2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Tanulmányi kirándulás Auschwitzba

2004. március 5.
A Nemzeti Emlékezet Program keretében 2004. április 13. és 17. között 25 középiskolás diák és 10 tanár vesz részt auschwitzi tanulmányi kiránduláson, melyet az Oktatási Minisztérium szervez. A tanulmányi kirándulásra meghirdetett felhívásra 494 diák és 143 tanár küldte be pályázatát. A Történelemtanárok Egylete és az Oktatási Minisztérium képviselőiből alakult zsüri választotta ki a pályamunkák alapján a kirándulás résztvevőit.

Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programja abból a célból indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a közoktatásban részt vevők történelmi ismereteit, fejlessze helyi és közösségi identitásukat, kötődésüket. A program olyan akciókat kíván kidolgozni és végrehajtani, amelyek képesek megszólítani a 18 év alatti korosztályt.

Az évfordulós események sorában látogatott el Magyar Bálint oktatási miniszter egy évvel ezelőtt 15, pályázaton kiválasztott tanuló társaságában Voronyezsbe, hogy első hivatalos delegációként keressék fel az egykori 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának helyszínét.

Szintén 2003-ban az Oktatási Minisztérium lovastúrát szervezett a II. Rákóczi Ferenc által 1703. május 6-án kiadott ún. brezáni kiáltvány megjelenésének emlékére. A legjobb pályázatot benyújtó 15 diák és 5 tanár vett részt a május 5-12-ig tartó lovastúrán, amelyen a Rákóczi-szabadságharc jelentős állomásait keresték fel a kirándulás résztvevői.

Az idén, a holokauszt 60. évfordulóján az oktatási tárca újabb felhívást tett közzé. Április 15-én, a holokauszt áldozatainak iskolai emléknapján a minisztérium Nemzeti Emlékezet Programirodája tanulmányi kirándulást szervez két egykori koncentrációs tábor, a Krakkó melletti Auschwitz és Birkenau megtekintésére. A pályázatra minden várakozást felülmúló számban érkeztek értékes dolgozatok. Tekintettel a beérkező nagyszámú és komoly felkészültségről tanúskodó dolgozatra, az eredetileg tervezett létszámnál (15 diák és 5 tanár) több pályázó vehet részt a tanulmányi kiránduláson. A 494 diák és 143 tanár pályaműve közül a Történelemtanárok Egylete és az Oktatási Minisztérium képviselőiből alakult zsüri a tanulók közül 25, míg a pedagógus pályázók közül 10 nyertest választott ki. A nyertesek névsora a www.om.hu honlapon olvasható.

Magyar Bálint oktatási miniszter április 15-én felavatja az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum felújított magyar kiállítótermét. Az eseményen jelen lesznek a tanulmányi kirándulás résztvevői is.

A diákok és tanárok az ötnapos látogatás során végigjárják a lágerekből kialakított emlékhelyeket, és megismerkednek Krakkó történelmi, építészeti és kulturális nevezetességeivel.

 2004. március 5.                                                                                                       Sajtóiroda

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok