Bán Magda interjúja Monok Istvánnal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával

Meglepett, hogy nyolcszáz évvel Gutenberg előtt Kínában már könyvet nyomtattak.

Ennek volt egy természetes előzménye. A legkorábbi könyvek összefűzött bambuszlapocskákból készültek, vagy selyemre írták a szöveget. Ezután jött a papírtekercs. De a császár i. sz. 175 és 183 között megparancsolta, hogy a kanonikus szövegeket kőbe véssék. Így jöttek létre az ún. kőkönyvtárak a buddhista és taoista kolostorokban, ebből is láthatnak itt néhányat. A következő lépés a pacskolatkészítés volt, azaz megnedvesítették a papírt, a vésett kőtáblára kézzel rásimították, és tusba mártott párnácskákkal veregették, hogy a kiemelkedő felületek elszíneződjenek. Egy ilyen eljárással készült szöveg is látható a kiállításon. Tehát az európai nyomtatástól alapvető az eltérés, hiszen itt betűket, ott pedig kész szövegeket nyomtattak. A kőtáblákat elraktározták, így az utánnyomás egyszerű volt. Mivel kézzel vésték, így nyomtatott kéziratnak is nevezhetjük. A kínaiak az i. sz. 2. évszázadtól kezdtek papírra írni, de a könyv mai formájáig sokat kísérleteztek, és ezeknek legszebb példáit ezen a tárlaton bemutatjuk. A papírra írt kéziratos könyveket először a selyemtekercsek mintájára formálták.

Mikor keletkeztek a híres "fűzött könyvek"?

Előtte még számtalan variáció létezett. Eleinte, az indiai pálmalevél könyvek mintájára, keskeny formára hajtogatott leporellóként jelent meg az olvasnivaló. Ám ez meglehetősen sérülékeny volt, így csak az egyik oldalát hasznosíthatták, ezért már a 8. századtól előfordult egy lapozható könyvforma, amelynek alakja a pillangóra hasonlít. Ezekből is hoztunk példányokat a kínai nemzeti gyűjteményből. Ezután jött csak a kínai fűzött könyv, ami azt jelentette, hogy az íveket a nyomtatott oldalukkal kifelé hajtották ketté, és a szélüknél összeragasztották vagy fűzték. Ezt a könyvkötőszakma a 13. századtól egészen a 19. század végéig alkalmazta.

Az úgynevezett tekercskönyveket, amelyek itt is láthatók, mi is ismerjük, máig használják őket. Magyarországon az elmúlt néhány évben is jelent meg ilyen formátumú könyv, persze ez ma már különleges megoldás. Vagy a leporelló, a gyerekkönyvek elfogadott formája. Tehát az ősi kínai könyvkészítés leleményeit átvette a világ.

Hogyan került e rendkívüli gyűjtemény Budapestre?

Régi könyves vagyok, mindenhol, ahol járok a világon, elmegyek a társintézményekbe, és megkérem, mutassák meg a könyveiket. Mi szerveztük a 2002-es párizsi könyvtörténeti világkiállítást, és az ott bemutatott anyagot látva azt gondoltam, hogy mindenképpen jó lenne elhozni ide is ezt a különlegesen érdekes és szép anyagot. Kisebb kínai könyvkiállítás volt már New Yorkban, Párizsban és Oslóban, de én egy nagyobb, teljesebb bemutatót szerettem volna. Kétéves szervezőmunka kezdődött el, amelynek első lépése az volt, hogy egy könyvtáros és muzeológus delegáció utazott Kínába. A válogatás és rendszerezés eredményeként megszületett a két minisztérium, a magyar és kínai kulturális tárca közötti hivatalos megállapodás a leendő tárlatról, amelynek rendezésére az elismert szaktekintélyt, Ferenczi Máriát kérték fel.

Ma is olyan nagy becsben tartják Kínában a kultúra írott változatát, mint a régi időkben?

A mai Kína a modern technika bűvöletében él, de a könyv, a könyvtár, ha kibővülő új funkciókkal is, népszerű intézmény. Elég, ha annyit mondok, hogy az elmúlt hat évben 600 ezer négyzetméternyi új könyvtárat hoztak létre nagyvárosokban és területi központokban. A kínai emberek életük fontos elemének tartják a tradíciót és a kultúrát.