2023. december 5.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

KÖZLEMÉNY - Tananyag

2003. október 6.

A közoktatási törvény nyári módosítása egyértelművé tette, hogy a kötelező tananyag elsajátítását szolgáló foglalkozásokat iskolán belül és iskolán kívül is a fenntartónak kell finanszíroznia. Az iskola pedagógiai programjának szabályoznia kell, hogy mit fizet a szülő és mit a fenntartó.

Az iskoláknak 1998-ban kellett elkészíteniük pedagógiai programjukat, amelynek - többek között –tartalmaznia kellett, hogy az intézmény milyen célokat akar megvalósítani, mit kínál a tanulók számára. 1998-ban még sok pedagógiai programot hagyott úgy jóvá a fenntartó, hogy a célok megvalósításához szükséges feltételrendszer biztosításáról nem esett szó, így nem volt világos, hogy például egyes iskolai szervezésű programokat - pl. osztálykirándulás - kinek kell finanszíroznia. 2001-ben, a pedagógiai programok átdolgozásakor némileg javult a helyzet, de még mindig számos programelemről nem derült ki, hogy a szülő vagy a fenntartó finanszírozza-e majd.

A közoktatási törvény nyári módosítása egyértelművé teszi a helyzetet.   A változás lényegében csak az, hogy a kötelező tananyag elsajátításához kapcsolódó foglalkozásokért nem kérhet pénzt az iskola a szülőtől, az ezen felüli programok esetén - például kirándulás, erdei iskola - pedig ki kell derülnie, hogy ki a finanszírozó. Az iskola által szervezett - a szülő által finanszírozott - programok költségét az iskolaszék (annak hiányában a szülői szervezet és a diákönkormányzat) maximálhatja.

A fenntartó eddig is fizethette, ezután is fizetheti az iskola által kínált tanórán kívüli tevékenységeket is. Eddig is lehetett, ezután is lehet a pedagógiai program része akár a szülő által fizetett osztálykirándulás is.  Nem kell ezután sem kivenni a pedagógiai programból azokat a foglalkozásokat, amelyek önköltségesek.

A változtatás célja, hogy a közoktatás (például a tankötelezettség) ingyenes teljesítése érdekében a tanuló számára kötelező tananyag elsajátítását szolgáló foglalkozásokat (amelyeken a magasabb évfolyamra lépéshez szükséges követelmények elsajátítása folyik) csak a fenntartó költségén lehessen szervezni. Lehet például természetismeretet az iskola épületében tanítani, de lehet azon kívül, erdei iskolában is. Ez utóbbi költségeit azonban nem lehet a szülőre hárítani, ha ott olyan követelményekre készítenek fel, amelyek beszámítanak az értékelésbe, amelyek teljesítése hiányában a tanuló elégtelen érdemjegyet kaphat, azaz amikor számára anyagi okok miatt veszélybe kerülhetne akár a tankötelezettség teljesítése is. 

Lehet tehát továbbra is sítáborba vinni a tanulókat, de az iskolaszék dönthet úgy is, hogy ezt az iskola szervezésében csak akkor tehetik meg, ha például legfeljebb 50 000 Ft-ba kerül a szülőknek. (Lehet például a rászoruló gyermekeknek támogatást adni az iskola működését segítő alapítványból, hogy ők is elmehessenek társaikkal.) Dönthet persze az iskolaszék úgy is, hogy nem korlátozza az iskola által szervezett tanórán kívüli foglalkozások költségeit.

A pedagógiai programban szereplő kirándulásokat a szülők is finanszírozhatják, ennek egyetlen feltétele, hogy az iskola pedagógiai programja tartalmazza, hogy ezeket a szülőknek kell fizetniük.

A pedagógiai programnak tartalmaznia kell, hogy mit fizet a fenntartó és mit a szülő. A kötelező tananyag elsajátítása pedig iskolán belül és iskolán kívül is ingyenes.

 

Budapest, 2003. október 06.                                                                    OM Sajtóiroda

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok