Bihari Ágnes beszélget Szegedy - Maszák Zoltánnal és Fernezelyi Mártonnal

A Szegedy-Maszák Zoltán - Fernezelyi Márton páros régi motorosnak számít a magyar médiaművészetben. A C3 és a Millenáris Park közös bemutatójaként megvalósuló kiállításon is közös munkájuk látható. Annak, aki ezt a művet - kollégáik alkotásaival együtt - valóban látni akarja, késő délutántól este tízig van rá lehetősége. Szokatlan időpont ez kiállításlátogatáshoz...

Igen, de ebben az esetben praktikus - válaszolja Szegedy-Maszák Zoltán. - A Millenáris Park ezen épületének belseje egy óriási, rámpákkal több szintre osztott, nagyon izgalmas és - hatalmas üvegablakai miatt - elég világos tér. Bár az ablakokat részben el lehet sötétíteni, azért a jórészt képernyőkre és különböző kivetítőfelületekre komponált munkáknak a félhomály vagy a sötét az igazi eleme. A miénk például egy üvegasztalra helyezett krómacél pohár köré vetített anamorfózis, és mint ilyen, ez az interaktivitásra serkentő munka is sötétben teljesedik ki.

Mitől interaktív? Vagyis nekem, az esti látogatónak mi a dolgom, illetve lehetőségem ezzel a pohárral?

A pohár tulajdonképpen ún. "interfészként" szolgál: ahogy az ember mozgatja, tologatja az üveglapon, úgy követi a pohár mozgását a köré vetített, eltorzított számítógépkép, amely a pohár oldalán viszont torzításmentesen látható. Ez klasszikus anamorfózis-jelenség. Ha az ember kicsúsztatja a poharat az asztal szélére, akkor megváltozik a köré vetítés. Összesen három "szoba" képei közül lehet választani: egy lakás, egy veranda és egy grafikai sorozat tekinthető végig a pohár oldalán. Ami a grafikai sorozatot illeti, ez Edward Muybridge klasszikus animációja, amelyet az első mozgóképek között szoktak emlegetni.

Muybridge szisztematikusan fotózott emberi és állati mozgásokat, és az elkészült állóképsorozatok egymás után vetítve vicces animációkat hoznak létre. Ennek a technikának ma távoli rokonai a Mátrix című film bizonyos trükkjei. A mi poharunkon teve, strucc, szuronyos puskás ember és még számos figura látható. Olyan ez, mintha egy nagy térben mozgatnánk egy tükröző tárgyat, amelyben a tárgy környezete látszik. Úgy is mondhatnám, hogy a pohár lehetséges múltját vagy jövőjét mutatjuk meg: ebben és ebben a térben volt vagy lehetett volna ez a fémtárgy. Ez a munka egyébként egy jövőbeli nagyobb projekt első része. Szeretnénk még több tükröző tárgyat elkészíteni, például egy teáskannát, ahol a gömbfelületet kihasználva többféle irányból is vetíthetnénk...

Mit jelent itt az aura fogalma, vagyis hogyan lehetne közelebbről megmagyarázni a kiállítás címét? A katalógusban olvasható szöveg utal a filozófus Walter Benjamin 1936-ban publikált tanulmányára (A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában), amelynek sokat hivatkozott része a műalkotások aurájával foglalkozik, de aki nem találkozott ezzel a szöveggel, az nem biztos, hogy tudja, milyen problematika átgondolására hívták fel a kurátorok az itt kiállító alkotókat.

Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy ha a Mona Lisa előtt áll az ember, akkor érzi azokat az évszázadokat, amelyek közte és a művet készítő festő között vannak. Van tehát a térbeli és időbeli távolság, az aura, amely Benjamin szerint szertefoszlik, amikor az adott festményt fényképen vagy más módon reprodukálják. Ez a gondolat a 40-es, 50-es évekig állandó diskurzus tárgya volt a művészettörténészek között, hogy tudniillik hogyan is van ez a dolog akkor az eredeti műtárgyakkal. Nem voltakkevesen azok a szakemberek, akik általuk tárgyalt műtárgyak eredetijét soha nem is látták - de nem is tartották olyan fontosnak, mondván, hogy a fotón sokszor még jobban is látszanak a részletek. A vita kontextusa tehát alapvetően a sokszorosíthatóság, a reprodukálhatóság volt, szembeállítva az eredeti mű hatásával

Hogy van ez konkrétan az itt látható művekkel? A megfelelő technikai eszközök és megoldások felhasználásával (videokamerás pozíciókövetés, videoadatokat elemző számítógép, vetítésre használt berendezések és tükrök stb.) ugyanez a munka bárhol felépíthető. Mi lesz az eredetiséggel, illetve a művetek "aurájával"?

A praktikum azt diktálja, hogy az ilyen installációkból replikák kezdjenek el születni. Ugyanaz az installáció egyszerre két vagy több helyen is felállítható. Sokszor ott sem vagyok, amikor az utasításaim alapján felépítik a munkámat, és csak reménykedni tudok, hogy pont úgy fog működni, ahogy kell.

Az a technikai fejlődés, ami az itt kiállított művek létrejöttét lehetővé tette, óriási lépcsőfok a művészet történetében. És egyben gyökeresen új művészetszemléleti helyzet is. Mióta létezik digitális technika, egyre inkább az a kérdés: van-e egy-egy műnek egyáltalán eredetije? Az itt kiállított tárgyak arról tanúskodnak, hogy a médiaművészet aurája nem magában a technikailag előállított műtárgy körül, hanem az azt létrehívó és az általa gerjesztett gondolatban keresendő, és jó esetben meg is található.