2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Szenzációs siker volt a Múzeumok Éjszakája

2008. június 23.
Újabb rekord dőlt meg az idei Múzeumok Éjszakáján, hiszen idén több mint 330 ezren vettek részt a programokon országszerte. Ráadásul ez a látogatói szám csak előzetes adat, hiszen még mindig folyamatosan érkeznek be a jelentések a minisztériumba.
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
Fotó: MTI

"Az első hazai Múzeumok Éjszakáját 2003-ban rendeztük meg. Akkor pár ezer látogatója volt, tavaly pedig már 235 ezren jöttek el" - mondta Hiller István még a rendezvény előtti sajtótájékoztatón. A tárca vezetője egyúttal reményét fejezte ki, hogy idén még többen lesznek, hiszen ismét nőtt a résztvevő múzeumok száma is: Budapesten 70, vidéken pedig 160 helyszínt kereshettek fel az érdeklődők. A miniszter és a szervezők reményei valóra váltak: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint idén Budapesten több mint 162 ezren, vidéken pedig több mint 170 ezren zarándokoltak el a múzeumokba.

Az európai nagyvárosok hagyományait követve 2003 óta Magyarországon is az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Késő éjszakáig lehetett megtekinteni a jelenlegi nagy kiállításokat, de a tárlatlátogatásokon kívül számos aktív program is várta az érdeklődőket este hattól hajnal kettőig. Tűzzsonglőrködés, tánc- és színielőadások, különleges performanszok, zenei műsorok és érdekes beszélgetések izgalmas egyvelege zajlott országszerte a Múzeumok Éjszakáján - köztük számos olyan programmal, amelyet ezen az estén kifejezetten a Reneszánsz Év 2008 keretében rendeztek meg.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Idén az üzleti világ is felfedezte a rendezvényt: a tárca és a Pannon közötti megállapodás értelmében idén a cég volt a rendezvény főtámogatója. Az együttműködésnek köszönhetően az eddigieknél lényegesen nagyobb összeget lehetett az esemény kommunikációs kampányára fordítani, ami szintén hozzájárult a látogatói csúcs megdöntéséhez. A Múzeumok éjszakája összköltségvetése a Pannon támogatásának köszönhetően idén szintén rekordot döntött, hiszen elérte az 55 millió forintot.

A résztvevő intézmények számának növekedése
 
2003
2004
2005
2006
2007
2008
Budapesti résztvevők
20
29
31
49
60
70
Vidéki résztvevők
-
-
16
44
96
160
Összesen
20
29
47
93
156
230

Látogatók számának növekedése
 
2003*
2004
2005
2006
2007
2008**
Budapesti látogatók
30.000*
47.403
79.300
140.394
152.000
162.689*
Vidéki látogatók
-
-
37.000
63.413
83.000
170.222*
Összesen
30.000*
47.403
116.300
203.807
235.000
332.911*
* Becsült adat
** Nem végleges adat
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok