2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Megkezdte a 700 millió elosztását a MOB, 31 szövetség már szerződött

2010. augusztus 9.

Budapest, 2010. augusztus 7., szombat (MTI) - A Magyar Olimpiai Bizottság megkezdte a plusz 700 millió forintos állami támogatás elosztását, miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a szervezetnek az összeget, s az pénteken már meg is érkezett a MOB számlájára. Eddig az érintett 42 szövetség közül 31 kötötte meg a MOB-bal az erre vonatkozó szerződést.

A MOB szombati tájékoztatása szerint Kovács Tamás sportigazgató az elmúlt négy év nemzetközi eredményeinek figyelembe vételével készítette el az elosztási javaslatot, amelyet egyeztettek a szakmai, tudományos, és a gazdasági bizottság vezetőivel, Szabó Tamással és Bakonyi Tiborral, majd az elnökség tagjaival, s Balogh Gábor volt öttusázó, a miniszterelnök tanácsadója is megtekintette.


A javaslat jóváhagyása után elkészítették a támogatás összegét és feltételeit rögzítő szerződéseket. Az érintett 42 szövetség közül 26 részesül eredményességi támogatásban, míg 16-nak lényegében a túléléshez szükséges 2 milliós támogatást javasoltak. A differenciálás arányaira jellemző, hogy a legsikeresebbek közül a kajak-kenu 105 (évi összes támogatás 321), a vízilabda 62 (197), az úszás 59 (173), a vívás 57 (171), a kézilabda 30 (93), a cselgáncs 31 (94) millióval szerepel az elfogadott javaslatban, míg például a lovaglás, a bmx és az íjászat 2-2 millióval.


A 42 szövetség közül 31-nek a vezetői már alá is írták a szerződést és ennek alapján a MOB illetékes vezetője azonnal intézkedett is az átutalásokról. A további 11 szövetség a megállapodás szentesítése után kapja meg a jóváhagyott összeget.


"Amint a szerződésekben szerepel, a támogatás összegét csak szakmai feladatokra, elsősorban az olimpiai felkészülést segítő versenyeken való részvételre, valamint edzőtáborozásokra, továbbá az összeg legfeljebb 25 százalékát műhelytámogatásra lehet felhasználni. Az elszámolást szigorúan ellenőrzött, hiteles számlákkal, bizonylatokkal fogadják el" - áll a MOB közleményében.


Megállapodás a plusz 700 millió Ft elosztásáról >>

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok