2023. december 11.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Jazz az Operában

2008. november 11.
"Ez a különleges koncert is a jazz és a magyar jazzművészet hazai emancipációjának köszönhető" - jelentette ki Schneider Márta kulturális szakállamtitkár azon a sajtótájékoztatón, amelyen a "Jazz az Operában" című esemény programját ismertették.
Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter

"Ilyen koncert itthon még nem volt, de reméljük, nem egyszeri alkalom lesz" - mondta a szakállamtitkár, hozzátéve, hogy ennek az eseménynek a létrejötte egy folyamat eredménye: kellett hozzá az Opera új, ilyen irányban is nyitott vezetése, és kellettek hozzá a magyar jazzművészek és az általuk megjelenített színvonal.

Schneider Márta köszöntőjében kitért arra is, hogy a jazz rangot vívott ki magának az elismerésekben és az állami támogatásokban is. A szakállamtitkár példaként említette, hogy három éven keresztül évi 25 millió forinttal támogatja Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Jazzművészek Társaságát.

"Fontos, hogy találkozzanak a különböző zenei stílusok, hiszen ez mindig egy érdekes kihívás és sokat tanulhatunk egymástól" - mondta a sajtótájékoztatón Fischer Ádám, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója, aki szerint ez a rendezvény is hozzájárul ahhoz, hogy a zene korábban szétvált funkciói - a szórakoztatás és nevelés - újra az eredeti egységbe kerüljenek.

Joe Zawinul, a múlt esztendőben elhunyt kitűnő zenész gondolatai inspirálták a december elsején, a Magyar Állami Operaházban megrendezendő koncert szervezőit, a Magyar Jazzművészek Társaságának tagjait, hogy életre hívják a Jazz az Operában elnevezésű eseményt.

A budapesti hangversenyéletben példa nélküli vállalkozás ez: az egyedülálló előadás keretén belül Magyarország legpatinásabb koncerthelyén együtt áll színpadra a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Magyar Jazzművészek Társaságának tagjai, valamint a Joe Zawinul által alapított The Syndicate.

Fotó: Gordon Eszter

Az Operaház és a Jazzművészek Társasága közös kezdeményezésének nem titkolt célja az is, hogy a két, látszólag egymástól távol eső zenei műfaj rajongóit közelebb hozza egymáshoz. Minden egyes operabarát jazzrajongóval és jazzbarát operarajongóval az egységes magyar zenekultúra gazdagodik.

Az előadás különleges előkészületeket is igényel, így hosszabb próbafolyamat előzi meg, több nagyzenekari próbával, ahol a klasszikus képzettségű művészek többsége először találkozhat napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő irányzatával, az európai kortárs improvizatív zenével. Ez az újfajta élmény magában hordozza egy izgalmas zenei megújulás lehetőségét, a nagyzenekari szimfonikus hangzás és az improvizációs zene egyedi ötvözetét.

A különleges koncertet december elsején, az AIDS világnapján rendezik meg, amivel a Magyar Állami Operaház csatlakozik a világ operaházaiban ezen a napon hagyományosan megtartott különleges, sokszor rendhagyó koncertek sorához.

Az est első részében a nemzetközi sztárokból álló The Syndicate és vendégei - Berki Tamás, Horváth Kornél és Kaltenecker Zsolt - közös produkciója lesz hallható.

A The Syndicate legutolsó felállása volt Zawinul számára az a csapat, amelyről mindig is álmodott. A közös munka eredménye az a senki máséval össze nem téveszthető, egyedülálló stílus, amelynek titka a különleges ritmuskombinációkban és egyedi improvizációkban keresendő. A kiváló, elismert, dinamikus zenészek beteljesítik Zawinul gondolatát: tovább járják azt az utat, amelyet együtt kezdtek el, tovább játsszák a nagy zenekarvezető különleges kompozícióit., ezzel is tisztelegve emlékének.

Az est második részében négy nagyszerű jazzművész, Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Babos Gyula és Fekete-Kovács Kornél jazzkompozíciói és hangszerelései hangzanak el a Magyar Állami Operaház Zenekara előadásában, Kovács László karmester vezényletével. A szólisták a fent említett zeneszerzők mellett, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Borbély Mihály, Dés László, Lantos Zoltán és ifj. Szakcsi Lakatos Béla.

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok