2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Rockenbauer Zoltán Pozsonyban

2000. március 13.

Szlovákia fővárosába utazott egynapos hivatalos látogatásra március 13-án, hétfőn Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, hogy szlovák kollégájával, Milan Knazkoval megnyissa a pozsonyi Magyar Kulturális Napokat.

A Magyar Köztársaság Pozsonyi Kulturális Intézete által szervezett ötnapos rendezvénysorozat a "Fények és színek" című két párhuzamos kiállítással kezdődik. Az egyik a magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye, mely kapcsolódik a Nagybányai Művésztelephez. A másik tárlat a nagybányai iskola szlovák képzőművészetre tett hatását mutatja be. Emellett bemutatkoznak a kortárs magyar képzőművészek a Derkovits Gyula ösztöndíjasok munkáiból rendezett kiállításon, valamint az érdeklődők megtekinthetik Grunwalsky Ferenc: Test-Tér és Kovács Zita Fényzuhany című fotókiállítását is. Március 14-étől öt napon keresztül tíz magyar filmet mutatnak be a 30. Magyar Filmszemle anyagából.

Nemzeti ünnepünk tiszteletére március 15-én a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara lép fel a Szlovák Filharmónia koncerttermében. Három magyar író - Darvasi László, Parti Nagy Lajos és Závada Pál - lesz a vendége a csütörtöki Irodalmi társalgónak, ahol Szilasi László irodalomtörténész a '90-es évek magyar prózáját mutatja be. Ugyanezen a napon a táncművészet rajongóinak szolgál csemegével Ladányi Andrea és társulata, Éjféli marathon címmel. Pénteken a Hegedős együttes ad népzenei koncertet a Honvéd együttes táncosainak közreműködésével.

A szlovák kulturális minisztérium 2001-ben rendez a mostani, pozsonyihoz hasonló eseménysorozatot Budapesten.

-

-

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok