Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtök délután hivatalában fogadta a budapesti színházigazgatók delegációját. A miniszter egyetértett azokkal a színházigazgatói véleményekkel, amelyek szerint az 1 milliárdos forráselvonás miatt súlyos helyzetbe kerülhet a 13 fővárosi tulajdonban lévő színház. Hiller István a találkozót követően telefonon beszélt az MSZP budapesti frakcióvezetőjével és megállapodtak abban, hogy a minisztérium mellett a fővárosi szocialista frakció is elutasítja a színházak finanszírozására javasolt költségvetési tervet. A miniszter tehát arra kéri a főváros vezetését, hogy dolgozzon ki új javaslatot. A Steiner Pál frakcióvetetővel folytatott beszélgetés után Hiller István közölte, hogy a szocialisták ebben a formájában nem szavazzák meg a fővárosi költségvetést.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium biztosítja, hogy idén ugyanakkora támogatás álljon állami forrásból a színházak rendelkezésére, mint 2006-ban. Ez a színházak támogatásának kétharmadát jelenti. Hiller István oktatási és kulturális miniszter elvárja a fővárostól, hogy a budapesti színházak állami támogatásának fennmaradó egyharmadát a tavalyi évhez hasonló mértékben biztosítsa.