2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Debreceni Kézműves Alapítvány: húsz éve a nemzeti kultúra szolgálatában

2010. november 20.
Alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte pénteken a Debreceni Kézműves Alapítvány, amely a régió egyik legjelentősebb tárgyalkotó népművészeti szervezeteként generációkon átívelve közvetítette a helyi hagyományokat a cívisvárosban és az Alföldön. Az ünnepségen Halász János parlamenti államtitkár mondott beszédet.
Az alapítvány az egyik első, civilek által létrehozott népművészeti egyesület volt az országban. Húsz év elég idő ahhoz, hogy egy civil kezdeményezésről bebizonyosodjon, hogy életképes, a kézműves alapítvány pedig be is bizonyította működőképességét - hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.
 
Az ünnepségnek helyet adó Tímárházat - Debrecen egyetlen, saját helyén megmaradt ipari műemlékét - a politikus a kézművesség székhelyének nevezte. Itt találhatók meg a régió - főleg a Tiszántúl - kézműves hagyományaival kapcsolatos dokumentumok, szakkönyvek, pályázati tájékoztatók, és itt kaphatnak szakvéleményt az érdeklődők.
 
A Tímárház állandó tárlatain a közönség fafaragásokat, hímzéseket, fazekakat, bőrműves termékeket, csipkéket és még számos népművészeti emléket talál meg. A kézműves alapítvány ezen túl egy egyedülálló, mintegy ezer darabos kortárs gyűjteményt is létrehozott.
 
Az alapítvány fennállásának húsz éve alatt folyamatosan szervezett kézműves szakköröket, kiállításokat, külföldi vendégbemutatókat, hagyományőrző táborokat és eszközöket biztosított a fiatal alkotóknak. Az egyesület munkáját mintegy négyezer magánszemély és háromszáz szervezet segítette szellemi vagy anyagi támogatással.
 
(MTI)

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok