2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hiller István: a Sajtófotó Kiállítás a magyar sajtófotó-kultúra legjavát mutatja be

2010. március 18.
A Sajtófotó Kiállítás a magyar sajtófotó-kultúra legjavát tárja a közönség elé; a termés számossága és színvonala azt mutatja, hogy ezek a fotók kiemelkednek az átlagból – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitó ünnepségén csütörtökön, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy a tárlatnak egy történelmi helyszín, a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont. "A történelmi múlt és a pillanatnyiság egymásra talált" - fogalmazott.
 
Mint mondta, mindig voltak és lesznek is olyan események, amelyek megörökítéséhez nemcsak tehetség, hanem bátorság is kell.
 
Hiller István azt kívánta, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezendő tárlat sikeres legyen a szó minden értelmében.
 
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint a Sajtófotó Kiállítás segítség a muzeológusnak, hiszen a jelen végtelenségéből ki tudja ragadni a lényeget, ami megvilágítja a jövőt.
 
Hiller István a megnyitó ünnepségen átadta a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó elismerést, az André Kertész Nagydíjat Sopronyi Gyula szabadúszónak.
 
Sopronyi Gyula átveszi díját Hiller Istvántól (fotó: Gordon Eszter)
Sopronyi Gyula átveszi díját Hiller Istvántól (fotó: Gordon Eszter)
A 2010. január 5-én zárult XXVIII. Magyar Sajtófotó pályázatra 13 kategóriában a 2009. január 1. és 2009. december 31. között készült képeket lehetett beküldeni. Kategóriák: 1. Hír-eseményfotó (egyedi), 2. Képriport (sorozat), 3. Emberábrázolás-portré (egyedi), 4. Emberábrázolás-portré (sorozat), 5. Művészet (egyedi), 6. Művészet (sorozat), 7. Sport (egyedi), 8. Sport (sorozat), 9. Természet és tudomány (egyedi), 10. Természet és tudomány (sorozat), 11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi), 12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat), 13. Bulvár, humor, zsáner (egyedi vagy sorozat)
A társadalomábrázolás dokumentarista fotográfia kategóriába beadható volt olyan pályamű is, amely több éven keresztül készült. Újdonság, hogy egy pályázó 30 pályaművet küldhetett be kategóriától függetlenül. A pályamű lehetett egyedi, vagy sorozat, ugyanakkor a sorozat maximum 10 képet tartalmazhatott.
A Sajtófotó Pályázat 2009 zsűrije 2010. január 17-én hozta meg döntését és a pályázatra beérkezett 535 szerző 12 493 felvételből választotta ki a díjazásra érdemeseket.
A zsűri elnöke: Horváth Péter fotográfus, a grémium tagjai: Marián Pauer szlovák fotográfia történész, teoretikus, újságíró, jelenleg a pozsonyi Jogi Egyetem média karán a fotótanszék vezetője, Sam Stewart fotóriporter, képszerkesztő NPPA USA, Czagány Balázs fotóriporter, Hajdu András fotóriporter, Horváth M. Judit fotográfus, Pörneczi Bálint fotóriporter
A zsűri, a pályázatban meghirdetett kategóriák közül nem osztott ki díjat az Emberábrázolás-portré (sorozat) kategóriában és a Művészet (sorozat) kategória III. díját sem ítélte oda. Ugyanakkor a Természet és tudomány (egyedi) kategóriában 2 db I. díjat, az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategóriában 2 db II. díjat, a Hír-eseményfotó, és a Képriport kategóriában 2-2 db III. díjat ítélt oda.
 
Fotó: Gordon Eszter
 
A Sajtófotó 2009 pályázat díjazottjai
 
A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért: Szandelszky Béla (AP/Associated Press): Roma gyász - (képek a múlt év romagyilkosságainak helyszíneiről és a gyászoló családokról) kapta.
André Kertész-nagydíj a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért: Sopronyi Gyula (szabadúszó): Árvaház Havadtőn (Sebesi Ildikó református lelkésznő ezen a kis romániai településen tart fenn árvaházat, ahol 33 gyermekről gondoskodik.)
Budapest Fotográfiai Ösztöndíj: Sopronyi Gyula (szabadúszó) Lakóparkok világa.
Escher Károly-különdíj a legjobb hírképért: Túry Gergely (HVG): Ítélet a lincselés ügyében. (Ifj. Horváth Dezső elsőrendű vádlott az ítéletet hallgatja az olaszliszkai lincselés tárgyalásán.)
Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért: Kurucz Árpád (Népszabadság)
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Somodi Ferenc (egyéni vállalkozó).
 
Harminc évesnél fiatalabb, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Németh András Péter (Szabad Föld).
 
