2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Pulitzer Szülővárosának Díja – 2008.

2008. június 9.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter fővédnökként kétmillió forinttal támogatja az idén Pulitzer Szülővárosának Díj adományozását. A diákújságíróknak szóló pályázatot Buzás Péter, Makó polgármestere és Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke a miniszterrel közösen hirdette meg.
A makói származású Joseph Pulitzer egyetemen tanítandó, különálló és elismert szakmává tette az újságírást. 1919-től az ő kezdeményezésére a legrangosabb újságírói díjjal jutalmazzák a kiemelkedőt alkotó amerikai zsurnalisztákat, és a rendszerváltás óta hazánkban is óriási elismerés Pulitzer-emlékdíjas írónak lenni. Makó büszke arra, hogy a világ legismertebb, legsikeresebb sajtómágnása ott született, melyet a városban látható emléktáblákon, szobrokon, épületeken kívül az is bizonyít, hogy közel húsz éve minden esztendőben megemlékeznek Pulitzer József születésnapjáról.
Tavaly júniusban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és Makó Város Önkormányzata közösen hagyományteremtő céllal hirdette meg a "Pulitzer Szülővárosának Díja" pályázatot, az elismerést pedig októberben adták át első alkalommal. Hazánk tehetséges diákújságíróit ekkor jutalmazták először egy Pulitzer-szoborral, illetve az 500 ezer forintos pályadíjjal.
 
A város önkormányzata és a MÚOSZ az idén is meghirdeti a diákújságírók számára a Pulitzer Szülővárosa Díjat. A pályázat célja kettős: egyrészt Pulitzer emlékét ápolni, igazi örökségét - a "new journalism"-ot, azaz az új típusú újságírást - továbbadni, amely legfőbb küldetésének nem csupán a hírközlést, hanem a közszolgálatiságot tekinti; másrészt felkutatni és támogatni a ma tehetségeit. A megemlékezés a pulitzeri életmű jegyében elsősorban a tehetségről szól: keretet és lehetőséget teremt a fiataloknak arra, hogy az ország legjobb és legismertebb médiaszemélyiségei mondjanak véleményt a munkájukról.
 
A pályázatot külön-külön hirdetik meg a közép- illetve a felsőoktatásban tanuló tollforgatók számára. Mindkét kategóriában pályaműként már nyomtatásban vagy online médiumban megjelent újságcikkeket várnak. A pályadíj idén is a miniszter által felajánlott bruttó 500-500 ezer forint kategóriánként, valamint Makó város díja: egy-egy zsűrizett, sorszámozott Pulitzer szobor, amely Kiss Jenő szobrászművész alkotása.
 
A pályázatot a makói Pulitzer József Emlékbizottság tagjai (elnöke Baló György, tagjai: Mandur László, a Parlament alelnöke, Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke, Vince Mátyás, az MTI elnöke, Pálffy István, az MTV Híradó műsorának műsorvezetője, Bárándy Péter, a magyarországi Pulitzer Emlékdíj Alapítvány kurátora, Vámos Miklós író, Szetey András főszerkesztő, Csillag András Pulitzer kutató) bírálják el.
 
A beküldési határidő: 2008. július 31. A pályázat teljes szövege, illetve további információk érhetőek el a www.muosz.hu, valamint a www.mako.hu honlapokon.
A díjakat októberben 26-án, a Pulitzer emléknapon ünnepélyes díjátadón és médiakonferencia keretében adják át a pályázat nyerteseinek.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok