Dózsa F. Katalin kurátor írása

Budapesten 1884. szeptember 27-én megnyílik a Magyar Királyi Operaház a legmodernebb technikai felszereléssel és a legkorszerubb világítással - gázégôkkel. Nem egészen 40 évvel késôbb, 1923-ban Kandó Kálmán tervei alapján elkészül az elsô villanymozdony. Közben gyökeresen átalakul a világ, vége van egy korszaknak, amely az ember személyes képességein alapul, és áttör egy új, amelyben a technika, a gépek forradalma átalakítja az emberiség életformáját.

A muvészet, amely a változásokra a legérzékenyebb, hamarabb megérzi az új korszakot. Egyrészt szintetizálja, összefoglalja az elmúlt évszázadok stíluselemeit, másrészt mindent elvet, hogy gyökeresen újat hozzon létre. Ennek a muvészet minden ágában végigkísérhetô áttörésnek egyik jelentôs központja Bécs s mellette az Osztrák-Magyar Monarchia másik fôvárosa, Budapest. Bécs szerepe Klimttôl Schieléig és Kokoschkáig az utóbbi évtizedben már általánosan elismert, de ha olyan nevekre utalunk, mint Bartók Béla vagy Moholy-Nagy, érthetô, hogy ez a 2004 márciusa és szeptembere közötti kiállítás Budapest szerepét szeretné hangsúlyozni. A budai vár három - egy udvarra nyíló - épületében megrendezett tárlatok másik célja, hogy a magyar közönség megismerkedhessen az osztrák kultúra sokrétuségével, a címadó mesterek mellett a többi muvész alkotásaival, mint ahogy a 2003 februárjában a Harrach-palotában megnyílt elôdje a magyar muvészettel ismertette meg - sikerrel! - az osztrák közönséget.

A Budapesti Történeti Múzeum "Azok a boldog békeidôk" alcímmel Bécs és Budapest nagy kiállításait, ünnepeit, a két város metropolissá alakulását mutatja be. A historizmus stílusa az ún. Gesamtkunstra, összmuvészetre törekedik mind Bécsben, mind Budapesten, amelynek szép példái elevenednek meg számunkra az osztrák mesterek, Ferstel, Schmidt és tanítványaik, Steindl Imre, Schulek Frigyes épületterveivel, Carl Rahlnak és tanítványának, Lotz Károlynak freskóterveivel, Hans Makartnak, az 1880-as évek osztrák festôfejedelmének, akirôl egy stílust (Makart-stílus) is elneveztek, Rubens festôiségét felidézô freskóterveivel, történeti és arcképeivel, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Benczúr Gyula alkotásaival együtt. A korszak legnagyobb osztrák építészének, Otto Wagnernek korai, historikus remekmuvét, a Rumbach utcai zsinagógát Budapesten csodálhatjuk meg. A bécsi Stadtbahn megállói tervezôjének késôbbi szecessziós és modern muveinek vázlatait és épületének makettjét a kiállításon láthatjuk, a magyar Lechner Ödön és tanítványai hasonlóan formabontó, színes terveivel együtt.

Ez az iparmuvészet nagy korszaka. A XIX. század közepétôl egyre erôsödnek azok a törekvések, amelyek a mindennapok kézmuves- és fôleg gyáripari tárgyait muvészi színvonalúvá kívánták emelni. Historikus, majd szecessziós stílusú kerámiák, csipkék, ötvösremekek bizonyítják az iparmuvészet jelentôségét.

A 1903-ban megalakult Bécsi Muhely - azaz a Wiener Werkstätte - a mindennapok tárgyait a funkciót figyelembe véve tervezve, létrehoz egy sajátos osztrák stílust. Az áttörés itt is megtörtént - a súlyos, túldíszített, sokszor nehezen használható tárgyak helyett a funkció, forma és anyag szépségét hordozó, sokszorosítható darabok váltak ma már féltett mukincsekké.

Az Országos Széchényi Könyvtár tárlatának címe: "A tegnap világa - a két kultúrváros". A kiállítás felidézi az Erzsébet királyné köré gyülekezô nem hivatalos "gödöllôi udvart", a bécsi Ring, az ún. Sirkecke korzóját, a Stadtpark és a Városliget világát, a függönyökkel, dísztárgyakkal zsúfolt pompás enteriôröket és kávéházakat, az opera, a színházak, az operett, a népszínmu, a zene és az irodalom egykori szenzációit. A festmények, emléktárgyak, fényképek mellett gazdag könyv- és folyóiratanyag, irodalom és könyvgrafika, valamint jelmez- és díszlettervek ismertetik a színházmuvészet terén bekövetkezett jelentôs változást. Külön érdekesség a legfontosabb magyar dráma, Madách Imre: Az ember tragédiája c. muvének bécsi bemutatójához Zichy Mihály illusztrációja nyomán a bécsi udvari díszletfestô, Franz Rottonara muhelyében készült díszletkép.

A Magyar Nemzeti Galéria "Közös és eltérô utakon" alcímu bemutatóján a súlypont a képzômuvészet áttörése, az a nagy változás, amely az 1860-70-es évektôl kezdôdik, és az 1920-as években érik meg, a természet újszeru szemléletétôl a színek, formák robbanásáig. Osztrák festôk fedezték fel a 19. század második felében a magyar Alföld szépségét, amikor Pettenkoffen vezetésével megalapították a szolnoki festôiskolát.

A plein-air napfényes színei ragyogtak fel az 1860-as évek végén a francia impresszionista mesterek kísérleteinek ismerete nélkül Szinyei Merse Pál ecsetjén. Az ún. Stimmungsimpressionizmus - hangulati impresszionizmus - osztrák és magyar mestereinek - Mészöly Géza, Schindler, Jettel, Mednyánszky - megkapó tájképei mellett Munkácsy Mihály viszonylag kevés plein-air hangulatú képe közül az egyik fô muvet, a Poros út címut mutatjuk be.

A "szolnoki iskola" újabb generációja és a napfény szépségét különbözô módon feldolgozó nagybányaiak, élükön Ferenczy Károlylyal, vetélkednek az osztrák plein-air és szecessziós festôkkel - Olga Wisinger Floriantól Carl Mollig.

A tárlaton olyan nagy egyéniségek dominálnak, mint Vaszary János, Rippl-Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy, Gustav Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka. Mellettük megjelennek plakátok, kerámiák, ruhák, szövött kárpitok, egyrészt a megdöbbentôen modern, geometrikus Wiener Werkstätte mutárgyai, illetve a magyaros stílust keresô Gödöllôi Muvésztelep és szövômuhely alkotásai.

A kiállítás befejezô részében uralkodnak az idôsebb muvészekkel szembeforduló, már avantgárd irányzatokhoz igazodó Nyolcak, illetve a Ma és a Kassák-kör muvei.

A kiállítás egykor nemzetközi visszhangot kiváltó, az 1912-ben Neukunst néven Budapesten bemutatkozó avantgárd bécsi muvészek tárlatának felidézése mellett a húszas évek izgalmas újítói, a kinetizmus alkotásai bizonyítják, a bemutatott alig 50 év valóban az áttörés kora volt.