Kategóriadíjak:
1. Hír-eseményfotó (egyedi), beérkezett 575 pályázat. I. díj: Kovács Tamás (MTI): Massa balesete (Felipe Massa autóversenyzőt kiemelik autójából, miután súlyos balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén.) II. díj: Darnay Katalin (Világgazdaság): Árnyéka önmagának... (Bajnai Gordon beszédet mond, mellette Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnök.) III. díj: Koszticsák Szilárd (MTI): Kitiltott elnök (Sólyom László köztársasági elnök egy komáromi szállodában a televízióban nézi Szent István lovas szobrának révkomáromi avatását.); III. díj: Máté Péter (Magyar Nemzet): Gyász (Tatárszentgyörgy, egy megemlékező gyertyát gyújt a kiégett ház ablakában, ahol egy roma kisfiút és édesapját agyonlőtték)
2. Képriport (sorozat), beérkezett 264 pályázat. I. díj: Sopronyi Gyula (szabadúszó): A D-nap (A magyar Airsoft 101-es Ejtőernyős Hadosztály részt vesz a normandiai partraszállás alkalmából megrendezett emlékharcon, Felcsúton.) II. díj: Kocsis Zoltán (Népszabadság): Somogyszobi vonatsirató (A huszonhét felszámolásra ítélt szárnyvonal egyike.) III. díj: Kálló Péter (Metropol): Kockázatok és mellékhatások (A nemzeti ünnepek leginkább a szélsőséges csoportok és a rendőrök közötti harcokról szólnak.) III. díj: Szandelszky Béla (AP): afgán nemzeti hadsereg
3. Emberábrázolás-portré (egyedi), beérkezett 858 pályázat. I. díj: Fazekas István (HVG): Három cukorral (dr. Kállai Ernő, kisebbségi ombudsman). II. díj: Koszticsák Szilárd (MTI): Budaházy (Budaházy György kommandósok között közömbösen hallgatja az Erzsébet-híd lezárása miatt ellene indult büntetőper tárgyalását) II. díj: Németh András Péter (Szabad Föld): Világtalan aikido-mester (A világ talán egyetlen vak aikido-mestere, Németh Vilmos) III. díj: Kurucz Árpád (Népszabadság): Az életbűvész (Hajnóczy Soma számára a varázslás nemcsak hivatás, hanem életforma)
4. Emberábrázolás-portré (sorozat), beérkezett 133 pályázat; a kategóriadíjat a zsűri nem osztotta ki. Dicsérő oklevél: Kollányi Péter (MTI): Magyar írók (A sorozat korunk magyar irodalmának kiemelkedő alakjait mutatja be otthon.)
5. Művészet (egyedi), beérkezett 530 pályázat. I. díj: Kallos Bea (szabadúszó - Red Dot Photo Agency): Lebegés (A spanyol La Fura Dels Baus színház előadásában mintegy 60 önkéntes vett részt a lebegő képben a budapesti Sziget-fesztiválon.) II. díj: Dvornik Gábor: Suttogóval táncolók (Jean-Francios Pignon, a Suttogó szabadon a lovak hátán, a szelíd idomítás varázsa.) III. díj: Glázer Attila (szabadúszó): Nelson Reguera (Frenák Pál társulata "Seven" c. darabjának próbáin
6. Művészet (sorozat), beérkezett 168 pályázat. I.díj: Reviczky Zsolt (Népszabadság): Operaház 125 (A Magyar Állami Operaház 2009. szeptember 27-én ünnepelte megnyitásának 125. évfordulóját. A fotók a legutóbbi évadokat követik.) II.díj: Stiller Ákos (hvg.hu):
Balaton Sound alkonyattól pirkadatig (Zamárdiban a nappali fürdőzés és pihenés után a legtöbben az energiájukat az estére tartogatják.) A III. díjat a zsűri nem adta ki.
7. Sport (egyedi), beérkezett 439 pályázat. I. díj: Németh András Péter (Szabad Föld): Nyerő ütés. (Szávay Ágnes visszaüti a labdát ellenfelének.) II. díj: Pásztor Tamás (Fotosport.hu): Röpte. (A 2009. április 5-i BRO Gyorsasági Motorverseny leglátványosabb bukását Kern Dávid produkálta.) III. díj: Béli Balázs (Magyar Hírlap): Kezeslábas (Vasas-Szeged vízilabda mérkőzés.)
8. Sport (sorozat), beérkezett 98 pályázat. I. díj: Kurucz Árpád (Népszabadság): Formula-1 hangulatok. (2009. július 24.-26. Hungaroring, Forma-1) II. díj: Szandelszky Béla (AP): Testszépítők (Női testépítők megmérettetése.) III. díj: Simonyi Balázs (szabadúszó, Magyar Narancs, külsős): Kellékek (Elemek, kellékek, tárgyak, amelyek nélkül nem lenne meccs.)
9. Természet és tudomány (egyedi), beérkezett 848 pályázat. I. díj: Ritzel Zoltán (Tolnai Népújság): Violinkulcs (Vadkomló hajtásán egyensúlyozó csiga.); I. díj: Somodi Ferenc (egyéni vállalkozó): Kukucs (A kép egy "bújócskázó" szitakötőt ábrázol.) II. díj: Kerekes M. István (szabadúszó): Tájkép seregélyekkel. (Ősszel, vonulási időszakban, nagy csapatokban gyülekeznek a Fertő kiterjedt nádasai közelében a seregélyek.) III. díj: Szabó Aladár (NF): Kormorán vadászik.
10. Természet és tudomány (sorozat), beérkezett 123 pályázat. I. díj: Radisics Milán (szabadúszó): Urbán állatok. (Évezredek óta együtt élünk az urbanizálódott állatokkal.) II. díj: Radisics Milán (szabadúszó): Tiszavirág (A tiszavirág rajzása az esti órákban kezdődik és körülbelül három órán át tart.) III. díj: dr. Szentpéteri L. József (National Geographic Image Collection): Jégmadarak (Ez a faj hazánk egyik legszínpompásabb madara, életének minden tevékenysége a vízhez, vízparthoz kötődik.)
11. Társadalomábrázolás - dokumentarista fotográfia (egyedi), beérkezett 611 pályázat. I. díj: Székelyhidi Balázs (Magyar Nemzet): Rabszolga (Roma család tartotta három évig rabszolgasorban Újkígyóson a 69 esztendős Feri bácsit, akit veje negyvenezer forintért adott el.) II. díj: Szabó Márta (Fejér Megyei Bíróság): Piaczárás (A néptelen piacon egyetlen árus kínálja a portékáját.) III. díj: Móricz Simon (Népszabadság): Nyíradony-Tamásipuszta (Az előző év szeptemberében megtámadott cigány család.)
12. Társadalomábrázolás - dokumentarista fotográfia (sorozat), beérkezett 283 pályázat. I. díj: Kurucz Árpád (Népszabadság): Angyalbőrben minden kicsit más. (Military tábor. Az egyhetes időtartamba belesűrítik mindazt, amit annak idején az újoncok az egy hónapos alapkiképzés ideje alatt tanultak meg.) II. díj: Bácsi Róbert László (Crossroad): A manézs árnyékában. (A Fővárosi Nagycirkusz 2009-ben volt 120 éves.) III. díj: Szandelszky Béla (AP): Ki fél kitől? (Az afgán civilek életének egy-egy mozzanata golyóálló üvegen keresztül, ahogyan a NATO katonák látják őket.)
13. Bulvár - humor - zsáner (egyedi vagy sorozat), beérkezett 474 pályázat. I. díj: Huszti István (index.hu): Svéd szurkolók a magyar-svéd vb-selejtezőn. II. díj: Lakatos Péter Zoltán (szabadfoglalkozású): Tüzet viszek. (Katasztrófavédelmi mentési gyakorlat Ferihegyen) III. díj: Illyés Tibor (MTI): Lendületben. (Sólyom László köztársasági elnök túrázik egy erdőben a Fudzsi hegy lábánál.)
 
A kiállításról
 
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2010. március 19. és május 2. között, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezi meg XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítást és A divat világa a fotográfiában - tegnap és ma című kísérő kiállítást.
Az elmúlt év legjobb sajtófotóit felvonultató tárlaton megrázó és elgondolkoztató felvételek láthatók a romagyilkosságok helyszíneiről és a gyászoló családokról, a havadtői árvaház mindennapjairól, Felipe Massa autóversenyző súlyos balesetéről, a szélsőséges csoportok és a rendőrök közötti harcokról, az olaszliszkai lincselés ítélethirdetéséről, a kormányfőváltásról, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő és az afgán civilek életének egy-egy mozzanatáról. Rácsodálkozhatunk korunk magyar irodalmának kiemelkedő személyiségeire, a Balaton Sound jellegzetes pillanataira, a testépítők kulisszatitkaira, a Formula1 belső világára, az 125 éves Operaházra, a 120 éves Fővárosi Nagycirkuszra, az urbanizálódott állatokra, és akár a színpompás jégmadarakra.
A több mint egy hónapon át látható tárlat kaland és időutazás a mögöttünk hagyott, de az életünket még mindig befolyásoló 2009-es esztendő eseményei között.
A kiállítást a budapesti helyszínt követően több városban - Debrecenben, Pécsett, Balatonfüreden, Miskolcon - is bemutatják.
 
A divat világa a fotográfiában - tegnap és ma című tárlat azoknak a magyar fotográfusoknak a munkáiból mutat be válogatást, akik ennek a műfajnak a mestereivé váltak idehaza és külföldön a múlt századtól napjainkig.
Az érdeklődők olyan mesterek képeit láthatják, mint Angelo, Balassa Ferenc, Escher Károly, Gink Károly, Halmi Béla, Inkey Tibor, Kallós Oszkár, Kálmán Béla, Kublin János, Kublin Tamás, Lajos György, Munkácsy Márton, Pécsi József, Robert Capa, Rónai Dénes, Rozgonyi Dezső, Samai Antónia, Seidner Zoltán, Sziklai Dezső, Vajda M. Pál, Várkonyi László. Érdekességnek ígérkeznek Ács Irén, Bara István, Baricz Kati, Farkas Tamás és Fenyő János, Friedmann Endre, Molnár Edit fotói és annak a fiatal fényképész generációnak - Aknay Csaba, Dobos Tamás, Hajdu András, Hapák Péter, Krasznai Zoltán, Lábady István, Nánási Pál, Sárosi Zoltán, Tombor Zoltán - az alkotásai, akik ma ugyanúgy a divatfotózás élvonalában állnak itthon és nagyvilágban, mint neves elődeik.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok