2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az idei tanévtől a felsőoktatásban tanuló rászoruló hallgatók már az első félévben kaphatnak támogatást

2007. szeptember 24.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerint a Fidelitas félrevezeti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy megszűnik több hallgatói kedvezmény. A felsőoktatásban tanulók továbbra is kaphatnak egyebek mellett lakhatási, tankönyv- és jegyzettámogatást, mint ahogy szociális ösztöndíj is megilleti a rossz körülmények között élő diákokat.
Az egyetemek és főiskolák évente 116.500 forintot kapnak az államtól minden hallgató után. Ennek az összegnek a legfeljebb 60 százalékát tanulmányi ösztöndíjakra fizetik ki, a többit pedig a szociálisan rászorulók kapják meg. Évente ugyanekkora összeggel támogatja az állam a hallgatók diákotthoni elhelyezését is.

A felsőoktatási törvény rögzíti, hogy nincs változás a tankönyv- és jegyzettámogatás rendszerében, mértékében. A költségvetés évente 11.650 forintot ad minden államilag finanszírozott képzésre beiratkozott egyetemi vagy főiskolai hallgató után tankönyv- és jegyzettámogatásra, sport és kulturális tevékenység finanszírozására. A jogszabályokban meghatározott módon a 11.650 forint 20 százalékát sport és kulturális tevékenységre, 56 százalékát jegyzetkészítésre, 24 százalékát pedig szociális juttatásokra, vagyis közvetlen, személyre szabott támogatásra fordíthatják az intézmények. Ez utóbbit kiegészíti a többi szociális jellegű juttatás.

A szociális ösztöndíj és a jegyzettámogatás mellett ugyanis lakhatási támogatást is kaphat az, aki - bár jogosult lenne arra, hogy bekerüljön a kollégiumba -, de nem jutott be. A lakhatási támogatás normatívája 2006 óta 60 ezer forint évente. 2007 szeptember 1-től ennek 70 százalékát férőhelybérlésre, 30 százalékát sima szociális támogatásra használhatják az intézmények.

Ezzel a megoldással az intézmények további kollégium férőhelyeket biztosíthatnak a hallgatóknak. A lakhatási támogatásnál azok részesülnek előnyben, akik nagyobb távolságra laknak.

További kedvezmény, hogy idén szeptembertől már a frissen beiratkozott rászoruló hallgató is kaphat szociális támogatást: ezt a törvény iskolakezdő alaptámogatásnak hívja. Ennek mértéke a hallgatói ösztöndíj-támogatás 50 százaléka, azaz 58.000 forint.

Összefoglalva: a felsőoktatási intézmények a következő összegeket kapják évente az államilag finanszírozott helyeken tanuló hallgatóik után:

a hallgatói ösztöndíj-támogatásra
116.500 Ft/fő/év
diákotthoni elhelyezésre
116.500 Ft/fő/év
lakhatási támogatásra
60.000 Ft/év
a doktori képzés normatívája,
1.092.600 Ft/év 91.050 Ft/hó
köztársasági ösztöndíjra
335.000 Ft/év
tankönyv- és jegyzettámogatás, sport és kulturális tevékenységre fordítható támogatás
11.650 Ft/év
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok