Rádai Eszter írása

Volt néhány évtized a XX. század első felében, amikor annak, aki igazán gyönyörű impresszionista festményeket akart látni, Monetkat, Renoirokat, Cézanne-okat, Pissarrókat, Sisleyket, esetleg a nagy kortárs és barát, Manet képeit, aztán Van Goghokat és Gauguineket, köztük számos fő művet, érdemes volt Magyarországra látogatnia. 1910 áprilisában például a budapesti Művészház nemzetközi impresszionista kiállításán majd félszáz francia művész mintegy százötven alkotását mutatták be, egytől egyig magyar magángyűjtemények darabjait. A képek zömét - mind a barbizoni mesterek, mind a francia impresszionisták és posztimpresszionisták műveit - Kohner Adolf, Backer Béla, báró Hatvany Ferenc és Majovszky Pál adta kölcsön. "A magángyűjtemények legfontosabb darabjai kevésbé hányatott sorsú és tehetősebb országok esetében, rendes körülmények között előbb-utóbb a nagy közgyűjteményekben szoktak kikötni" - állítja Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeumban 2003. december 1. és 2004. március 15. között a FranciArt zárásaként látható - Claude Monet, mesterei és barátai műveiből rendezett - kiállítás kurátora és katalógusának szerkesztője.

Alig néhány hónappal a Művészház korábban felidézett tárlata után, 1910 novemberében - ahogyan ugyancsak Geskó Judit Molnos Péterrel közös tanulmányában írja - a Szépművészeti Múzeum falain is Manet, Sisley, Monet, Renoir és Cézanne festményei függtek, Nemes Marcelléi, a legjelentősebb magyarországi művészeti gyűjtemény birtoklójáéi, közöttük is jó néhány igazi fő mű. Nem sokkal később, 1913-ban, amikor Nemes, ez a rendkívüli gyűjtő kénytelen volt kollekciójának legjelentősebb darabjait Párizsban árverésre bocsátani, az aukció katalógusa hat Cézanne-ról, hat Renoirról, négy Manet-ról és két-két Degas-ról, Van Goghról, Gauguinről és Monet-ról tudósított. És aki akkoriban meghívást kapott báró Kohner Adolf Damjanich utcai palotájába, ott - Rubens, Velázquez, Goya és Delacroix művei mellett - Monet, Toulouse-Lautrec, Manet, Pissarro, Gauguin, Cézanne, Renoir és Van Gogh festményeiben gyönyörködhetett. "De hol van a tavalyi hó?"

Majd 100 évnek kellett eltelnie, hogy a Szépművészeti Múzeumban ismét jelen lehessenek a legjelentősebb impresszionisták. A mostani kiállításra, amely egyedülállónak számít az elmúlt évtizedek kiállítástörténetében, harminchárom európai és amerikai gyűjteményből érkeztek a festmények, a rajzok és a szobrok. A Szépművészeti Múzeum pedig rajz- és sokszorosított grafikai gyűjteményének legszebb darabjaival, valamint három Monet-festményével egészítette ki az anyagot. Köztük van a Virágzó szilvafák, amelyről 1912-ben - a kép vételárának igénylése alkalmából - a múzeum akkori tehetséges kurátora, Meller Simon azt írta a miniszternek: a festmény "gyűjteményünk kiegészítésére rendkívül alkalmasnak látszik.

Monet, a francia impresszionizmus vezére gyűjteményünkből egyáltalán hiányzik; a szóban forgó kép a mester legjava idejéből, 1879-ből származik, és művészetét kitűnően képviseli..." A kiállítás többi huszonkét Monet-festménye között szerepel néhány normandiai tengerparti tájkép, valamint több híres sorozatának egy-egy darabja: A Saint-Lazare pályaudvar, amelyet a londoni National Gallery adott kölcsön a Szépművészeti Múzeumnak, A londoni Parlament viharos éggel, a lille-i Palais des Beaux-Arts tulajdona, a Tulipánmezők Hollandiában, ez más képekkel együtt a párizsi Musée d'Orsay-ból érkezett, és a Lycée Vízililiomokja.

Az elődöket és mestereket Delacroix, Millet, Courbet, Daubigny, Jongkind és Boudin képviseli - közöttük igazi szenzáció Gustave Courbet nagyszerű képe az étretat-i tengerpart Monet képeiről is oly ismerős sziklaszirtjeiről -, a barátokat pedig Manet, Renoir, Rodin, Pissarro, Sisley, Signac és Berthe Morisot. Monet-ról és az impresszionistákról Malonyay Dezső, a kor konzervatív-nemzeti szemléletű kritikusa 1899-ben így írt: "Semmi, de abszolúte semmi sincs a vásznán, ami föstményhez vagy pláne képhez hasonlítana. Egy üvegmedencébe öntött szappanos vizet állítsunk az ablakba, a medence oldalán megkapjuk Monet képét; kissé rázzuk meg a medencét, megkapjuk Monet másik képét; tovább rázva, megkapjuk többi képeit Monet-nak és tanítványainak, kik között sajnos magyar is akad." És hogyan vélekedett Lyka Károly, a plein-air festészet egyik első számú kritikusa, a Képzőművészeti Főiskola tanára róluk? Az Új Időkben 1903-ban a következőket írta: "A mai művészet gyökerei ide nyúlnak vissza: e képek egy része az a televény, amelyből az európai modern festészet kikelt. (...) Költői lelkű emberek, szelíd lírikusok, akik a fény, a megvilágítás költészetét énekelték meg. Mégpedig a tiszta, a nem festékszerű, anyagiatlan szín oly bámulatos fokozásával, amire sohasem volt még eddig példa. (...) e félreismert kis csoport lett tulajdonképpen Európa művészi tanítómesterévé, tőlük indult ki a szín megismerése, a szín kultusza."