Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárnál tett bemutatkozó látogatást pozitív, jó hangulatú megbeszélésként értékelte.
A találkozón a Pedagógusok Szakszervezete mellett részt vett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének képviselője.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: segítséget és partnerséget vár, és együttműködést kér a szakszervezetektől az oktatást érintő kérdésekben. Jelezte: még a koncepció formálódása közben kívánja kikérni a szakszervezetek véleményét.
A PSZ elnöke azt mondta, biztos benne, hogy az oktatási államtitkár jogkövető magatartást tanúsít majd, s a törvényi előírások szerint zajlanak majd az egyeztetések.
A szakszervezeti vezető azt is pozitívumként értékelte, hogy az államtitkárok közül elsőként Hoffmann Rózsa fogadta a szakterületen működő érdekvédőket.