2021. december 6.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

125 éves az Operaház

2009. szeptember 28.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint nem lehet szavakba foglalni azt a csodát, amit az Operaház rejt: csodát, örömöket, titkot ad. Ezt a tárcavezető vasárnap a 125 éves az Operaház című kiállítás megnyitóján hangsúlyozta.
Mint arra Hiller István rámutatott, az Operaház 125 éve nem csupán tradíció, hiszen az opera, mint műfaj és annak alkotói mindig egy kor nélküli csapatot képviseltek.
 
A hagyományokat jól átlátva meg kell teremteni az alapokat, hogy ne csak a műfaj, hanem az Operaház is hosszú időn keresztül álljon, megújuljon és szolgálja a közönséget - vélekedett.
 
A szakminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a művészet, a kreativitás rendszereket, uralkodókat, sőt művészeket is túlélt.
 
Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter
 
A kiállítás
A 125 éves az Operaház című kiállítás 2009. szeptember 27-től az egész évadon keresztül lesz látogatható három szinten, az Operaház különböző fogadótereiben. A 125. évforduló kiváló alkalom arra, hogy az Operaház bemutassa közönségének és nagyszámú látogatójának múltja legkiemelkedőbb pillanatait és legjelentősebb művészeit. A kiállítás anyaga zömében az operai Emlékgyűjteményből kerül ki, az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tára, az Országos Színháztörténeti Múzeum, a BTM Kiscelli Múzeum, a Ráday Levéltár és a Fővárosi Levéltár közreműködésével.
 
Az anyag az alábbi csomópontok köré szerveződik:
  • a földszinti kiállítótérben: építéstörténet és a megnyitás, az épület és közönsége, az Operaház első évada és művészei,
  • az I. emeleten: az Operaház történetének jelentős korszakai állomásai, Gustav Mahler igazgatásától napjainkig. 125 év színházi látványa: díszlet-jelmeztervezők,
  • a II. emeleten arcképcsarnok: az Operaház kiemelkedő művészei: énekesek, táncosok, karmesterek (festmények, rajzok, fényképek, digitális hang és képadattárak).
Fotó: Gordon Eszter
 
Az Operaház és a magyar opera
A magyar operajátszás színtere a fővárosban a 19. század harmadik negyedében az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház volt, vidéken - ugyancsak vegyes, drámai és sokrétű zenés műsorral - Kolozsvárott, Kassán, Debrecenben és Aradon működött rendszeresen magyar színtársulat. Utóbbiak a kultúra hatékony terjesztőiként gyakran vendégszerepeltek más városokban is. A Nemzeti Színház műsorán fél évszázados zenei tevékenysége idején széles repertoár szólalt meg, mintegy százötven opera és félszáz balett. Ezek több mint ötödrésze magyar szerző alkotása, játszottság tekintetében Erkel Hunyadi Lászlójával és Bánk bánjával az élen. Erkel Ferenc irányítása idején Verdi művei - különösen az Ernani és az Álarcosbál - megőrizték vezető szerepüket, a francia darabok közül Gounod Faustja hozta meg a legnagyobb sikert (utóbbi később az Operaházban is a legtöbbet játszott opera volt). Wagner csak fokozatosan tudott tért hódítani a Lohengrin és a Tannhäuser 1866-os, illetve 1871-es bemutatója után, részben Erkel ellenállása, részben pedig a szükséges technikai és személyi feltételek hiánya miatt.
 
Fotó: Gordon Eszter
 
A színjátszást igénylő és eltartó rétegek egyre szélesebbé válásával szükségessé vált az intézmények specializálódása. A Nemzeti Színház 1875-ben átadta a könnyebb műfajokat, a népszínműveket és operetteket a Népszínháznak, majd 1884-ben, az Operaház megnyitásakor tisztán drámai színházzá alakult. Az Opera a Nemzeti Színház előadói gárdáján túl annak repertoárját is átvette, és a nyugati színházaknál kevesebb, évi kétszázas előadásszám mellett egy időben félszáz művet tartott műsoron, s ez nemzetközi mércével mérve is magasnak számított. A repertoárbeli változatosság a működőképesség egyik alapfeltétele volt a törzsközönség kis létszáma miatt. Az intézmény művészi színvonalában az európai élvonalba tartozott, amihez jelentős mértékben hozzájárult Gustav Mahler és Nikisch Artúr vezetői tevékenysége az 1888-1891 és 1893-1895 közötti években.
 
Az újonnan megnyílt Operaház előadásainak több mint kétharmadát a 19. századi francia (Halévy, Auber, Thomas, Meyerbeer, Gounod) és olasz (elsősorban Verdi, valamint Bellini és Donizetti) művek tették ki. Wagnertől a Tannhäuser és a Lohengrin volt a legnépszerűbb, Mozart- vagy Beethoven-operát viszont igen ritkán játszottak. A századforduló után erőteljes változás történt a nemzetközi repertoár arányaiban. A korábbi törzsanyag darabjait jelentős részben kiszorították Wagner és az új olasz iskola, Mascagni, Leoncavallo és különösen Puccini művei, melyek együttesen az előadások majdnem felét uralták. A műsor alakításában a közönség elvárásaink figyelembe vétele mellett a fő tényezőt a rendelkezésre álló énekesek hangi adottságaihoz történő alkalmazkodás jelentette, a legtöbb mű egy-egy főszereplő fellépéséhez kapcsolódott.
 
Fotó: Gordon Eszter
 
Az Operaház, mint nemzeti intézmény elsődleges feladatai közé tartozott a magyar opera és balett művelése, de ez a követelmény nehezen volt összeegyeztethető az üzleti érdekekkel, a közönség elvárásaival és a művészi érték alapján történő szelekcióval. Három évtized alatt félszáznál több hazai művet mutattak be, az összes előadások számát tekintve azonban ezek elenyészően kis helyet foglaltak el. A repertoárban folyamatosan csupán a Hunyadi László és a Bánk bán volt jelen, a többi darab általában néhány előadás után lekerült a műsorról.
 
A közönség szemében a magyar hagyományt szinte egymagában Erkel Ferenc testesítette meg, aki az olasz opera és a verbunkos elemeinek szintézisét valósította meg darabjaiban. Személyes stílusának további fejlődése során azonban már éppen ezzel a hagyománnyal, korábbi önmagával találta magát szembe, ami igen kedvezőtlenül befolyásolta újabb operáinak fogadtatását. Goldmark Károly művei, közöttük a nagy sikerű Sába királynője (1871), zenéjükben inkább a nemzetközi hagyomány folytatói. Wagner zenedrámai újításainak szellemében keletkeztek Mihalovich Ödön Hagbarth és Signe (1874), Wieland der Schmied (1879) és Eliana (1887) című operái, majd a Toldi szerelmében (1890) a magyar közegbe adoptálta a jellegzetes wagneri alakokat, zenei stíluselemeket és vezérmotívum-technikát. A német mellett sokat köszönhettek a francia zene hatásának a fiatal korában Párizsban és Brüsszelben élő Hubay Jenő színpadi művei. A cremonai hegedűs (1894) nemcsak a budapesti Operaház egyik legtöbbet játszott darabja volt, hanem Európa mintegy hetven színpadán szólalt meg.
 
Fotó: Gordon Eszter
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok