2024. április 16.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A kormány 2011-ben másfélszeresére növeli a sport támogatását

2010. december 9.
A Miniszterelnökség közleménye szerint a kormány a 2011. évi költségvetésben több mint másfélszeresére növeli az idei 16 milliárd forintos, sportcélokra fordítható állami keretet.
Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója kiemelten fontosnak tartja, hogy jövőre több költségvetési forrás jut majd az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztésére és fenntartására.
 
2011-ben - egyebek mellett - elindítják a Puskás Ferenc Stadion és az olimpiai központok felújítását, valamint megkülönböztetett figyelmet fordítanak a települési közoktatási intézmények sportcélú építményeinek fejlesztésére is.
 
A kormány célja, hogy az iskolások számára megfelelő környezetet biztosítson az iskolai testmozgáshoz és bevezethető legyen a 2011-2012-es tanévtől a mindennapos testnevelés. Több forrás áll majd rendelkezésre a versenysport támogatására is 2011-ben, hiszen a következő esztendő a londoni olimpiára való intenzív felkészülés éve lesz. Annak érdekében, hogy London sikeres olimpiai szereplésünk helyszíne lehessen, minden támogatást meg kell adnunk élsportolóink számára. Emellett a szabadidősport támogatására szánt források is növekednek majd, a versenysport és a szabadidősport egészséges egyensúlyának megteremtése érdekében. Balogh Gábor célja, hogy az uniós támogatások között nagyobb arányban jelenjen meg a sport támogatása, mint a korábbi uniós fejlesztési tervekben. Ennek érdekében összegyűjtötte a kiemelten fontos sportberuházásokat az egész ország területéről, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a hazai sport fejlődéséhez. Kezdeményezte, hogy ezek közül minél több kerüljön be az Új Széchenyi Tervbe.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok