2023. június 10.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Adományozó ünnepség az iszapkatasztrófa károsultjaiért

2010. november 28.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat november 28-án közös adventi ünnepséget tartott. A devecseri művelődési házban bejelentették, hogy sikerrel zárult a „Százforintos gyűjtőakció”, melynek keretében magyarországi iskolások 73 millió forintot gyűjtöttek össze a vörösiszap-katasztrófában károsult családok részére.
A katasztrófa után Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára „Százforintos gyűjtőakciót” indított. Felhívásában arra kérte a diákokat és a pedagógusokat, hogy fejenként legalább száz forinttal segítsék a katasztrófa áldozatait.
 
Az ünnepségen beszédet mondott Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszony, Kozma atya és Toldi Tamás, Devecser polgármestere, illetve az adományozó gyerekek képviseletében Máttyus Marcell 6. osztályos tanuló.
 
Adományozó ünnepség az iszapkatasztrófa károsultjaiért
A károsultak takaréklevélben kapták meg az adományt. A közvetlenül károsult gyermekek két részletben fejenként 230 ezer forintot kaptak.
 
Az első, 50 ezer forintos összeg karácsonyi ajándék: az ünnep szebbé tételét szolgálja. A fennmaradó 180 ezer forinthoz akkor juthatnak hozzá, amikor családjuk lakhatása megoldódott. Az összeg szabadon felhasználható, de a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei ügyelnek arra, hogy a szülők a pénzt főleg bútorok, játékok pótlására költsék.
 
Adományozó ünnepség az iszapkatasztrófa károsultjaiért
Azok a családok, melyek közvetlenül nem károsultak, gyermekenként 10 ezer forintos takaréklevelet kaptak. A szülők ezt karácsonyi ajándékra költhetik. A helyszínen három családnak adták át a gyermekenként 50 ezer forintos takaréklevelet.
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok