Wagner István írása


Pápa belvárosában áll egy eklektikus stílusú emeletes ház, amelyben több mint egy évszázadon át öröklődött az utókorra egy tradicionális kézműves mesterség a kékfestés. A régi festőmedencékkel teli úgynevezett "küpa -szoba", a kézi mintanyomás végzésére szolgáló "tarkázó-szobák" éppúgy arról mesélnek, milyen volt a kelmefestők élete és munkája, mint a kézi hajtású favázas gépek vagy a régi "mintafák". A szászországi Sorauból származó Carl Friedrich Kluge 1783-ban előbb Sárváron alapított egy kisebb műhelyt, majd átköltözött Pápára, a mai múzeum helyére. Az általános gazdasági fellendülés nyomán 1883-ra Kluge-firmae az egész Dunántúlon egyik vezető cége lett és ez a virágzás a monarchia boldog békeévein is átívelt.
A különleges mesterség olykor művészi nívót is elérő műhelytitkait hét nemzedék örökítette át magyar földön apáról-fiúra, amíg abba nem hagyták a kékfestő-kelme gyártást. Paradox módon, épp viszonylag relatíve "elma-radott" volta adja az 1956-ig működött családi manufaktúra varázsát. Épp csak három évnek kellett eltelni, hogy a szakmai lap ezt írja: "Elengedhetetlen volna egy olyan múzeum létrehozatala, amely hivatva lenne bemutatni a textilipa fejlődését a primitív kézi nyomástól napjainkig, a fejlett nyomdatechnikáig. A Kluge-féle Kékfestő-üzem átalakítható lenne olyan múzeummá, melynek Európában alig akadna párja..." Az üzem műemlék lett, a múzeum pedig már több, mint negyven éves. Sorra újították fel és nyitották meg a látogatók előtt az újabb és újabb helyiségeket: előbb az egykori műhelyeket, aztán az úgynevezett "mosóhídat", majd a "kisgyárat".
Egy emberléptékű hely a pápai kékfestő múzeum. Nemzedékek divatjának és a szaktudás becsületének a tanúja. Ember legyen a talpán, aki bizton meri állítani: tudja, hol a határ a biztos mesterségbeli tudás és a művészet között.