2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Egyházi intézményekben is népszerűsíti magát a Magyar Gárda – az OKM reagálása

2007. szeptember 13.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményt adott ki a hírre reagálva. Az MTI megkeresésére Csepregi András, az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője is nyilatkozott.
Az OKM közleménye

Az iskolák nagyfokú szabadsággal rendelkeznek abban a kérdésben, hogy milyen szervezettel tartanak kapcsolatot. Felelősséggel tartoznak azonban azért, hogy se a tanulókat, se a szülőket ne kényszerítsék olyan helyzetbe, amely ellentétes lenne világnézetükkel, meggyőződésükkel, sértené a lelkiismereti és vallásszabadságukat. Ezért azokon a foglalkozásokon, amelyeken a tanuló részvétele kötelező, csak az iskola pedagógiai programjában meghatározott nevelés, illetve oktatás folyhat a közoktatásról szóló törvényben meghatározott felkészültségű pedagógus részvételével.

Az iskola vezetőjének mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy melyik – jogszerűen létrejött, jogszerűen működő, az alkotmányos rendet tiszteletben tartó – szervezet részére biztosít lehetőséget az iskola falai között tevékenységének, működésének, álláspontjának megismertetésére. Az ilyen rendezvényen való részvételre azonban sem a szülő, sem a tanuló nem kötelezhető. Az itt elhangzottak bármilyen formában történő számonkérése az iskolai tanulmányokkal összefüggésben jogsértő. Az ilyen rendezvényen résztvevőkről az iskola semmilyen nyilvántartást nem készíthet.

Csepregi András nyilatkozata az MTI-nek:

Országjáró körútja során több egyházi intézményben is népszerűsíteni tervezi magát a Magyar Gárda. A közoktatási törvény tételesen nem tiltja, hogy tanítási időn kívül az iskolákban politikai rendezvényeket tartsanak, de az intézmény vezetőségének fokozott a felelőssége abban, mit enged be az iskola falai közé - közölte Csepregi András az oktatási tárca illetékese.

Az első "nyilvános lakossági fórumot" Salgótarjánban tartják majd - közölte Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke csütörtökön a távirati iroda Nógrád megyei tudósítójával.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda közös internetes oldalán az országjárás 11 vidéki helyszínét tüntették fel, ezek között több egyházi intézmény is található. Így a Magyar Gárdát népszerűsítő fórumot tartanak a kecskeméti Piarista Gimnáziumban, a nyíregyházi Református Gyülekezeti Házban, valamint a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban is.

Ez utóbbi intézmény fenntartója a Tiszáninneni Református Egyházkerület, amelynek püspöke, Csomós József, a távirati irodától értesült a rendezvényről. Az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta: a Jobbik vagy a Magyar Gárda semmiféle rendezvényéről nincsen tudomása.

A Lévay József Református Gimnázium igazgatója, Ábrám Tibor sem tud arról, hogy a Magyar Gárda tartana rendezvényt az irányítása alatt álló iskolában. A távirati irodának azt mondta, a Jobbik miskolci szervezete vette bérbe a kollégiumi dísztermet egy kulturális rendezvénye megtartásának céljára.

A rendezvény fizetős lesz, s az iskolájuknak szüksége van erre a bevételre - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény ideje alatt a kollégiumban egyetlen diákjuk sem tartózkodik majd, mivel tanulmányi kiránduláson lesznek.

Korábban valamilyen formában és mértékben mindhárom történelmi egyház vezetése elhatárolódott a szervezettől miután a Magyar Gárda tagjainak eskütételén a gárda zászlaját Dévényi Ferenc katolikus pap, Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész és Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök, református lelkész szentelte fel.

Csepregi András, az oktatási tárca Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a közoktatási törvény tételesen nem tiltja, hogy tanítási időn kívül az iskolákban politikai rendezvényeket tartsanak.

"Ez történt eddig is akár állami, akár alapítványi, akár egyházi fenntartású iskolában. Ilyen szempontból, ami most történt, ez semmiképpen nem jelent újat, a gárda folytatja a régi hagyományokat" - fogalmazott.

Ugyanakkor az iskola vezetősége komoly felelősséggel bír abban, hogy mit enged be az intézmény falai közé, esetleg ha kényesebb kérdésről van szó, konzultál-e a fenntartóval - közölte.

Hozzátette: az iskola vezetése ezen ügyekben teljesen autonóm módon dönthet, semmiféle törvényi korlátozás nincs.

Egy oktatási intézmény házirendjét ugyanakkor meg lehet úgy alkotni, hogy tanítási időn kívül sem ad teret bizonyos rendezvényeknek - jegyezte meg Csepregi András.

(MTI)

Nem lesz a Magyar Gárdának rendezvénye a miskolci református gimnáziumban

Mégsem tart rendezvényt vasárnap a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban a Jobbik miskolci szervezete, új helyszínt választottak - közölte Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója pénteken az MTI-vel.

A Magyar Gárda honlapján csütörtökön még azt közölte: országjáró körútjuk miskolci állomásának helyszíne a Lévay József Református Gimnázium kollégiumának díszterme lesz.

Az internetes portál pénteken már azt jelezte, hogy az új helyszín Miskolc belvárosa.

Ábrám Tibor a távirati iroda kérdésére elmondta: telefonhívást kapott a terem bérlését kérelmezőtől, amelyben azt közölte, hogy méltatlan és hisztérikus helyzet alakult ki ebben a dologban; sem az oktatási intézményt, sem az egyházat nem akarják kellemetlen helyzetbe hozni, ezért úgy döntöttek, hogy visszavonják a terembérleti igényüket. A miskolci gimnázium igazgatója az MTI-nek azt is elmondta: határozottan visszautasítja azokat a félreértelmezhető megfogalmazásokat, amelyek velük kapcsolatban egyes médiumokban megjelentek, és amelyek azt sugallják, hogy a Magyar Gárda náluk kampányolna, a tantestület és a diákok között.

(MTI, szeptember 14.)

Visszamondták a terembérletet a kecskeméti piaristák

Rendkívüli igazgatói tanácsülést tartottak a kecskeméti piarista iskolában a Magyar Gárda országos kampánya körül kirobbant médianyilatkozatok okán - közölte az MTI-vel Nagy Attila igazgató.

Hozzátette: arra a döntésre jutottak, hogy a további félreértések elkerülése és az iskolai munka nyugalma érdekében visszamondják a Jobbik szeptember 20-i bérleti kérelmét.

(MTI, szeptember 14.)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok