2021. november 27.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Felújítják a tatai zsinagógát, novemberre pedig elkészül a Holokauszt-emlékhely

2004. szeptember 25.

(MTI) A 26 millió forint összértékű beruházás részeként, a restaurálást követően visszahelyezik az épület oromzatára a mózesi kőtáblákat, rendbe hozzák a templomkertet, a zsinagógát alkalmassá teszik múzeum működtetésére, látogatók fogadására - mondta Kerti Katalin.

Tatán az idén novemberre készül el a Holokauszt-emlékhely - közölte az alelnök.

Mint elmondta, Komárom-Esztergom megye településein mintegy tízezren vallották magukat zsidó származásúnak az 1930-as népszámláláskor. A deportálások idején Tatáról, Esztergomból, Komáromból és Ácsról mintegy ötvenezer embert hurcoltak Dachauba és Auschwitzba.

A tájékoztatón elhangzott: az emlékhely szoboralakzatát Lugossy Mária Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész készíti. A "Minden idők mártírjainak emlékére" című alkotás megvalósításának költsége 26 millió forint, amelyet pályázati forrásokból biztosít a megyei önkormányzat.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok