Bán Magda interjúja

Az év egyik legsikeresebb, jó néhány jelentős díjjal kitüntetett filmje Grunwalsky Ferenc táncfilmje, amelyet Ladányi Andreáról készített. A lírai alkotás elkészítése mellett a rendező-operatőr állandó résztvevőként évek óta azon dolgozik, hogy végre megszülessen egy jó filmtörvény, amely most végre célegyenesbe került.

Már mintegy tízéves vita, összeveszés és kibékülés, nekibuzdulás és elkeseredés után végre megszületett a megegyezés a filmszakmán belül s a szakma és a kormány között. Melyik tárgyalás volt a nehezebb, a szakmán belüli vagy a törvényhozókkal, kormányzati körökkel?

A kormánnyal, hiszen a végleges döntés mindenképpen az ő kezében van. A filmtörvény szükségessége már a rendszerváltás idején nyilvánvaló volt, hiszen ez a szakma nagyon sok különböző műfaj, játékfilmes, animációs, dokumentumfilm-készítők, rendezők, forgatókönyvírók, dramaturgok és az ágazat ki tudja, hány képviselőjének összessége. Ne felejtsük el, hogy a film költséges, nagyon sok pénzt igénylő művészet. Ki állja a költségeket? Ki osztja el? A kérdések sora hosszan folytatható. Át kellett gondolni, ki kellett alakítani százféle érdeket egyeztetve a működőképes struktúrát. A kormány többször változott, ezért hol leállt, hol megint elindult az egyeztetés, attól függően, hogy a hivatalban lévő kormány mennyire tartotta fontosnak.

Persze a szakmai egyeztetés is hihetetlenül nehéz volt. Eleinte szinte lehetetlen volt eligazodni a különböző szakmai szervezetek igényei között. Bármelyik eldöntendő kérdés került szóba, a résztvevők minimum fele eltérő véleményen volt. Hosszú tárgyalások következtek. Az egy éven át naponta folyó megbeszéléseken minden lényeges területen, minden ágazat érdekeit figyelembe véve próbáltunk konszenzusra jutni.

Végül mégis hogy sikerült mindenkit meggyőzni?

Számomra az volt a legtanulságosabb, ahogy a tárgyalásokon szembesítettük egymással a részérdekeket. Nagyon fontos volt, hogy a konkrét problémákról a legkisebb részletben is megegyeztünk. Mert meg lehet találni a legkisebb közös többszöröst. A filmszakmai kerekasztal erre kiválóan megfelelt.

Ez az év a szakma számára olyan főpróbaféle lett. Hiszen az idén először több mint ötmilliárd forinttal gazdálkodhat a Magyar Mozgókép Közalapítvány.

Igen, kipróbálhatjuk, hogyan működik ez az önkormányzati modell, amely ilyenformán egyedülálló Európában. Tavasszal 17 filmet indítottunk el, tudniillik egyetlen filmnek sem biztosítjuk teljes egészében a költségvetését, kétharmadát mi fizetjük, a hiányzó összeget a film készítőinek kell előteremteniük. A döntésbe, a pénz elosztásába minden szakma képviselői beleszólhatnak. Ez egy komplex modell, ami kiszámíthatóságot jelent a munkánkban. Ha lehet rangsorolni a modell előnyeit, talán ez a legfontosabb, már csak azért is, mert egyre több koprodukciós alkotás készül, és a partnereknek egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire biztonságos a mi hátterünk.

Mit gondol, az ilyesfajta konszenzus kialakítható lenne a többi művészeti ág esetében is?

Meggyőződésem, hogy igen. Csakhogy nálunk is kemény harc árán alakult ki ez az önellátó és önellenőrző rendszer. Szívósság és megegyezésre való hajlandóság kell ahhoz, hogy ilyen vagy ehhez hasonló szisztéma létrejöhessen.

Említette, hogy 17 film készül a következő filmszemlére. Témájukat, stílusukat illetően lehet-e valami tendenciát felfedezni bennük, illetve látszik-e majd véleménye szerint, hogy végre több pénz van a magyar filmre?

Nagyon sok korosztálybeli rendező látott munkához, és mutatja be újabb produkcióját. Lesznek természetesem megint elsőfilmesek, no meg másodfilmesek, ami, mint mondani szokás, nehezebb próbatétel. Remélem, nagyon sokféle és színes lesz az összkép, de technikailag bizonyosan világszínvonalon készülnek az idei filmek, s nem árad majd belőlük a szegényháziság.

Az idei filmszemlén láthattuk, és most került a nézők elé az ön Táncalak című filmje, alkotótársai Orbán Ottó, Ladányi Andrea, Kurtág György, Nádler István. Merész vállalkozás, hisz nincs történet, nincs szöveg, mondhatni esszenciális film, képek és zene, valamint néhány dokumentumfilm-részlet. Hogyan született ez a film, amellyel valószínűleg meglepte az eddigi munkáit ismerőket?

Ritkán vállalkozik az ember ilyen alkotásra, ez a filmművészetben is delikátnak számít. Ladányi Andrea személyisége és művészete inspirált, no meg Kurtág zenéje. Egy átlagos játékfilm felébe került, és négy és fél évi munkába. Forgattunk, leálltunk, ha kaptunk valamennyi pénzt, két hónap múlva folytattuk, ez különösen Ladányinak volt nehéz, hisz ő a művészi munka mellett a legkeményebb fizikai munkát is belevitte a táncba, amelyről a film készült.

Azért fogalmaztam úgy az előbb, hogy esszenciális film, mert a kép és a zene egy belső folyamatot közvetít, de csak a mozi eszköztárával lehet egy mozdulat, egy gesztus, az izmok, az arckifejezés megmutatásával fogalmazni.

Azt gondolom erről, hogy kezd "soványodni" a fantáziánk. Mindent készen kapunk, készételt fogyasztunk. Néha szükség van arra, hogy megmozgasson bennünket. Szerintem a film arra jó, hogy az ember életlehetőségeit tágítsa .