Szentgyörgyi Rita írása

Közelibbnek, valóságosabbnak érezte a tengert az óceánnál, a délolasz szöszmötölő életet a metropolisok lélekfaló világánál. A mediterrán égbolt melegében, az aranyló nap fénysugaraiban a gyötrő honvágy sajgásai is elviselhetőbbnek tűntek számára. Élt egy író a szűk sikátorok, a tágas tengerparti sétányok, a végtelenség érzetét keltő Salernói-öböl "védettségében" 1968 és 1980 között, akit a helybeliek elsősorban lelki nemességéről, tartózkodó természetéről ismertek. Egy polgár, egyidős a magunk mögött hagyott századdal, akinek sorsa, gondolkodása minden ízében európai volt. Egy polgár Kassáról, "bőröndjében" a nagy utazók emlékeivel, kényszerű és önként vállalt száműzetéseinek keserédes tapasztalataival. Márai Sándorra emlékeztek magyarok és olaszok a Nápolytól délre fekvő Salernóban.

A via Trento 46. falán kétnyelvű emléktábla őrzi márványba vésve szerény lakójának nevét. Salerno, a tenger, a napfény, az ottani emberek nyíltszívű, barátságos, elfogadó magatartása a száműzöttek rejtett édeneként jelenik meg a Napló negyedik kötetében. Olvasott és szeretett íróvá vált Márai a Földközi-tengernek eme csendes szegletében éppúgy, mint Európa- szerte.

"Élt közöttünk valaki, akit mi csak kedves szomszédnak ismertünk. Soha nem kérkedett azzal, hogy író. Szeretett háttérben maradni, már-már zavarba ejtő szerénység és szemérmesség jellemezte" - emlékszik vissza lakásszomszédjára egy nyolcvanas éveiben járó idős úr, Mario Ioario. A színhely a város védőszentjéről, Szent Mátéról elnevezett katedrális kiállítóterme, a Tempio di Pomona, ahol egy langymeleg szeptember végi délelőttön a város és a megye apraja-nagyja ünneplőbe öltözött, hogy részese legyen a Fény és tenger. Márai Sándor Salernóban 1968 és 1980 között című kiállításnak. A szó legnemesebb értelmében társadalmi eseménynek számított az a több napon át tartó rendezvénysorozat, kiállítás, zenei, tánc- és kézművesfesztivál, amelynek fénypontját a Máraikiállítás képezte. Magyar részről a Petőfi Irodalmi Múzeum, a római Magyar Akadémia, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának értő munkáját dicséri az olasz-magyar kulturális kapcsolatoknak ez a fejezete.

Olasz részről a Jámbor Katalin vezette Campaniai Magyar Kulturális Társaság érdeme, hogy eddig soha nem látott dokumentumokat állítottak ki. Lelkes kutatómunka előzte meg a Mészáros Tibor forgatókönyve és Kemény Gyula látványtervezői, rendezői munkája nyomán kivitelezett tárlatot.

A salernói Márai-anyag különlegessége, hogy egy életmű és egy írói világ bemutatásán túl eddig ismeretlen fényképek, levelek, személyes tárgyak kerültek a válogatásba. Tizenöt tabló, tizenöt állomás Márai életéből, munkásságából, "hontalan" utazásaiból Kassától Budapestig, Európától San Diegóban bekövetkezett tragikus haláláig. Egy életút, egy életmű bensőséges ismertetése az irodalmi kávéházak, a színházi, szerkesztőségi kulisszák miliőjén át az otthonok, baráti kapcsolatok, a szeretteihez írt utolsó sorok tárgyi világáig. Márai itáliai, salernói kötődéseit európai identitásunk megtalálásának és értékőrzésének gondolataival gazdagította Hiller István nyitóbeszéde. A kulturális miniszter egyaránt szólt magyar, olasz érzelmű magyar, olasz és magyar érzelmű olasz "honfitársaihoz", megköszönve a helybeliek odaadó, lelkes támogatását. Márai az elfogadás, az ajándék élményének bensőségességével vetette papírra utolsó itáliai korszakának tapasztalatait. Salernóról a következőket írja a Naplóban: "...nem volt könnyű megválni a szép, szomorúan előkelő várostól... Vigasztaló volt közöttük élni, az eszes, jó modorú és emberséges délolaszok között, Itáliában."

Márai Sándor és Itália: kifogyhatatlan kincsestár az emlékek birodalmában. Az irodalomtörténet egyik legnagyobb posztumusz sikerében osztozó magyar író itáliai kapcsolatairól nemzetközi konferencia keretében emlékeztek meg. A salernói Márai-kiállításhoz kapcsolódóan egy kétnyelvű kötet is napvilágot látott Mészáros Tibor bibliográfiájával, amely Márai kötődését tartalmazza a városhoz, Salernóhoz. A száműzöttek édenéhez, amely a megújulás és a megtisztulás érzetével gazdagította, esélyt adva a számkivetettség túlélésére. Márai Naplóját olvasva mi magunk is tapasztalhatjuk, hogy a hazatalálás, a meghittség, az ismerős érzelmek leginkább a Földközi-tengernek eme csendes szegletében érintették meg. Salernóban megkísért minket, egyszeri látogatókat, a magyar és az olasz kultúra szerelmeseit a végtelenség márais érzete.