2017. december 14.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Réthelyi Miklós az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságával találkozott

2010. november 19.
A jövő évi magyar soros elnökségre való felkészülés jegyében az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága Budapesten folytatott tárgyalásokat csütörtökön és pénteken.
Az EP Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottságának Pervenche Berés által vezetett delegációjában Őry Csaba (Fidesz), a terület témafelelőseként, néppárti koordinátoraként vett részt. A küldöttség tegnap az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagjaival egyeztetett a magyar elnökségi prioritásokról. Azt követően Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős és Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár munkavacsorán látta vendégül az EP-képviselőket.
 
Ma Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás-miniszterrel, valamint Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkárral folytatattak megbeszéléseket a delegáció tagjai, akik emellett találkoztak a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel is.
 
Az egyeztetések napirendjén a magyar soros elnökség előtt álló feladatok mellett az uniós foglalkoztatáspolitikai kihívások és az EU2020 stratégia célkitűzései szerepeltek. Az EP-képviselők a megbeszélések során elégedettségüknek adtak hangot, hogy a magyar kormány a foglalkoztatottság növelését tűzte ki egyik legfontosabb céljaként.
 
Réthelyi Miklós ismertette a területet érintő magyar elnökségi prioritásokat. Elmondta, Magyarország számára kiemelten fontos kérdés a családpolitika, valamint a társadalmi megújulás növelése. A magyar EU-elnökség alatt ezt egy konferenciasorozat jeleníti meg, amelyet a családügyi miniszterek budapesti informális tanácsülése zár le. Mivel 2012 az aktív idősödés európai éve lesz, a Magyar Elnökség célja, hogy előmozdítsa az egész Európát érintő idősödésből származó kihívások kezelését, hogy az idősek is minőségi életet élhessenek, és a társadalom hasznos tagjai maradhassanak – vázolta a miniszter. Réthelyi Miklós kitért a nyugdíjkérdésre is: „a magyar elnökség alatt a Zöld könyvben megfogalmazott felvetések alapján folytatjuk az európai nyugdíjkeretek felülvizsgálatát annak érdekében, hogy az EU hatékonyan támogathassa az állami költségvetések pénzügyi konszolidációját, egyszersmind segítséget nyújtva abban, hogy a tagállamok képesek legyenek biztosítani a megfelelő és fenntartható nyugdíjakat a népesség idősödése és egyéb, a nyugdíjrendszereket érintő súlyosbodó kihívások közepette.” A fogyatékosság ügyéről szólva a miniszter elmondta: „a magyar EU elnökség során támogatott stratégiának kulcseleme lesz a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ-egyezmény, illetve annak a tagállamok körében mind szélesebb körű ratifikálása és végrehajtása. Az Európai Bizottság által 2010. november 15-én elfogadott Fogyatékosságügyi Stratégiát tanulmányozzuk és törekszünk annak beépítésére a szakmai munkába.” A magyar elnökség prioritása a Nők és Férfiak Közötti Egyenlőség 2010-2015 Stratégiához kapcsolódó, arra ráépülő – nemek közötti egyenlőségről szóló Európai Paktum megújítása. A miniszter kifejtette, hogy ennek során a cél nem egy új Paktum elfogadása, hanem a korábbi célok fenntartása.
 
Magyarország kiemelten fontosnak tartja, hogy EU elnöksége alatt a fiatalokkal megkezdett dialógus, a strukturált párbeszéd folytatódjon. Szeretnénk, ha a spanyol, belga és magyar elnökségi trió által megkezdett gyakorlat a most tapasztalt lelkesedéssel folytatódna az elkövetkező években is. Emellett a magyar elnökség a saját részprioritásában, az aktív állampolgárság témájában is tervezi tanácsi állásfoglalás elfogadását – emlékeztetett végül Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok