2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Indul a pályáztatás az egyetemi fejlesztések művészeti munkáira

2006. február 15.
Magyar Universitas Program - Kortárs Képző- és Iparművészeti Pályázatok
A Magyar Universitas Program 2005 és 2008 között a magyar felsőoktatás legnagyobb mértékű infrastrukturális minőségi fejlesztése, mintegy 175 milliárd forintos - éves átlagban mintegy 44 Mrd forintos - befektetési összeggel. Az Európai Unió támogatásával és magántőke bevonásával megvalósuló programot az Oktatási Minisztérium indította el. Az OM kezdeményezésére az intézmények és a beruházók a közöttük létrejött szerződésekben vállalták, hogy a magántőke segítségével elindított fejlesztések összértékének 1%-át - vagyis közel 1,75 Mrd Ft-ot - a létesítmények részét képező új, kortárs képző- és iparművészeti alkotások létrehozására fordítják, ezzel jelentősen emelve az új, vagy felújított épületek esztétikai színvonalát.

Első körben három beruházáshoz kapcsolódó pályázat került kiírásra: a Budapesti Műszaki Főiskola Tavaszmező utcai új oktatási épületéhez, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola új diákotthonához és a Dunaújvárosi Főiskola tanulmányi épületéhez, ami egy régi fonoda átalakításával épül. A pályázatok koordinálását, az alkotások kiválasztását az OM által meghívott szakmai zsűri végzi, melynek tagjai Fabényi Júlia, Fitz Péter, N. Mészáros Júlia, Néray Katalin, Vargha Mihály és Várkonyi György. A pályázatok lebonyolítását az Építészfórum végzi, további részletek megtudhatók a pályázati honlapról: www.art-universitas.hu.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok