Narancs)

2005. február 24.

Magyar Narancs: A közvélemény láthatólag még mindig nem tért napirendre kulturális miniszteri megbízatása felett.

Bozóki András: Megkérdezték tőlem, hogy mi közöm a kultúrához. Ez meglehetősen oktondi kérdés. Nem hiszem, hogy aki a politikával így vagy úgy - mondjuk egyetemi oktatóként -foglalkozik, az kapásból kulturálatlan lenne. Igaz, a miniszteri állás politikai állás, ezen nincs mit szépíteni, farizeusnak tartom, aki tagadja. Az én politikusi eredményeimet, ha lesznek egyáltalán, nem csak az fogja megszabni, hogy hány Botticelli-festményt ismerek. Természetesen engem ezek érdekelnek, szeretem az építészetet, a zenét, a festészetet, rajongok az itáliai reneszánszért, de ha megbocsátanak, most nem fogom bizonygatni ez irányú elkötelezettségemet.

MN: A felhördülés nemcsak szakmai hátterének tudható be. Ön több helyen is nyilatkozta, hogy azért vállalta a posztot, mert szakemberként is szimpatizál a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelezett politikával.

BA: A rendszerváltás környékén szinte mindenki liberális volt. Én is liberálisabb voltam, mint most, bár azt hiszem, hogy még mindig kevesebbet változtam, mint mások. Magyarországon az ezredfordulóra kiderült, hogy nemcsak az államszocializmussal, hanem az újkapitalizmussal is akadnak problémák - hogy finom legyek. Talán nem helyes kizárólag azt hajtogatni, amit ‘89-ben is mondtunk, hogy legyen szabadság, demokrácia és többpártrendszer, ha a többség láthatólag nem nagyon elégedett ezekkel az intézményekkel. Az emberek számos tekintetben nem érzik magukénak a demokráciát, nem azonosulnak azzal a rendszerrel, amiben élnek. Abban, hogy nyitottabb lettem a balközép vagy baloldali eszmeiség iránt, korábbi, az anarchizmussal foglalkozó tanulmányaim mellett külföldi tartózkodásom is szerepet játszott. Azt vettem észre, hogy nyugaton a számomra szimpatikus emberek inkább a baloldali, és kevésbé a liberális pártok szavazói. A liberális pártok mindenütt az adócsökkentés mellett álltak ki, ami, ha úgy veszem, lineáris formában inkább a gazdagoknak kedvez. A liberális pártok általában támogatták az iraki katonai beavatkozást, amivel én nem értettem egyet. Attól, hogy most miniszter lettem, még nem tudom elfelejteni, hogy tavaly augusztusban - a New York-i Central Parkban - magam is tüntettem Bush iraki politikája ellen. Persze láttam, hogy hatalmas a különbség a nyugat-európai vagy amerikai baloldal, illetve a magyar baloldal között, de talán megengedhetem magamnak a luxust, hogy tápláljam a reményt: most talán lesz egy fiatalosabb, vidámabb, kulturálisan is értelmezhető baloldal Magyarországon.

MN: Mégis, mi ad erre a reményre alapot?

BA: Úgy vélem, 2004-ben, az uniós csatlakozással, illetve a kormányváltással lezárult egy időszak, amely 89-től mostanáig tartott, és amelyet posztkommunista korszaknak nevezhetünk. Egyre erősebb meggyőződésem, hogy egy új korszakváltás idejét kezdjük élni. Már nem kell szaladunk a Nyugat után, hogy vegyenek be bennünket az Európa Tanácsba, az OECD-be, a NATO-ba, az EU-ba, hiszen ezeknek már tagjai vagyunk. Nincs okunk arra, hogy kisebbrendűségi érzéseink legyenek velük szemben. Úgy látom, hogy ez a történelmi helyzet lehetőséget adhat arra, hogy új politika jelenjen meg. Az MSZP sokáig őrizgette a tartalom nélküli, úgymond baloldaliságot, a kilencvenes években kiüresedett modernizációs gondolatot. Mára eljött az ideje annak, hogy egy új politikával megszólíttassanak olyak is, akik a demokrácia működése mögött eddig csak a politikai elitcsoportok csatározását látták. Az, hogy erre most van esély, részben összefügg Gyurcsány Ferenc személyével, támogatottságával, részben egyfajta generációs fordulat következménye.

MN: Nem egészen világos számunkra, hogy milyen kulturális miniszteri szerepfelfogás következik ebből.

Most megint van egy nemzeti feladat, az eurozónához való csatlakozás, ami azt kívánja meg, hogy kisebb legyen a költségvetés hiánya. A stabil gazdasági növekedés ellenére az anyagi mozgástér tehát továbbra is szűkös. Éppen ilyenkor lehet kulturális kezdeményezésekkel segíteni abban, hogy barátságosabb és élhetőbb országunk legyen - még ha egyébként a financiális helyzetünk mostohább is, mint szeretnénk. Ha a jóléti rendszerváltás nem is sikerülhetett néhány év alatt, a kulturális különbségek talán csekélyebb keretből is csökkenthetők.

MN: Mire gondol?

BA: Például arra, hogy tudatosítani kell: a nemzeti kultúra nem homogén, az szubkultúrákból, csoportidentitásokból épül fel. Klubokból és körökből. Nem gondolom, hogy a nemzeti kulturális örökség miniszterének lenni azt jelenti, hogy régi, olykor poros dolgokat kellene őriznem a vitrinben. Élő, már létező gyakorlatokra épülő, és a fiatalok számára is értelmezhető programot kell kitalálni. Ebben benne van az olvasás népszerűsítése - most be fog indulni a Nagy Könyv program. Szeretném, ha a legkisebb települések lakóihoz is eljutna a könyv - ezt szolgálja a "mozgókönyvtár" programunk, amelynek célja hogy a megyei könyvtárakból kikerüljenek a könyvek, és hetente vagy havonta egyszer kiszállítsák őket a falvakba. És itt kell említenem a már mintaértékű, nagyon sikeres múzeumi tárlatokat, mint a “Monet és barátai" kiállítást, ami folytatódott Giacomettivel, most pedig a “Fények és árnyak" kiállítással a Műcsarnokban. Itt valódi áttörés következett be: bebizonyosodott, hogy tömeges igény van a valódi, színvonalas magaskultúrára.

MN: Mennyiben más az ön által elképzelt irányvonal, mint Hiller Istváné? Van-e markáns különbség?

BA: Egyetértek Hiller Istvánnal abban, a közkultúra fontosságának tudatosítására kell helyezni a hangsúlyt. Ezt az orientációt folytatom. Úgy látom, hogy a külföldi magyar intézetek hálózata nagyjából kiépült, és a magyar kultúra külföldi bemutatása mellett nagyobb figyelmet fordíthatunk a nemzeti kultúra egyes összetevőinek jobb hazai megismertetésére. Szeretném elősegíteni azt is, hogy ne növekedjék tovább a különbség a vidéki falvak, városok és a főváros között. Az Alfa-program lényege az, hogy a vidéki közgyűjteményeket fel kell újítani, hogy érezhető legyen vidéki múzeumokban igényes programok megjelenése. A művelődés igenis segíthet a gazdaságilag-szociálisan leszakadt embereknek abban, hogy olyan kis közösségeket hozzanak létre, amelyek fenntartják őket akkor is, ha esetleg elveszítik az állásukat. Meg kell adni az esélyt egy fiatalnak - aki lehet, hogy egyébként csak a papot látja a templomban, aki a polgári köröket szervezi, vagy az édesapját a falusi kocsmában hullarészegen —, hogy olyan könyv kerüljön a kezébe, amely akár az egész életét átformálhatja. Még számos elképzelésem van. A kultúrát tágabban úgy érdemes értelmezni, hogy a környezettudatos viselkedés is benne legyen.

MN: A 2006-os választásokig már csak egy év van hátra.

BA: Addig is el lehet indítani a programokat. Tarthatatlan például, hogy az egyetemi városokban - a nyugati gyakorlattól eltérően - nincsenek nyitva legalább este tízig a könyvtárak. Mint mondottam, viszonylag kis pénzügyi ráfordításokkal ilyen kérdésekben érzékelhető eredményeket lehet elérni. Nem akarom megjósolni, hogy ki fogja megnyerni a választásokat, de jó esélyt látok arra, hogy a szociálliberális koalíció lesz az első kormány, amelyet újraválasztanak. Szeretnék egy hosszabb időtávra szóló kulturális stratégiát is kidolgoztatni - ennek a stratégiának lassan elkészül egy újabb változata. A Nemzeti Fejlesztési Tervben pillanatnyilag indokolatlanul sovány a kultúra szerepe. Szerintem egy ország fejlesztési tervében kell, hogy kísérlet történjen önmagunk kulturális identitásának megfogalmazására, még akkor is, ha az meglehetősen sokrétű.

MN: Milyen lehetőségei vannak arra, hogy a már lezárt költségvetés előirányzatait befolyásolja?

BA: A nemzeti kultúra finanszírozása elsősorban a Nemzeti Kulturális Alapprogramon keresztül zajlik, amelynek kuratóriumaira ha akarnék, sem tudnék nyomást gyakorolni. Az NKA költségvetése több mint 10 milliárd forint, ehhez képest egy miniszternek jóval kevesebb mozgástere van. A fix költségvetés mellett ott van még egy változó összegű, pillanatnyilag bő egymilliárdos miniszteri keret, de már abban is olyan régóta létező elkötelezettségek vannak, mint a Digitális Irodalmi Akadémia 158 milliós támogatása, de említhetném a Budapest Tavaszi Fesztivál 180 millióját, vagy a chicagói filharmonikusok két koncertjét, ami további 30 millió forint lesz. Az igények és a támogatásra váró ötletek köre messze meghaladja a lehetőségeimet. Az egyetlen esély az, ha egyes ügyekhez széles támogatottságot szerzünk: az ilyen esetekben más tárcákkal együtt, kormányzati erőfeszítéssel, továbbá magántőke bevonásával támogatókat tudunk találni. De számos eredmény látható: nagy érdeklődés kísérte Moszkvában a magyar évad nyitányát, a sárospataki könyvtár vissza fogja kapni a könyveket, amelyek a II. világháború után kikerültek onnan. Jelentős támogatásokat adunk arra is, hogy a bécsi és a budapesti szépművészeti múzeumok együtt jelenjenek meg ősszel a szentpétervári Ermitázsban.

MN: Az előbb beszéltünk a kulturális esélykiegyenlítődésről. Miért éppen a Közkincs-program, a vidéki kultúrközpontok fejlesztése szerepel önnél prioritásként?

BA: A közgyűjteményeket célzó Alfa-programra van külön költségvetési keret, a Közkincs-programra nincs. Itt minisztérium arra számít, hogy hamarosan sikerül megegyezni a Művészetek Palotája működtetésének részleteiről, valamint arról, hogy tíz, vagy harminc éves hitelkonstrukció valósuljon-e meg. Ennek függvényében néhány milliárdot már idén vissza fog kapni a kulturális tárca, és ebből kívánjuk finanszírozni a Közkincs-programot.

MN: A Közkincs-program menete konkrétan hogyan zajlik? Mit kell képviselnie egy helyi kulturális központnak?

BA: Azt nem mi akarjuk központilag megmondani, hogy mit csináljanak mondjuk Csongrád megyében. Kicsit az is a célunk, hogy megmozgassuk a vidéki kulturális közéletet. Lehet szó teleházról, könyvtárról, tárlatokról. Ilyen helyzetekben a kulturális miniszter inkább az együttműködő szerepét vállalhatja fel. A kultúrpolitika amúgy is egy picit kétes csengésű szó, a diktatórikus rendszerek óta. Nekem nem egyéni döntések alapján kell kormányoznom, hanem összehozni embereket, a magam eszközeivel. Most zajlik az "Európa kulturális fővárosa“ pályázat, ez is jó példa lehet a városi társadalmak megszerveződésére, közös gondolkodására. Felbecsülhetetlen annak a jelentősége, hogy a helyi értelmiség együtt dolgozza ki a maga koncepcióját.

MN: Valamiféle preferenciák azért csak vannak?

BA: Vannak olyan elemek, amelyekről eddig talán nem volt evidens, hogy ezek a nemzeti kultúra részei. Most végre behozhatjuk a lemaradásainkat. 2000-ben, ugye, az ezeréves államiság, a kereszténység felvételének évfordulója, a szent korona volt a kultúrpolitika fókuszában. Talán most már nem ez lenne a fő csapásirány. Inkább arra kéne jobban figyelni, hogy maguk az emberek hogyan képzelik el a művelődést, a szórakozást. Azon túl, hogy természetesen a kereskedelmi tévécsatornák uralmát ez nem fogja megtörni. Mégis alternatívát kell mutatni.

MN: Politikai állásfoglalása vagy annak mellőzése nyilvánul meg az egyházak szerepéről alkotott elképzeléseiben?

BA: Az állam és az egyház elválasztását deklarálja a magyar alkotmány. A hitélet és az államszervezet el kell, hogy egymástól váljon, még akkor is, ha az egyházaknak van társadalmi szerepvállalásuk, az oktatásba és az egészségügybe is besegítenek. De az esélyegyenlőség az iskolákra és a különböző kultúrahordozó intézményekre is vonatkozik. A vita persze mindig a részletekben van: hogy mi a többlet, és mi az egyenlő. Ezt a különböző szereplők másképp értelmezik. Március második felében összeül a vatikáni vegyesbizottság, ahol a különböző egyházak kifejtik álláspontjukat, és az egyházi adókedvezmények és kötelezettségvállalások szerint végigvesszük, hogyan lehet fair módon, egymást megbecsülve együttműködni.

MN: Az ön által támogatott új, kialakulóban levő politikai kultúrát nem is kevesen a populizmus címkéjével ruházzák fel. Ön is szívesen elmenne egy talk show-ba, ha hívnák?

BA: A közösségi kultúra segítése önmagában még nem populizmus. Talk show-kba elmenni nincs nagy késztetésem. Mondjuk örömmel köszöntöm a Műcsarnokban a kétszázezredik látogatót, vagy veszek részt - ehhez kapcsolódóan - a franciakrémesek osztogatásában. Minden demokráciában van egy csöpp populizmus, ez tagadhatatlan, mert a demokrácia a népről szól. Mindamellett egy kulturális miniszternek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy megválogassa, hogy hova és meddig megy el. Mondjuk eddig.

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok