2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Dr. Pálinkás József: Tehetségeinket veszni hagyni a legnagyobb pazarlás

2010. november 2.
A hazai felsőoktatás legfontosabb szereplőinek részvételével, „TDK – Felsőoktatás – Minőség” címmel szervez konferenciát az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2010. november 4-5-én, Kecskeméten.
A tanácskozáson a készülő felsőoktatási törvényhez is megfogalmaznak javaslatokat. Az eseményen előadást tart – többek között - Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke, és részt vesz Dr. Dux László, a NEFMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.
 
A tehetséggondozás kiemelt kezelése a felsőoktatásban a tömegesedés és a Bologna folyamat kedvezőtlen hatásai miatt azonnali feladat. Az egyetemeken és főiskolákon működő tudományos diákkörök (TDK) szerepe ebben vitathatatlan. Ezért az Országos Tudományos Diákköri Tanács, valamint az OFI a TÁMOP-4.1.4. „Minőségfejlesztés a felsőoktatásban” kiemelt program keretében, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan kétnapos országos fórumot szervez. A program célja, hogy a felsőoktatási tehetséggondozás és a minőségi felsőoktatás közti kapcsolatokat bemutassa, és megfogalmazza azon irányvonalakat, amelyeket a Kormányzat figyelmébe ajánl a készülő felsőoktatási törvényhez.
 
A tanácskozáson részt vesznek a felsőoktatás országos irányító szervezeteinek és a felsőoktatási intézményeknek vezetői, a Magyar Rektori Konferencia Tehetséggondozási Állandó Bizottságának tagjai, az intézményekben működő tudományos diákköri tanácsok elnökei és hallgatói képviselői, valamint az OTDT és szakmai bizottságainak tagjai.
 
A kétnapos rendezvény első napján az OTDT mellett működő szakmai bizottságok műhelybeszélgetéseire kerül sor. A Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Karán tudományterületek szerinti bontásban három témakörben konzultálnak az érintettek. Itt a kormányzati támogatásra vonatkozó javaslatok és a tudományterületek sajátosságai mellett szó lesz az intézményi finanszírozásról és a TDK eredményességi mutatóiról is.
 
A műhelybeszélgetéseket plenáris összegzés követi, amelyen felszólal Dr. Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára és Dr. Jávor András, a Felsőoktatási Tudományos Tanács alelnöke, valamint részt vesz Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnöke.
 
A második napon a Kecskeméti Városháza Dísztermében a TDK minőségi paraméterként történő felhasználásáról, és ehhez kapcsolódóan országos minőségbiztosításáról lesz szó. A plenáris ülésen rövid tájékoztatót tart Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke, Csekő Krisztina, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója és Havass Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke. A plenáris ülésen részt vesz Dr. Pósán László, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke.
 
A nap főelőadója Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a Magyar Tudomány Ünnepére is figyelemmel tart előadást „Tehetségeinket veszni hagyni a legnagyobb pazarlás!” címmel. A fórum levezető elnöke Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke lesz.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok