2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Fenntartotta korábbi javaslatát a Nemzeti Színház igazgatói pályázatait értékelő szakértő testület, miután hétfőn reggel ismét tanácskozott

2007. december 17.
A múlt héten Hiller István szakminiszternek elküldött javaslatukat a bizottság tagjai azt követően is változatlanul hagyták, hogy pénteken két pályamunka kiegészített, teljes anyagát kézhez kapták.
Amint arról az Oktatási és Kulturális Minisztérium korábban már beszámolt: a Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázatára hat pályamunka érkezett, amelyek közül négy felelt meg a kiírás feltételeinek, tehát a szakmai bizottság csak ezekkel foglalkozhatott. A négy pályázat kötelező elemeit megkapták a bizottság tagjai, így elolvashatták a szakmai koncepciókat a színház feladatrendszeréről, a 2008/2009-es évadra vonatkozó részletes terveket, a feladatok végrehajtásának vezetési, gazdálkodási és PR, marketing terveit.

Azt is közzétettük, hogy több pályázó bíráló bizottsági tagokhoz eljuttatott pályázati anyagából a sokszorosítás közben kimaradt néhány oldal. A hiba észlelését követően a tárca az ezekkel a lapokkal kiegészített teljes pályázati anyagokat futárral eljuttatta valamennyi bizottsági taghoz. A testület tagjai ezt követően döntöttek úgy hétfő reggeli ülésükön, hogy nem változtatnak korábbi javaslatukon és változatlanul egy nevet javasolnak Hiller István miniszternek, mint az általuk legjobbnak tartott pályamunka szerzőjét. A miniszter a héten meghozza döntését a vezérigazgató személyéről.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter még pénteken, azonnali hatállyal vizsgálatot indított a minisztériumban a pályázati anyagok másolása közben elkövetett szakmai hiba okainak feltárására. A vizsgálat során a munkát végző köztisztviselő elismerte felelősségét, ezt követően a miniszter fegyelmi büntetésben részesítette.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok