2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Katona József produkciós pályázat

2008. június 10.
A Katona József produkciós pályázat hatása a 2007-2008-as évad repertoárján már szembeötlően éreztette hatását: az ország kőszínházaiban estéről estére kortárs magyar szerzők darabjai közül választhatott a közönség. A 2008-as kiírás a teljes színházi spektrum számára kínált lehetőséget, és idén is kiemelten ösztönzi a gyermek és ifjúsági korosztályt megszólító eredeti drámák megírását és színrevitelét.
A pályázatot - melynek lebonyolítására 50 millió forint áll rendelkezése az NKA miniszteri keretéből - Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2008 márciusában hirdetette meg.
 
2008-ban a 61 beadott pályázatból 25 nyert el támogatást. Ebből független produkció a nyertesek negyede, határon túli a nyertesek közel harmada és gyermek és ifjúsági darab a nyertesek negyede. Két-két művel került be a támogatottak közé Parti Nagy Lajos és Visky András.
 
A pályázat alapvető célja a kortárs magyar színművek színpadra kerülésének támogatása hazai és határon túli magyar színpadokon, függetlenül attól, hogy az adott művet korábban bemutatták-e vagy sem - előnyben részesülnek azonban azok a színművek, melyek a pályázó társulat színpadi interpretációjától függetlenül is önálló irodalmi értéket képviselnek. Pályázni a 2008. szeptember 1. és 2009. augusztus 31. között bemutatandó produkció tervével lehetett. A pályázatot benyújtó színház és a drámaíró közösen nyer támogatást - így a Katona József produkciós pályázat hatása a színház világán túl az irodalmi életben is érezhető.
 
Az elnyerhető támogatás:
A Katona József pályázat a nyertes pályaművek szerzői honoráriumához, illetve a tervezett produkciók költségeihez (művészek tiszteletdíja és annak járulékai, jelmezköltség, díszletköltség, kellék, szállítási díj, bérleti díj, PR költség) járul hozzá a következők szerint:
 
A szerző
ősbemutató esetén - a színházzal kötött szerződéstől függetlenül - 500 ezer Ft,
új bemutató esetén 250 ezer Ft szerzői támogatást kaphat.
 
A színház a bemutató jellegétől függetlenül
nagyszínpadi előadás esetén legfeljebb 3 millió Ft,
kamara-előadásnál legfeljebb 2 millió Ft,
stúdió-előadásnál pedig legfeljebb 1 millió Ft produkciós támogatásban részesülhet.
 
A pályázatok elbírálása:
A Katona József pályázatokat elbíráló 7 fős kuratóriumra a Drámaírói Kerekasztal tett javaslatot a Magyar Színházi Társaságnak. A végleges névsort az Elnökség javaslata alapján a miniszter hagyta jóvá.
 
 
A gyermekeknek és az ifjúsági korosztálynak szóló művek változatlanul hiánycikknek számítanak, a tárca részben ezt kívánta orvosolni a Weöres Sándor báb-szövegkönyvírói és bábprodukciós pályázattal. Ennek beadási határideje: 2008 szeptembere, az eredményhirdetés novemberben várható.
 
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok